Médiatanács,
Médiatudományi Intézet

Száz éve, 1919. január 27-én halt meg Ady Endre a huszadik század egyik legjelentősebb magyar költője, a magyar politikai újságírás jelentős alakja.

A sajtótermékeknek az országból való kivitelét, illetve az országba való behozatalát is engedélyhez kötötték a „nagyháború” éveiben. Az engedélyezést ezekben az esetekben azonban nem a Hadifelügyeleti Bizottság végezte, amely – mint láttuk a korábbi bejegyzésekben – a belföldi sajtóellenőrzés legfontosabb szerve volt. Külföldről sajtóterméket behozni csak a miniszterelnökséghez tartozó Külföldi Sajtótermékeket Ellenőrző Bizottság engedélyével lehetett, míg a sajtótermékek kivitelét kizárólag a Könyvkiviteli Bizottság engedélyezhette. A hadifoglyoknak sajtóterméket pedig csak a Vöröskereszt közvetítésével lehetett küldeni.

Amint a korábbi bejegyzésekben már szóba került: Magyarországon az első világháború idején általánosan kötelező cenzúra nem volt ugyan, de a „hadviselést veszélyeztető” tartalmú cikkek nem jelenhettek meg. Ennek a gumifogalomnak az értelmezése nem volt egyszerű feladat, ezért a kialakult gyakorlat szerint a lapok nem hivatalos úton szerzett közleményeiket gyakran önként bemutatták a Sajtóalbizottságnak, annak eldöntése céljából, hogy azok megjelentethetők-e.

Nemcsak a cenzúrának kitett sajtó, de a cenzúrát végző szervek sincsenek könnyű helyzetben. (Ennyi együttérzés a cenzúrának is kijár.) Így volt ez száz évvel ezelőtt, az Első Világháború alatt is. Egyrészt a sajtó irányításában hatáskörrel rendelkező szervek sem ítélték meg azonos módon az egyes sajtóközlemények tartalmát, másrészt pedig a kívánalmak is változtak idővel, az aktuális hadi-, külpolitikai- és belpolitikai helyzet függvényében.

Korábbi bejegyzésünkben láttuk, hogy a világháború kirobbanásakor kezdetben nem volt tisztázott, hogy a bécsi Hadfelügyeleti Hivatal (HFH) hatásköre Magyarországra is kiterjed-e. Tisza István miniszterelnök határozott fellépésére volt szükség, hogy a bécsi HFH csak osztrák ügyekben járhasson el.

A háború elhúzódása, a döntő győzelem elmaradása a sajtó és a széles tömegek körében is fokozatosan aláásta az „igazságos” háború melletti kezdeti lelkesedést. Ennek következtében megszaporodtak a kormány politikáját és a háború folytatását kritizáló hangok.

Az Osztrák-Magyar Monarchiában az első világháború alatt több intézmény létezett, amelynek részben vagy egészben a sajtó irányítása volt a feladata. A sajtóirányításért felelős központi szerv a Császári és Királyi Sajtó(fő)hadiszállás volt. Az osztrák Hadi Felügyeleti Hivatal (HFH - Kriegsüberwachungsamt) és a neki megfelelő magyar társszerv, a Hadfelügyeleti Bizottság keretében működő Sajtó(al)bizottság is fontos szerepet játszott a sajtó irányításában és a propaganda alakításában is. A magyar Sajtóbizottság „Bizalmas” vagy „Szigorúan bizalmas” jelzéssel adta ki tilalmait az egyes szerkesztőségeknek. Ezek a tilalmak formailag udvarias hangú kérések voltak, de a „kérés” figyelmen kívül hagyása valamilyen megtorló intézkedést vonhatott maga után. A lapot lefoglalták, elkobozták, elrendelték az egész lapra az előzetes cenzúrát, bűnvádi eljárás alá vonták, nagy pénzbüntetést róttak ki rá, esetleg rövid úton betiltották megjelenését.

Éppen 100 éve, hogy kitört az első világháború. A világháborúra minden nagyhatalom készült. Nem volt kivétel ez alól az Osztrák-Magyar Monarchia, és azon belül a Magyar Királyság sem. A háború esetén bevezetendő intézkedésekkel már egy 1912-ben elfogadott törvény (63. tc.) is foglalkozott. Ez – többek között – a mindenkori magyar kir. kormányt arra is felhatalmazta, hogy bevezesse a sajtócenzúrát, továbbá, hogy a „hadvezetés érdekeit” veszélyeztető sajtótermékeket betiltsa.