A populizmuskutatások és a negatív kampányok tudományos igényű elemzése lassan összefonódik. Ezt bizonyítja, hogy egyre több nagyobb lélegzetvételű, összehasonlító tanulmány vizsgálja együtt a fenti jelenségeket. Az egyik legérdekesebb kutatás, amely a populizmus és a negatív kampányok kapcsolatáról szól, azt állítja, hogy minél erősebb populista attitűddel rendelkezik valaki, annál viccesebbnek és igazságosabbnak tartja a negatív politikai üzeneteket. Röviden, a populista lelkületű személyeket szórakoztatják a negatív kampányok. Bár ez a kötet nem az attitűdükről, hanem a politikai kommunikációs technikákról szól nemzetközi kitekintésben, fontosnak tartom kiemelni, hogy ezek a jelenségek túlmutatnak a pusztán diszkurzív keretek között zajló információátadáson. 

Az olvasó eltűnődhet, vajon a kötet miért a fenti címet viseli, hiszen a populista kommunikációval jóval részletesebben foglalkozik, mint a negatív kampányokkal. Azért, mert a kötetben a negatív kampány a referenciakategória. Másképp fogalmazva, a negatív kampányokhoz képest készült az elemzés a populista kommunikáció és a negatív hangvételű üzenetek tekintetében. Továbbá úgy vélem, a negatív kampányok egy gyűjtőfogalom, nagyobb egység, mint a populista antielitizmus. Emellett a nemzetközi szakirodalomban egyre erősebb az az irány, miszerint a negatív érzelmekkel és hangvétellel telített üzenetek is a populista kommunikáció részét képezik. A két jelenség között tehát szinte biztosan van átfedés. A populista stílus azonban nem kizárólag a negatív üzeneteket, a populista gondolatok pedig nem csupán az antielitizmust foglalják magukban. Ennél jóval összetettebb a helyzet elméleti és gyakorlati síkon egyaránt, ám ezt az állításomat a kötet második felében részletesebben is górcső alá veszem. Ezenfelül, a populista kommunikáción túl olyan témaköröket is érintek, amelyek mind a negatív kampányokhoz, mind a populizmushoz kapcsolódhatnak. 

Az olvasó azon is elgondolkozhat, miért nem taglalom részletesen a negatív kampányokról és a populista politikai kommunikációról szóló, hazai viszonyokat elemző szakirodalmat. A válaszom többkomponensű. Természetesen hiba lenne figyelmen kívül hagyni a tényt, hogy számos értékes tudományos publikáció született a Magyarországon érzékelhető negatív kampányokról és a populista kommunikációról. A hazai negatív kampányok és populista kommunikáció összehasonlítása azonban önmagában lefedne egy teljes, önálló kötetet. Meglátásom szerint a két, sokszor egybevágó jelenség magyarországi sajátosságai csak hosszabb időtávlatból szemlélve érthetőek. Bár a hazai negatív kampányokat több tanulmány is tágabb időintervallumban elemezte,nérdekes módon a populista kommunikációval kapcsolatban (legjobb tudomásom szerint) nincs precedens több évtizedes távlatokat felölelő tanulmányra. Megítélésem szerint, egy átfogó elemzéshez a magyar politikai kommunikációs mezőben, a legkülönfélébb verbális és nonverbális tartalmakat        kellene vizsgálni a rendszerváltástól egészen a 2024-es európai parlamenti választásokig. Egy ilyen volumenű munka eredményeinek bemutatása pedig szintén önálló kötetnyi terjedelmet igényelne. Ugyanakkor úgy gondolom, egy ilyen analízist elsősorban a nemzetközi tudományos színtéren lenne érdemes publikálni. Indoklásként engedjék meg, hogy a bécsi egyetem egyik vezető kommunikációkutatóját idézzem: „Szeretnénk elemezni a magyar politikai kommunikációt, de nagyon keveset tudunk róla.” Ez a megjegyzés véleményem szerint utat nyit a témakör nemzetközi publikálásához, méghozzá teljes kötetek formájában, annak érdekében, hogy a nemzetközi kommunikációkutatás és politikatudomány is megismerhesse a hazai viszonyokat. 

Mindazonáltal – ahogy fent is említettem – a jelen kötet tankönyvként is értelmezhető. Feltételezem, a magyar hallgatók tájékozottabbak a hazai politikai kommunikációt illetően, ugyanakkor kevesebbet tudnak a nemzetközi szinten zajló negatív kampányokról és a populista kommunikációról. A nemzetközi eredmények összefoglalása segíthet áttekinteni a külföldön, elsősorban, de nem kizárólag a „Nyugaton” zajló negatív kampányokat és populista kommunikációt. A nemzetközi  szakirodalom ismertetése hozzájárulhat a tudományos értelemben vett távolságtartáshoz, hiszen a külföldi példák alapján talán könnyebb tágabb perspektívából értelmezni a hazai viszonyokat. Egyfelől úgy gondolom, hogy a magyar sajátosságok hosszú távú elemzését először idegen nyelven lenne célszerű publikálni, így a témával nagyobb lélegzetvételű kötettel jelenhetünk meg a nemzetközi tudományos mezőben. Másfelől, a saját tudásunkat gazdagítja, ha alaposan körbejárjuk a negatív kampányok és a populista kommunikáció nemzetközi jellegzetességeit. A jelen kötet célja részben ezen tájékozottságbeli hiányok csökkentése. Mindezek fényében a magyar esettanulmányokat csak érintőlegesen említem.

Végezetül a kötet szerkezetéről szeretnék néhány gondolatot megosztani útmutatóként. A „hétköznapi” olvasó számára a 2. és a 3. fejezet, valamint a nagyobb önálló egységek végén lévő összefoglalók lehetnek a legérdekesebbek. A politikai kommunikáció diszciplínájában járatos hallgatók, szakértők és kutatók a 6. fejezetet találhatják relevánsnak. Nagyobb egységekre bontva a kötet az alábbi módon épül fel: a második fejezet a negatív kampányok fogalmára és a vele kapcsolatos fontosabb szakirodalom bemutatására összpontosít, míg a harmadik azt járja körbe, milyen társadalomtudományi keretek között értelmezhető a populizmus. A negyedik fejezet a populista kommunikáció fogalmáról és alkalmazásairól szól. Az ötödik fejezet a közösségi médiás populista kommunikációval foglalkozó fontosabb tanulmányok eredményeit taglalja. Ez a fejezet a leghosszabb egység, érdemes azokra az országokra és régiókra fókuszálni, melyek az olvasó számára nélkülözhetetlenek vagy érdekesek. A hatodik fejezet a negatív kampányok és a populista kommunikáció közti elméleti hasonlóságokat és különbségeket taglalja, három empirikus analízissel kiegészítve. Az utolsó fejezet a kötet konklúziója.

 (Tóth Tamás: Bevezetés) 

A kötet az alábbi link segítségével ingyenesen letölthető.