Az ellenséges külföldön megjelenő időszaki lapokat Magyarországra behozni egyáltalán tilos volt. A szövetséges és semleges országokból az időszaki lapok, egyéb sajtótermékek, valamint az ellenséges külföldről származó egyéb sajtótermékek (könyvek stb.) csak abban az esetben juthattak el a címzetthez, amennyiben azok tartalma nem ütközött a „hadviselés érdekeibe”. A nem továbbítható nyomtatványokat lefoglalták*.

Magyarországról – a zeneművek és a kiadóhivatalok által feladott napilapok kivételével – sajtótermékek kivitelét vagy külföldi címre történő postai eljuttatását 1917. szeptember 1-jétől csak az ún. Könyvkiviteli Bizottság* engedélyezhette. A kizárólag csak a miniszterelnöknek beszámolási kötelezettséggel tartozó, a többi sajtórendészeti hatóságtól független Bizottság a német és az osztrák testvérszervekkel közösen kialakított, azonos elvek alapján kezelte a külföldre irányuló könyvforgalmat (ideértve a folyóiratokét is). A Német Birodalom ugyanis attól tette függővé, hogy a Monarchiát a sajtótermékek vonatkozásában belföldnek tekinti, ha főszövetségese garantálja, hogy az ellenséges külföld által keresett – főleg vegyészeti és műszaki tartalmú – művek Ausztrián és Magyarországon keresztül nem kerülnek külföldre, és így a német elhárítás által észlelt megnövekedett gazdasági kémkedésnek útját lehet állni. A teljes kiviteli tilalmat Németország jelentős külföldi könyvforgalma miatt nem kívánta elrendelni, így az új rendszer a könyvpiac és a hadviselés érdekeit igyekezett összhangba hozni. Az együttműködés alapja egy egységes kartotéka-rendszer létrehozása volt, amely a könyveket kivitel és forgalomba hozás szempontjából három kategóriába osztotta be: kivinni bárhova szabad, külföldre kivinni nem szabad és terjesztése tilos. A budapesti Könyvkiviteli Bizottság mintegy egyévi fennállása alatt* az eléje bocsátott nyomdatermékek közül 732 db-nak a kivitelét tiltotta meg, ez a megvizsgált mennyiség mintegy 1,5%-át tette ki. A Bizottság akadályozta meg pl. a Szabad Szó című hetilap azon számának külföldre jutását, amely rajzot közölt az új magyar aknavető gépről*.

A lefoglalt sajtótermékeket a Magyar Nemzeti Múzeum kapta meg. Az értékesebb, illusztrált lapokat, folyóiratokat, könyveket stb. pedig a háború után – amennyiben lehetséges volt – visszajuttatták a tulajdonosoknak.

Nem tartozott a Könyvkiviteli Bizottság illetékességébe a hadifoglyoknak külföldre küldött könyvküldemények engedélyezése. A kereskedelemügyi miniszter (65.030/1917. sz.) rendelete értelmében az Oroszországban és Olaszországban hadifogságban levőknek a magyar szentkorona országaiból könyveket csak a Vöröskereszt hadifoglyokat gyámolító bizottsága által lehetett küldeni. Ezen Bizottság vette fel a megrendeléseket az eljuttatni kívánt könyvekre, majd gondoskodott azok beszerzéséről és a rendeltetési helyre juttatásukról. A Bizottsághoz fordult hadifoglyok hozzátartozóit felkutatta, és a könyvkéréseket azokhoz eljuttatta. Ha a hozzátartozókat nem találta meg, vagy ha azok szegények voltak, a rendelkezésre álló alapból ajándékkönyveket küldött. Azokba a hadifogolytáborokba, ahol nagyszámú magyar katona volt, szépirodalmi és tudományos művekből, valamint tankönyvekből álló könyvtárakat küldött. Szervezte továbbá a fogolytábor-parancsnokságok útján a magyarországi hadifoglyok könyvkéréseinek teljesítését. A hadifoglyoknak küldendő könyveket a hadügyminisztériumból kiküldött tiszt cenzúrázta. Nem lehetett általában politikai tartalmú könyveket, illetve olyan kiadványokat küldeni, amelyeknek az ellenség a hadviselés szempontjából hasznát vehette volna, mint pl. képes folyóiratok, napilapok, naptárak, kőnyomatos, gépírásos jegyzetek, az 1913 után megjelent könyvek stb*.