2011. október 19-én, Neelie Kroes digitális biztos varsói nyilatkozata szerint, még 50 milliárd eurót terveztek a következő költségvetési időszakban a közlekedési, az energia- és a digitális hálózatok fejlesztésére költeni a közös forrásokból, végül a 2013. február 8-i csúcson, az EU-s keretfőösszeg csökkentése miatt, csak 29,3 milliárd eurót különítettek el erre a célra. Míg a tervezetnek megfelelően a Kohéziós Alapból 10 milliárd euróval kiegészül a 21,7 milliárdról 13,2 milliárd eurósra vágott közlekedésfejlesztési büdzsé, addig az energia-hálózatokra a kért 9,1 milliárdnak csak bő fele jut (5,1 milliárd euró), ugyanakkor a telekommunikációs célok kerete csaknem tizedére zsugorodott.

A 2011 júniusában körvonalazott, a Digital Agenda részét képező hálózatfinanszírozási program (Connection Europe Facility – CEF) célja az energia-, közlekedési, szélessávú és digitális szolgáltatások rendszerének transz-európai fejlesztése: a magas színvonalú, fenntartható és összehangolt hálózatok a gazdaság növekedését, versenyképességét fokozzák és új munkahelyeket teremtenek. A hitelnyújtásra és kezességvállalásra, beruházási kockázatcsökkentésre szánt 9,2 milliárd euró „szerény becsléseik szerint” több mint 50 milliárdos befektetést vonzott volna, és kulcsszerepet játszott volna a gyors és ultragyors internet elterjesztésében Európában.

A nagy világgazdasági szereplők „internetesedési” versenyében Dél-Korea és Japán több testhosszal vezet: náluk már 15%-os, illetve 12%-os a gyors és ultragyors internetelérés elterjedtsége, az EU több tagországában viszont még az internet-penetráció teljessé tétele is nehézséget okoz, nemhogy a hálózat 100Mbps-ra (vagy gyorsabbra) fejlesztése, rontva ezzel az EU gazdasági versenyképességét. A CEF előkészítésekor még évtizedes perspektívában, a támogatott fejlesztések hozadékaként, egy billió eurós gazdasági aktivitást vizionáltak (a 9,2 milliárd euróból a szélessávú hálózat fejlesztésére 7 milliárd jutott volna), és a várt 10%-os internetpenetráció-növekedés évi 0,9–1,5%-osra taksált európai GDP-növekedéssel járhatott volna együtt.

A nyilatkozat szerint e válsággal sújtott időben olyan területekre kell erőinket koncentrálni, amely elősegítheti a gazdasági növekedést, az infokommunikációs technológia (IKT) pedig éppen ennek ígéretét rejti: nemcsak a hálózatfejlesztésben és -üzemeltetésben részt vevő vállalatok, hanem a háztartások is profitálhatnának a fejlesztésekből: internetkapcsolat révén növekedhet a termelékenység, új és jobb termékek, szolgáltatások jelenthetnek meg, rugalmassá tehető vele például a munkaidő, tanulásra használható, vagy arra, hogy kapcsolatba léphessenek saját közigazgatási szerveikkel, egészségügyi távellátásban részesülhessenek (vö. pl. eID, eJustice, eHealth), ami főként a más szempontból is gyenge infrastruktúrájú területeken lenne hasznos az embereknek. A szélessávú internethálózat fejlesztése egyaránt serkentené tehát a gazdaság működését, csökkentené az EU kiadásait és hozzájárulhatna egy jóval egységesebb EU létrejöttéhez.

A tagállamok infrastruktúráinak összehangolása és együttműködése az egységes digitális piac létrejöttét segíti elő, becslések szerint például csak az e-közbeszerzés uniós szinten évi 100 milliárd eurót spórolna meg nekünk – az ördögi kör ezzel bezárulni látszik: elegendő közös forrás híján többet költünk külön-külön. A befektetett és az elvesztegetett EU-s pénzösszeg közötti százszoros szorzó megdöbbentő, sőt sokkoló, ha azok realizálásának időtartamára, a hét, illetve az egy évre tekintünk, és eme adat alapján nem is pontosan érthető, miért éppen ezen a szektoron vágott az EU ekkorát. Kroes az EU-csúcs után sajnálkozását fejezte ki, hogy csak ekkora összeget tudnak majd IKT-ra fordítani, de azt is világossá tette, hogy mivel ilyen kevés pénzről van szó, az egészet a szolgáltatásokra, nem pedig a fizikai hálózat fejlesztésére fogják költeni. Az ipari szereplőket tömörítő European Telecommunication Networks Operators elnöke, Luigi Gambardella szerint a CEF büdzséjének e drasztikus lefaragásával Európa elszalasztotta gazdasága talpraállításának egyik lehetőségét.

