A képet sok felhasználó jelentette a Facebook-nak, mondván az gyűlöletre uszít és gyalázkodó. A Facebook azonban elutasította a „panaszokat”, és azt közölte a fényképet bejelentő felhasználókkal, hogy az általuk kifogásolt kép nem sérti az oldal közösségi alapelveit.

A közösségi alapelvek alapján a Facebook gyűlöletbeszéd alatt a következőt érti: „A gyűlöletbeszéd fogalmába beleértendőek az olyan tartalmak, amelyek közvetlenül támadnak bizonyos személyeket az alábbiak miatt: faji hovatartozás; etnikai hovatartozás; származás; vallási hovatartozás; nemi irányultság; nem, társadalmi nem, nemi azonosság; súlyos fogyatékosság vagy betegség.”

A gyűlöletbeszéd felismerésével kapcsolatban (mint ahogyan az alapelvekbe ütköző más tartalmak esetén is) a Facebook saját közösségére támaszkodik az ilyen tartalmak bejelentése szempontjából. Az alapelvek vonatkozó része továbbá úgy fogalmaz, hogy „engedjük a humort, a gúnyt vagy a társadalmi vitát az ilyen témákkal kapcsolatban, és úgy gondoljuk, hogy amikor az emberek a valódi személyazonosságukat használják, felelősebb módon osztják meg ilyen fejtegetéseiket.”

Mivel a bejelentés alapján indult vizsgálat végén a bejelentéseket kezelő Facebook-munkatársaknak nem kötelességük indokolást fűzni a bejelentés elbírását illetően, nem tudhatjuk biztosan, hogy a román szurkolói csapat képe miért nem tartozik a fent idézett gyűlöletbeszéd vagy más, sértő tartalmak körébe. Bár a szurkolói oldalt később törölték, az más néven újraalakult, és képeik között jelenleg is megtalálható a kifogásolt fotó.

Az intézkedés ismét érdekes kérdéseket vet fel a Facebook szabályozási gyakorlatával kapcsolatban. Mint ahogyan azt egy korábbi blogbejegyzésünkben már érintettük, a Facebook közösségi alapelvei tulajdonképpen egy sajátos médiaszabályozóvá nőtte ki magát, hiszen a médiaszabályozás klasszikus tárgyköreit, problémáit tárgyalja, és alkot azokban határokon átívelő érvényességgel tartalmi és eljárásjogi normákat. Mint egy házibuliban a házigazda, önmaga határozza meg, mely szólásokat tartja tolerálhatónak a közösségi oldalon és melyeket nem.

Ezzel a Facebook tehát a közösségi oldalon érvényesülő szólásszabadság korlátait határozza meg, voltaképpen saját, globális normarendszert alkotva, nem csak azzal, hogy autonóm módon határozza meg milyen közléseket tolerál, hanem azzal is, hogy a „nem kívánatos” közlések kategóriáinak fogalmi elemeit is önmaga határozza meg. Bár természetesen a „Facebook joga” nagyrészt átfedésben van a legtöbb európai és angolszász ország jog- és fogalmi elemeivel, a „házigazda” jellegből eredően mondhatni teljes önállósággal rendelkezik, ugyanis az oldal eltávolítási vagy panaszkezelési mechanizmusa teljesen elkülönül az adott ország(ok)ban indítható bírósági vagy hatósági eljárásoktól.

Természetesen egy közösségi oldal üzemeltetője magától értetődően meghatározhatja, hogy milyen szabályok szerint működteti saját felületét, az arra regisztráló személyeknek két lehetőségük van, vagy elfogadják ezeket a szabályokat vagy nem regisztrálnak az oldalra. A Facebook azonban mára olyan mértékű felhasználóbázissal rendelkezik, amelynek köszönhetően szinte megkerülhetetlen közösségi térré vált, és így szabályzatával, irányelveivel, működésének módjával hatalmas befolyással rendelkezik a közösségi és a privát életet élő felhasználók számára egyaránt. Mivel azonban a sértő tartalmakat érintő bejelentések nyomán születő döntések nem nyilvánosak, egyelőre nagyon nehezen átlátható, hogy a Facebook milyen indokok mentén talál bizonyos tartalmakat közösségi irányelveibe ütközőnek vagy annak megfelelőnek. Ez pedig komoly bizonytalanságot szül, ad-hoc döntésekhez is vezethet, és mivel jogorvoslati fórum a Facebookon belül nem létezik, a döntés ellen legfeljebb a bíróságokhoz fordulhatunk, mely azonban korántsem a leghatékonyabb eljárás az internet egyre gyorsuló világában.