Sokan emlékeznek a News of the World telefonlehallgatási botrányok felderítésének időszakára, és az egyre nagyobbá duzzadt, több szereplős skandallum napvilágra kerülésének körülményeire. Arról azonban kevés fórumon értesülhetünk, hogy a jogellenes lehallgatások kapcsán a bíróságok milyen mértékű kártérítést ítéltek meg, és a felelősségre vonás során a magánszféra védelme érdekében hogyan léptek fel. Íme egy ügy, amely mérföldkő lehet az angol ítélkezési gyakorlatban, és a magánszféra védelmének elismerésében.

A Gulati v MGN Ltd [(2015)] EWHC 1482 (Ch)) ügy a Mirror Group Newspapers által végzett jogellenes lehallgatás miatt indult, és a magánszféra súlyos megsértése címén nyolc személynek ítélt meg kártérítést, így Shobna Gulati, Alan Yentob, Lauren Alcorn, Robert Ashworth, Lucy Taggart, Shane Roche, Paul Gascoigne, Sadie Frost számára. Az ügyben a különböző módon lehallgatott áldozatoknak a bíróság különböző mértékű kártérítést ítélt meg. A legalacsonyabb összeg 85,000, a legmagasabb pedig 260,250 font volt.

A döntés érdeme, hogy az ügyben eljáró Mann J. bíró a magánszféra sérelme kapcsán megítélt kártérítés mértékének vonatkozásában, és a magánszféra-sértéssel összefüggésben számos olyan megállapítást tett, amelyet korábbi bírói ítéletek nem tartalmaztak. Az ítélet ezért a későbbiek során segítséget nyújthat az ilyen és hasonló jellegű ügyekben azoknak, akik sértettként érintettek a telefonlehallgatási botrányokban. A döntés ugyanis kimondta, hogy a telefonlehallgatás megvalósítja a magánszféra megsértését. Az ítéletben Mann J. bíró meghatároz három kategóriát, amely a későbbiekben perelő személyeknek segítséget nyújthat cselekményük megítéléséhez. Így biztosan magánszféra-sértést eredményez, és kártérítés jár magáért a telefonlehallgatásért, a magánjellegű információ megszerzéséért, és a cikk megjelentetéséért, amely a telefonlehallgatás által megszerzett információk alapján keletkezett. Az ügy további érdeme, hogy az ítéletben kifejezésre került a korábbi ügyekhez képest való különbségtétel is. A bíró ugyanis kifejtette, hogy az eddigi, magánszféra-sértéssel kapcsolatos esetekhez képest ez az ügy azért kiemelkedő, mert folyamatosan hajtotta végre a magánszféra sérelmét, és ezek a cselekedetek attól függetlenül sértik az egyén magánszféráját, hogy az adott lehallgatás egy újságcikk híreinek alapjául szolgált-e vagy sem, napvilágra került-e vagy sem, tehát már a lehallgatási cselekmény önmagában megvalósítja a jogsértést.

A döntés ellen az MGN Ltd. fellebbezett, mert a táraság képviselői szerint a megítélt kártérítés összege aránytalanul magas, és kifogásolta azt is, hogy különböző ügyekhez különböző mértékű kártérítést ítélt meg a bíróság, ezért az MGN szerint a Vento v Chief Constable of West Yorkshire ügyhöz hasonlóan valamilyen általánosabb tarifa meghatározására lenne szükség.

Az angol joggyakorlat általában a magánszféra széleskörű elismerése mellett is tartózkodik annak kifejezett elismerésétől, hogy ítélkezésébe kifejezetten beemelje a magánszféra védelmének tortját, az ilyen esetekben más, a magánszféra részjogosultságaihoz kapcsolható különböző tortok útján látják el annak védelmét. Azonban az utóbbi időben több kezdeményezés is volt arra vonatkozóan, hogy a magánszféra védelmét erőteljesebb eszközzel kell biztosítani. Így például korábban a lehallgatási botrányok miatt Lord Justice Leveson által vezetett vizsgálat és jelentés is elismerte, hogy alapesetben a közszereplők életviteléhez hozzátartozik, hogy a sajtó beavatkozhat a magánéletükbe ellenben egy olyan magánszemély magánszférájának korlátozását nehezebb elfogadni, aki nem tartozik a sztárok világához, ugyanakkor a sajtó érdeklődését valamilyen okból magára vonzza. A szóban forgó Gulati-ügy ismét napirendre tűzte a magánszféra védelmének ügyét, a kérdés már csak az, hogy a fellebbezés utáni végső döntés milyen irányba tereli majd a védelem garanciáit.