Blogbejegyzés
Médiajog
2013. július 8. 11:38

Az internet-semlegesség üres szlogen?

Az Európai Bizottság Európa-szerte alapelvvé kívánja tenni az internet-semlegességet. Az internetnek szüksége van a versenyre, az átláthatóságra és arra, hogy a felhasználóknak legyen választási lehetőségük – hangsúlyozta az illetékes EU-biztos, Neelie Kroes.

Az internet-semlegesség azt jelenti, hogy minden bit egyforma, egyiknek sincs elsőbbsége, és egyik sem kerülhet hátrányba, a hálón valamennyi adatot azonos módon kezelnek, hogy az adatcsomagok továbbítása során egyik web-szolgáltatót sem részesítik előnyben és nem is hozzák hátrányos helyzetbe. Így lehet a korlátozott számú és áteresztőképességű csatornákból a legnagyobb hasznot biztosítani az egész közösség számára.

Neelie Kroes felelős az úgynevezett Digitális Agendáért, így az internetért is. Kroes szerint az EU mindenki számára biztosítani akarja, hogy az internet nyitott legyen. Ehhez bemutatta elképzelését az internet-semlegesség biztosításáról. Az ígéret azonban nem olyan komoly, mint amilyennek az első ránézésre látszik.

Néhány országban, pl. Hollandiában az elvet időközben törvényi szintre emelték. Egyszerűen azért, mert ott sürgősen szükségesnek tartották annak megakadályozását, hogy a szolgáltatók a nagyobb profit érdekében folyamatosan megkerüljék az elvet.

Számos internetszolgáltató blokkol vagy lassít bizonyos tartalmakat, hogy a konkurenciát egyszerűen háttérbe szorítsa. Az emberek elvárhatják az EU-tól, hogy védje meg őket az ilyen gyakorlattól. Ezt szolgálná a garantált hozzáférés a teljes és nyílt internethez anélkül, hogy egyes szolgáltatások akadályokba ütköznének. Nemcsak a felhasználók számára fontos ez, hanem a tartalomszolgáltatóknak is. Ha az EU csődöt mond az internet-semlegesség terén, akkor veszélybe kerülhet az is, hogy megvalósuljon Európa-szerte a mindenki számára egyformán nyitott telekommunikációs piac.

Ami azonban jelentősen csökkenti a biztos szavainak súlyát, az az, hogy nem zárná ki, hogy egyes szolgáltatóknak továbbra is lehetőségük legyen különböző előfizetési árakon eltérő sebességű internet-hozzáférés vagy „speciális” adatcsomagok közvetítése. Vagyis az innovatív plusz szolgáltatások (pl. televíziós szolgáltatások az interneten keresztül, Voice over IP, Skype stb.) számára megmaradna a gyorsabb és nagyobb adattömeg szállításának lehetősége az információs sztrádán. A kétkedők szerint éppen ez az, ami beleütközik az internet-semlegesség elvébe. Ha valaki lefoglal a maga számára egyes meghatározott terjesztési kapacitást, az másoktól veszi el a sávszélességet.

Az internet-semlegesség ugyanis azt jelenti, hogy nincs fontos és kevésbé fontos forgalom az internetes sztrádán. Ebben az összefüggésben szokták felhozni a spameket, amelyekkel kapcsolatban nagyjából közmegegyezés uralkodik, hogy azokat szűrni kell. Az egyéb tartalmak esetében azonban nagyon nehéz meghúzni a határt a fontos és nem fontos tartalmak szétválasztása érdekében. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy az internet-szolgáltatóknak nem kell tudniuk, a tartalomszolgáltatók a hálón keresztül milyen tartalmakat juttatnak el a fogyasztókhoz.

Link másolva!

Kapcsolódó anyagaink