Műalkotások és a közösségi média
Miközben a világ felgyorsult, bizonyos értelemben „össze is ment” – az emberek könnyen, gyorsan hozzáférnek a világ híreihez, vagy minden korábbinál olcsóbban és gyorsabban eljuthatnak idegen helyekre-, sokan felületesebbek lettek az élmények befogadása terén. A mennyiség gyakran a minőség rovására megy, abban az értelemben, hogy a turisták igyekeznek minél több helyre eljutni, az ottani látnivalókat mindinkább dokumentálni, ahelyett, hogy a mű élvezetére, az alkotás csodájára koncentrálnának. Az amszterdami Rijkmuseum a fenti tendenciával ellentétes irányú programot hirdetett.
Annak, aki szeret idegen városok múzeumaiban nézelődni, ismerős lehet az a kép, hogy látogatók teremről-teremre rohannak, miközben – meg sem állva - kezükben kisebb-nagyobb fényképezőgéppel szüntelenül kattintgatnak – hol a kiállított tárgyakra, hol saját magukra fókuszálva. Bár több híres európai múzeum szabályzata tiltja immár a sokak körében népszerű szelfibot használatát, szigorú szabályok közé szorítja a fényképezést, ennek ellenére a turisták sokszor a közösségi oldalakon dokumentálják útjaikat, és a látottakat, és sokszor csak utólag, a fényképekről nézik meg alaposabban, milyen műveket láttak. Amíg azonban sok kiállító arra törekszik, hogy a látogatók minél kevesebb tárgyat vigyenek magukkal a műalkotások közé, az amszterdami Rijksmuseum olyan programot hirdetett, amely – elsőre szokatlannak tűnő eszközökkel - a helyszínen történő beleélést és aktív műélvezetet segíti elő.
A #startdrawing név alatt meghirdetett kampány keretében azt javasolják a látogatóknak, hogy a mélyebb átélés végett ők maguk is rajzoljanak a múzeumban. Javaslatukat azzal támasztják alá, hogy ezáltal olyan részleteket is megfigyelnek a műveken, amelyek a fotókról szemlélve nem tűnnek fel, azaz új nézőpontba kerülnek. Arra az esetre, ha valaki arra hivatkozna, hogy ő nem is tud rajzolni, a program értelmi szerzőinek az a válasza, hogy mindenki tud, hiszen a legtöbb kisgyereknek az egyik kedvenc elfoglaltsága, amit a korral fokozatosan szorít ki a racionális beszéd és írás. Hozzáteszik egyúttal, hogy nem is a rajztudás a lényeg, hanem az, hogy észrevegyük az alkotások arányait, vonalait, részleteit, amely által a művész titkához is közelebb kerülhetünk. Szombati napokon az intézmény maga biztosít vázlatfüzetet és ceruzát a fogékony látogatóknak, sőt: tanácsot is ad a különböző alkalmazható technikák vonatkozásában.
Azok pedig, akik megfogadták a Rijksmuseum ötletét, és ceruzát, papírt ragadtak, véleményüket, alkotásukat – akár a Rembrandt-műről készített karikatúrát - közzétehetik az erről vezetett blogon, így teremtve teret (és publicitást) az egyéni műélvezetnek a közösségi médiában. A megjelent bejegyzések arról tanúskodnak, hogy sok – ifjabb és idősebb - látogató örömmel él a felkínált lehetőséggel, melynek köszönhetően a kiállító-termek maguk is alkotó-térré válnak, egybe forrasztva ezáltal a személyes műélvezetet, az egyéni önkifejezést és az alkotás örömét. A kezdeményezés sikere arra enged következtetni, hogy a Rijksmuseum vezetésének formabontó ötlete értő fülekre talált sok múzeumjáró körében.