Blogbejegyzés
Médiajog

Irányelvből rendelet? A Bizottság megosztotta az AVMS-irányelv felülvizsgálatára vonatkozó terveit

2024. szeptember 4-én az Európai Parlament Kulturális és Oktatási Bizottsága megvitatta az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv (AVMSD) felülvizsgálatának szükségességét, emellett felmerült az irányelv részbeni rendeletté alakítása is. Több érv és ellenérv is elhangzott, a legfőbb kérdést pedig az instrumentum nemzeti jogba való átültetése vetette fel.

Roberto Viola főigazgató szerint az AVMS-irányelvet legkésőbb 2026 decemberéig felül kell vizsgálni, és az Európai Bizottságnak el kell gondolkodnia azon, hogy az európai alkotásokra vonatkozó kvótarendszert, az influencerek kérdését, valamint az irányelv és a digitális szolgáltatásokról szóló rendelet (DSA) közötti átfedéseket rendezzék. Sabine Verheyen (Európai Néppárt, Németország) üdvözölte az AVMSD jövőbeli felülvizsgálatát. Kérdésként merült fel azonban, hogyan fogja a Bizottság biztosítani, hogy a jövőbeli módosításokat a tagállamok időben átültessék, hiszen egyes esetekben négy-hat évbe telt az irányelv legutóbbi változatának átültetése is.

Fontos azt kiemelni, hogy a rendeletek és határozatok alkalmazásuk időpontjában automatikusan kötelező érvényűvé válnak az egész EU-ban, ugyanakkor az irányelveket a tagállamoknak kell (határidőn belül) beépíteniük nemzeti jogszabályaikba. A rendeleti forma is szükségessé teheti a nemzeti jogszabályok módosítását, illetve a szabályozó hatóságok általi végrehajtást. Mindebben a tagállamokat a Bizottság támogatja online tájékoztatással, szakértői csoportülések szervezésével, valamint végrehajtási stratégiák és útmutató dokumentumok kidolgozásával.

A Bizottságot a „szerződések őreként” is emlegetik, hiszen felelős annak biztosításáért, hogy az uniós jogot valamennyi uniós tagállam megfelelően alkalmazza. Ha az adott tagállam nem ültet át teljes mértékben nemzeti jogába egy irányelvet a megadott határidőn belül, avagy nem megfelelően alkalmazza az uniós jogot, a Bizottság fellép. Egy 2022-ben kiadott közleményében a Bizottság a megelőzéstől a szankciókig bemutatja, hogy hogyan mélyítette el és fejlesztette tovább a jogérvényesítéssel kapcsolatos munkáját (Enforcing EU law for a Europe that delivers).

Ha a nemzeti hatóságok nem hajtják végre megfelelően az uniós jogszabályokat, a Bizottság hivatalos jogsértési eljárást indíthat az adott ország ellen. Ha az ügyet továbbra sem sikerül rendezni, a Bizottság végül az Európai Unió Bírósága (Bíróság) elé utalhatja az ügyet. Bizonyos esetekben a Bizottság kérheti a Bíróságot, hogy szabjon ki pénzügyi szankciókat az érintett tagállamra.

Roberto Viola elmondta, hogy a Bizottság rendkívül csalódott az AVMSD késedelmes átültetése miatt és egyetlen eszköze az, hogy az adott országot a Bíróság elé citálja. Ezt tette például Írország esetében is, amelyet a Bíróság 2024. február 29-én 2,5 millió eurós bírság megfizetésére ítélt az AVMSD teljeskörű átültetésének elmulasztása miatt (A Bíróság 2024. február 29-i ítélete – Európai Bizottság kontra Írország). Hozzátette, hogy az Írország általi átültetés elmaradása egyértelműen komoly problémát jelentett, mivel számos online platform székhelye ott található. A Bizottság ennek okán is vizsgálja annak lehetőségét, hogy az AVMSD egyes részeit rendeletté alakítsa át, ami megoldást jelenthetne az átültetéssel kapcsolatos problémák elkerülésére.

A végrehajtás azonban a rendelti forma esetében sem zökkenőmentes, ami az újonnan hatályba lépett EMFA-rendelet kapcsán is felmerült. Sandro Ruotolo (S&D képviselőcsoport, Olaszország) például aggodalmát fejezte ki az olasz közszolgálati média, a Rai függetlenségével kapcsolatban és kérdésként fogalmazta meg, hogy a Bizottság hogyan fogja biztosítani, hogy a közszolgálati média függetlenségére vonatkozó rendelkezéseket tartalmazó EMFA-rendelkezéseket a tagállamok betartsák.

Viola emlékeztetett arra, hogy az EMFA csak 2025. augusztus 8-tól lesz teljes mértékben alkalmazandó, így a Bizottság nem kötelezheti a tagállamokat arra, hogy ezt megelőzően hajtsák végre a rendeletet.

Link másolva!

Kapcsolódó anyagaink