A cenzúra szubjektivitására utalnak az első világháború időszakából az olyan jogszabályi kitételek, mint pl. a „hadviselés érdekeit veszélyeztető” vagy a „nyugtalanság és izgalom felkeltésére alkalmas sajtóközlemény”. Nem kell sokat magyarázni, hogy egyrészt az ilyen általános megfogalmazások tág értelmezést tettek lehetővé, másrészt viszont azt is könnyű belátni, egy jogszabály nem is képes arra, hogy minden szempontra kiterjedően kimerítő útmutatást adjon.

A sajtó-irányítás terén időnként Ausztria és Magyarország, valamint a közös minisztériumok között is voltak nézeteltérések. Ilyen eset volt például 1915 végén az, amikor a Romániából való gabonabehozatalt az osztrák Neue Freie Presse és a Die Zeit lapok hosszú cikkekben tárgyalták, míg a magyar újságok – betartva a közös külügyminisztérium kommünikéjében foglalt intenciókat – mellőzték a kérdést. Ez pedig – panaszolta Tisza István m. kir. miniszterelnök a közös külügyminiszternek – a magyarországi újságírók körében érhetően kínos csodálkozást váltott ki. Az ilyen események – folytatta Tisza – alkalmasak arra, hogy aláássák annak a hatóságnak a tekintélyét, amely ilyen követelményeket támaszt a sajtóval szemben. Azon kívül az ügy azt a benyomást kelti, – érvelt tovább – hogy nem egyenlő mércével mérik az egyes sajtóorgánumokat. Tisza ezért szigorú intézkedéseket kért a külügyminisztertől annak érdekében, hogy az osztrák lapokkal is tartassák be a kibocsátott direktívákat, az ellenszegülőkkel szemben pedig a legszigorúbban járjanak el. Burián külügyminiszter válaszlevelében elismerte, hogy az osztrák államügyész, aki a kérdéses lapokat átvizsgálta „szabadabban járt el”, mint budapesti kollégái. Burián szerint az eset is jó példáját adja „a cenzúra tökéletlenségének”. Mert „bármily egybehangzó és pontos utasítások állanak is az egyes hatóságok rendelkezésére, az egyéni interpretáció számára még annyi tér marad, [Itt Tisza ceruzával az „igaz” megjegyzést tette.] hogy a kitűzött célt csak a legritkább esetben lehet teljesen elérnünk”. Burián hangsúlyozta azonban, hogy a magyar és az osztrák sajtó részére kiadott direktívák betartásánál múlhatatlanul súlyt kell helyezni a paritásra. Megjegyezte, hogy a cenzúrát tulajdonképpen gyakorló hatóságok nemcsak a magyar és az osztrák lapok, hanem a bécsi és a vidéki osztrák lapok vonatkozásában is eltérően járnak el. [Itt ugyancsak ceruzás megjegyzés Tiszától: „nálunk is”].*