Ebben a kontextusban érdemes a peren kívüli vitarendezés lehetőségére is tekintenünk, amelynek jogszabályi alapjait a DSA 21. cikke tartalmazza. A peren kívüli vitarendező testületek (a továbbiakban: testületek) a felhasználók kérelmére gyors és alacsony költségű eljárásokat folytatnak le, amennyiben a szolgáltatás igénybe vevői szerint az érintett platform jogalap nélkül moderálta a felhasználó tartalmát vagy éppen fiókját. A DSA az ilyen testületekre vonatkozóan három fő követelményt fogalmaz meg: 1. legyen független (különösen pénzügyileg) a platformoktól és a felhasználóktól; 2. rendelkezzen megfelelő szakértelemmel; 3. rendelkezzen megfelelő kapacitással az eljárások lefolytatásához.

Érdemes röviden áttekinteni, hogy a szóban forgó testületek alapkoncepciójában milyen lehetőségek rejlenek, milyen várakozással fordulhatunk a mechanizmus felé. Először is, a testületek eljárásainak vannak direkt hatásai, így természetesen a vitarendezői funkció. Ugyanígy, a direkt tevékenységcsoportban szükséges említeni a jogértelmezői szerepet, ugyanis a testületek eljárásaik során szükségszerűen értelmezik a platformok szerződési feltételeit, mint a tartalommoderálás alapját. Ennek fényében döntéseik akár precedens értékűvé is válhatnak, így azok kihathatnak a magánszabályok (szerződési feltételek) alkalmazására is.

A testületek funkciói azonban ezeken túlmutatnak, és indirekt vonatkozásban is fejtenek ki hatást. Az eljárások felfoghatók transzparencianövelő eszközként is, ugyanis a testületek ezek során megállapítják és elemzik, hogy az érintett felhasználó alapvető jogai miként lettek figyelembe véve a platform tartalommoderálásakor. Így az eljárás eredményeként a felhasználók pontosabb képet kaphatnak jogi helyzetükről. Emellett a testületek szisztematikus szempontból is értékes átláthatóság előmozdító feladatot látnak el, ugyanis a DSA 21. cikk (4) bekezdés értelmében működésükkel kapcsolatban évente jelentést készítenek, amely kollektív kérdésekre és jelenségekre tud rávilágítani.

A testületek működésének egy komoly korlátja, hogy a szolgáltatókra nézve kötelező erejű döntést nem hozhatnak, ami vitarendezői funkciójukat erősen akadályozza. Mindazonáltal ez indirekt tevékenységüket semennyiben nem befolyásolja, így a testületek működésének egészét nem hiúsítja meg a kötelezést tartalmazó döntés hiánya.

Ami azonban képes alapjaiban aláásni hiteles feladatellátásukat, az a testületek függetlenségének és pártatlanságának megkérdőjeleződése. A hatályos nyilvántartások szerint eddig hat ilyen testületet tanúsítottak. A legjelentősebb testület pénzügyi hátterét illetően pedig meglehetősen komoly összeférhetetlenségi aggályok merültek fel. Ez a testület az Appeals Centre Europe (ACE), amelynek az ír digitális szolgáltatási koordinátor bocsátotta ki tanúsítványát. Egy szakcikkben Gradoni és Ortolani arra mutat rá, hogy az ACE indulótőkeként 15 millió dollárt kapott attól a pénzügyi alaptól, amely a Meta Oversight Board anyagi hátterét biztosítja. A cikkben megfogalmazott álláspont az, hogy a pénzügyi „támogatásért” cserébe a Meta azt várja el az ACE-től, hogy az eljárási költségeket a lehető legalacsonyabb szinten tartsa, mivel azok a platformszolgáltatókat terhelik. Ennek fényében jogosan merül fel a kérdés, hogy az ír vitarendező testület tényleg egy független alternatív vitarendező fórum, vagy pedig a platformok panaszkezelésének meghosszabbítása? Ennek a kérdésnek az eldöntése alapjaiban befolyásolhatja a testület kompetenciájába sorolt funkciókat és az irányába megfogalmazott elvárásokat. Ugyanis, amennyiben a platformszolgáltatótól nem független testületként kezeljük az ACE-t, akkor az tulajdonképpen a DSA 20. cikkében szabályozott belső panaszkezelési mechanizmushoz lesz hasonló, szakmaiságát előmozdító és egyes eljárási garanciákat rögzítő többletkövetelményekkel.

A peren kívüli vitarendezés további megválaszolatlan kérdése a joghatóság problémája. A DSA 21. cikk (1) bekezdése meg sem kísérli a kérdés rendezését, ugyanis úgy rendelkezik, hogy a szolgáltatás igénybe vevői jogosultak ilyen testületekhez fordulni, arra vonatkozóan azonban nem fogalmaz meg követelményt, hogy mely testületet lehet igénybe venni. Ellenkező következtetésig tehát ez azt jelenti, hogy a megfelelően tanúsított fórumok közül gyakorlatilag bármelyiket lehet választani, amennyiben tanúsítványa lehetővé teszi az adott vita elbírálását. Ezek a testületek belső működésüket illetően pedig rendkívül heterogének, a DSA részletszabályokat nem rögzít, hanem az alapvetően tagállami hatáskörben marad, mert a tagállami digitális szolgáltatási koordinátornak kell a vitarendező testületeket tanúsítaniuk. Egy ilyen vitarendezési rendszer pedig melegágya lehet a forum shopping jelenségnek.

Jelenleg hat darab testületet tanúsítottak, ezért ilyen alacsony számú fórumnál még biztosan nem ez a legnagyobb működési kérdés, de hosszú távon ezt a problémát rendezni kell. A kérdés tehát az, hogy akár a jogalkotó vagy éppen a testületek saját hatáskörükben elkezdik-e tevékenységüket egymáshoz képest koordinálni és esetleg joghatósági rendelkezéseket is bevezetni?

A DSA 21. cikkében szabályozott peren kívüli vitarendező mechanizmus több alapvető kérdést vet fel, amelyekre még nem született válasz. Jövőbeli jogalkotói lépésektől és a testületek már értékelhető mennyiségű ítélkezési gyakorlatától remélhetünk választ arra, hogy a testületek tényleg független és külső vitarendezési eljárásokat fognak lefolytatni, vagy pedig a platformok mechanizmusaiként tekinthetünk rájuk? Továbbá, hogy ezek egymás mellett, de összehangolatlanul, avagy joghatósági és hatásköri szabályoknak alávetett rendszerként fognak funkcionálni.