Ugyanakkor a tagállamok közül már több is kezébe vette az IKT-je sorsát: a Superfast Cymru 2015 végéig a walesi háztartások és vállalkozások 96%-át kapcsolja be a hálózatba 17,5 ezer kilométernyi optikai szál lefektetésével. Finnország már évek óta élen jár a digitális társadalom fejlesztésében (vö. a szélessávhoz való hozzáférés alapjoga, az elfogadható áron 1 Mbps-hoz való jutás alapszolgáltatásként való meghatározása): a 2010 közepén indult Szélessávot Mindenkinek 2015 program segítségével a lakosság és a cégek 99%-át ultragyors internethez kívánják juttatni az évtized derekára.

Franciaország támogatások híján és főképp annak ellenére is invesztál saját digitális gazdaságának fellendítésébe, hogy a bővülés várhatóan csak 0,2–0,3% között alakul idén az előrejelzett 0,8% helyett – jelentette be február 19-én François Hollande miniszterelnök. Az első öt évben a gazdaságban stratégiailag fontos területeket kapcsolják ultragyors internetre, a következő ötben pedig az egész országra kiterjesztik a hálózatot. Ennek teljes költségét 20 milliárd euróra saccolják, amelyből 5 év alatt összesen 6 milliárdot adna az állam, a többit a helyi önkormányzatoknak és telko cégeknek kell előteremteniük úgy, hogy teljes egészében ez utóbbiakra hárul majd a sűrűn lakott területek internetes infrastruktúrájának kialakítása, mert az állam a gyéren lakott, ezért gazdaságilag nem ösztönző területeken kíván aktívabb szerepet játszani. Ha a francia IKT-elképzelések még nem is tökéletesen körvonalazottak, a hátterükben álló eltökélt szándék jól látható: tavaly év végén harangozta be Fleur Pellerin, a kkv-kért, fejlesztésért és digitális gazdaságért felelős miniszter a Párizs – Digitális Főváros projektet, amely a Saclay-t (atomfizikai kutatóközpont) egészíti majd ki, New York-i mintára.

Az ultragyors internet igenis kell, de az optikai kábelek fektetése és a források előteremtése mellett még egy olyan probléma van, amelyet meg kell oldani: a felhasználók digitális felvilágosítását. Az ENSZ főtitkára, Ban Ki-Moon is arról nyilatkozott nemrégiben, hogy az ITK nyújtotta lehetőségek nagyban hozzájárulhatnak ahhoz, hogy környezetünket élhetőbbé tegyük, sokak számára még nem világos, miért lehet kardinális kérdés az ultragyors internet elterjesztése. Szolgáltatások, programok tömkelege lenne alkalmas már ma is arra, hogy ultrasebesség mellett működjön, a fizikai eszközök korlátai azonban lehetetlenné teszik a bennük rejlő lehetőségek kiaknázását. Nem az az érdekes, hogy egy 1 Mbps-os háztartásban a családtagok nem tudnak egyszerre nagy adatforgalmat bonyolítani, hanem az, hogy az elavult készülékek csak lassabban tudnak eleget tenni az egyre növekvő mennyiségű számítási-adatátviteli feladatnak, energia-felhasználásuk, környezetterhelésük is nagyobb. Számítások szerint csak a felhőalapú adattárolással és a 4G-s mobilhálózat-fejlesztéssel euró-milliárdokat lehet megtakarítani, az IKT-s megoldásokkal a CO₂-kibocsátást évente több millió tonnával lehetne csökkenteni világszerte. Ha nem komplex módon kezeljük az IKT-t, ha nem fektetünk hangsúlyt az ismeretterjesztésre, az EU polgárai is csak annyit vesznek észre, hogy végre nem költekezik az Unió, ám nem látják, hogy e fösvénységért végül nagy árat fogunk fizetni.