A sajtóirányítás szervei az Osztrák-Magyar Monarchiában az első világháború alatt. VIII. – Sajtóellenőrzés akadozik
Amint a korábbi bejegyzésekben már szóba került: Magyarországon az első világháború idején általánosan kötelező cenzúra nem volt ugyan, de a „hadviselést veszélyeztető” tartalmú cikkek nem jelenhettek meg. Ennek a gumifogalomnak az értelmezése nem volt egyszerű feladat, ezért a kialakult gyakorlat szerint a lapok nem hivatalos úton szerzett közleményeiket gyakran önként bemutatták a Sajtóalbizottságnak, annak eldöntése céljából, hogy azok megjelentethetők-e.
A háború elhúzódásával szaporodott a tiltott témák köre. A szerkesztőségek egyre többször érezték úgy, a Sajtóalbizottság egyes tiltásai megalapozatlanok, amelyekkel a hadiérdekre hivatkozva a kormányzat számára kényes közleményeket kívánja kiszűrni. A túl általános szabályozás miatt előfordult, hogy egyes lapok olyan közleményeket is előzetes vizsgálatra bocsátottak, amelyeket más lapok nem mutattak be. A sajtóellenőrzést végző hatóságok adott esetben nem engedték meg olyan közlemények megjelenését, amelyek más lapokban akadálytalanul megjelenhettek.
Az igazságügyi miniszter több alkalommal is „Bizalmas” megjelölésű tájékoztatóban ismertette a főügyészségekkel azokat a tárgyköröket, amelyekben sajtóközlemények a hadviselés érdekeire való tekintettel nem megengedettek. Érdemben azonban ezek az ún. Tájékoztatók sem járultak hozzá a sajtóellenőrzés színvonalának javításához, hiszen a hatóságok az ezekben a Tájékoztató anyagokban részletesebben körülírt, tiltott tárgyköröket a lapok szerkesztőségeivel nem ismertethették. (Hadtörténeti Levéltár, HFB 728. dob. Cenzúra ügyek. Bi. 257/4. I. M. III. 1917.)
A sajtórendészetért felelős szervek az összeomlás napjaiban is rendületlenül adták ki útmutatásaikat. 1918. október 25-én – még ekkor is a hadviselés érdekeire való hivatkozással – tiltották, hogy az utcai tüntetésekről hírek jelenjenek meg (Serény Aladár: Bizalmas! A háborús cenzúra hóhérmunkája. Budapest, Titánia, 1919. 62.). A Budapesti Újságírók Egyesülete azonban még 1918 elején megalakította Cenzúraellenes Bizottságát, a lapok szerkesztőségeinek képviselői közös ülésükön úgy határoztak, hogy a cenzúra intézményét megszűntnek tekintik. A határozathoz a lapkiadók szindikátusa is csatlakozott.
A Sajtóalbizottság még 1918. október 30-án is küldte a szerkesztőségeknek szokásos „Bizalmas” értesítéseit. Ezeket az utasításokat azonban az összeomlás napjaiban már senki sem vette figyelembe. (Serény i. m. 63. Mucsi Ferenc: Sajtó, cenzúra Magyarországon az első világháború idején. Történelmi Szemle, 1984/1–2., 201–202.)