Blogbejegyzés
Médiajog
2016. március 9. 11:49

Minden, ami az Apple-jén van, felhasználható Ön ellen?

A 2015 decemberében iszlám szélsőségesek által elkövetett kaliforniai mészárlással kapcsolatos nyomozás elősegítése érdekében az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) bírósághoz fordult, hogy rákényszerítse az Apple-t eszközei titkosításának megkerülésére. Az Apple azonban ellentámadásba lendült, miközben számos online társaság és szolgáltató sorakozik fel mellette, sőt, fenntartásokkal ugyan, de még a Nemzetbiztonsági Szolgálat volt igazgatóját is maga mögött tudhatja.

FBIA kép forrása

Az FBI bírósági végzéssel követeli az Appletől, hogy segítsen a tavaly decemberben a kaliforniai San Bernardinoban 14 halálos áldozatot követelő mészárlás egyik elkövetője iPhone-jának feltörésében. Míg Syed Farook Icloudra szinkronizált adatait még megszerezte az FBI, az október közepe után keletkezett adatok már csak a telefonján keresztül volnának hozzáférhetők. Mivel az Apple nem tárolja el a mobileszközökön titkosított adatokhoz szükséges kulcsot, a cégtől most azt kérik, hogy írjon egy új szoftvert, mely lehetővé teszi a hatóságok számára a telefon feltörését.

2014 szeptembere óta az IOS 8-on vagy annál újabb operációs rendszeren futó Apple eszközökön tárolt adatokat, sms-eket, fényképeket szoftveres titkosítás védi, mely a hatjegyű jelszó hiányában nem teszi hozzáférhetővé az eszközön tárolt adatokat. Tíz téves jelszó beütése után az eszközön tárolt adatok automatikusan megsemmisülnek, ezért az FBI arra utasítja az Apple-t, hogy iktassa ki ezt a funkciót az elkövető iPhone-ja szoftverének módosításával: bármennyi próbálkozást megengedjen a telefon, anélkül, hogy letiltana és elvesszenek az adatok, továbbá be lehessen vinni egyszerre több kódot, hogy felgyorsuljon a telefon feltörésének folyamata.

Míg a bűnüldöző szervek azzal érvelnek, hogy a nyomozásban egy mobiltelefon semmiben sem különbözik egy magánlakástól, így amennyiben a bíróság házkutatást rendelhet a bizonyítékok megszerzésére, akkor a hozzáférés megadása szempontjából a mobileszközök sem jelenthetnek kivételt, addig az Apple és támogatói szerint a titkosítás feloldását lehetővé tévő szoftverrel a termékeibe vetett fogyasztói bizalmat kockáztatnák, miközben a hatóságok könnyűszerrel hozzáférhetnének más fogyasztók adataihoz is. 17 online társaság, így a Twitter, AirBnB, Ebay és LinkedIn, valamint az olyan szolgáltatók, mint az Amazon, Cisco, Facebook és Microsoft is csatlakoztak az Apple-hez. Meglepő módon a lövöldözés egyik túlélő áldozatának felesége is az Apple-t támogatja, ahogy egyre több kutatóintézet és civil szervezet. Érdekes adat, hogy miközben a Nemzetbiztonsági szolgálat volt igazgatója az Apple álláspontját támogatja, az amerikai lakosság inkább az FBI mellett áll. A Pew Research Centre által megkérdezett nagyjából ezer válaszadó több mint fele úgy véli, hogy az Apple-nek együtt kellene működnie az FBI-jal és elő kellene segítenie a kaliforniai támadást illető nyomozást.

Az FBI által beszerzett bírói végzéssel szembeni fellebbezésében az Apple előadta, hogy nem kötelezhető arra, hogy saját termékeinek biztonsági jellemzőit gyengítse, miközben a legfrissebb hírek szerint még a mostaninál is biztonságosabbá tenné titkosítási megoldásait.

Mindeközben az Amazon rendszereiből eltávolította az ún. "on device encryption"-t. Aki tehát a Fire OS 5-t használja, ezentúl nem tudja elzárni adatait - ám ez csak azok számára meglepő, akik az Amazon döntését az Apple-FBI vita tükrében értékelik. A cég valójában már tavaly szeptember 17. óta nem alkalmazza ezt a titkosítási módszert, sem a 2. generációs Fire TV-n, sem az új Fire és Fire HD tableteken. Aki az új generációs eszközöket Fire OS 5-re akarja frissíteni, szintén le kell, hogy mondjon az adatok titkosításáról. Az Amazon szerint azért törölték ezt a funkciót, mert bár eredetileg az üzleti ügyfeleknek fejlesztették ki, hogy adataikat akkor is biztonságban tudhassák, ha eszközeiket valamilyen okból kifolyólag idegenek használják, nagyon kevés felhasználó vette igénybe ezt a lehetőséget.

Érthető tehát, hogy első ránézésre az IT közösség úgy értékelte, az Amazon már előre megadta magát az FBI-nak, ugyanakkor az időpontokból teljesen nyilvánvaló, hogy az on device encryption szeptemberi elhagyásának semmi köze az FBI Apple ellen idén indított eljárásához.

Link másolva!

Kapcsolódó anyagaink