A sajtóirányítás szervei az Osztrák-Magyar Monarchiában az első világháború alatt. VII. – Sajtóellenőrzés a gyakorlatban
A háború elhúzódása, a döntő győzelem elmaradása a sajtó és a széles tömegek körében is fokozatosan aláásta az „igazságos” háború melletti kezdeti lelkesedést. Ennek következtében megszaporodtak a kormány politikáját és a háború folytatását kritizáló hangok.
A Hadi Felügyeleti Bizottság (HFB) Sajtóalbizottsága pedig egyre több cikket minősített a „hadviselést veszélyeztető” tartalmúnak és ezért törlendőnek. Az újságokban 1915-től növekedett a fehér foltok száma, habár már 1914-ben arra kötelezték a lapokat, hogy azok helyét ne hagyják üresen (Serény Aladár: Bizalmas! A háborús cenzúra hóhérmunkája. Budapest, Titánia, 1919. 9–10.). A HFB ezzel kapcsolatban 1916-ban úgy rendelkezett, hogy a cenzorok egész bekezdéseket vagy cikkeket töröljenek, ne csak egyes szavakat, mondatokat, és a törölt cikkek címe sem jelenhet meg a lapokban, mint ahogy az megtörtént a Népszavában, amikor az uralkodó halálhíréről szóló vezércikknek csak a címe jelent meg: „I. Ferenc József meghalt.” (Mucsi Ferenc: Sajtó, cenzúra Magyarországon az első világháború idején. Történelmi Szemle, 1984/1–2. 199.)
Kialakult az a gyakorlat, hogy a fővárosi lapok nem hivatalos úton szerzett közleményeiket előre önként bemutatták, hogy így elkerüljék az előzetes cenzúra alá helyezést. Vagyis a lapok önként előzetesen cenzúráztatták a kényes közleményeiket, nehogy a hatóság rendelje el az előzetes cenzúra alá helyezésüket. Az előzetes ellenőrzés alatt nem álló lapok ugyanis hamar rájöttek arra, hogy ők maguk sem hozhatnak olyan cikkeket, amelyeket az előzetes cenzúrával sújtott lapok esetében a cenzúrahatóság nem engedélyez. Az így kiépülő rendszer – a gyakorlatban – nem sokban különbözött az osztráktól, ahol – mint említettük, általános cenzúra működött.
A „hadviselést veszélyeztető” kitétel persze meglehetősen szabadon értelmezhető, „gumi fogalom” volt, ami a sajtó és a sajtóirányítás szerveinek helyzetét sem könnyítette meg. Általában vörös posztónak számítottak a közvetlen hadi hírek mellett, az élelmiszerhiánnyal, a drágasággal kapcsolatos közlemények, a kémkedési ügyek, a sikkasztásokról szóló hírek stb. De „felsőbb utasítás” rendelte el például azt is, hogy a lapok „semmi körülmények között” ne tájékoztassanak arról, hogy „boldogult királynénk szalonkocsija a trónörökös udvari vonatába bekapcsoltatott” (1915. augusztus 14. Serény i. m. 25.), ami ugyancsak nehezen volt magyarázható a hadviselés érdekeivel.