Amint láttuk Médiaháború Anno 1990 – II. A „paktum” és a média, az MTV és a Rádió elnökeinek kinevezése című blog-bejegyzésünkben a két új médiaelnök feladatköre és jogosítványai teljesen tisztázatlanok voltak. Ők egyébként is „csupán” arra vállalkoztak, hogy a média egészét szabályozó új törvény – várhatóan közeli –megszületéséig álljanak a két közszolgálati intézmény, a Magyar Televízió, illetve a Magyar Rádió élén.

A kormánypártok a médiaelnök iránt kezdetben még nagy bizalommal voltak, mindkettőt a „saját emberüknek” tartották. Hankiss Elemér korábban Antall Józseffel rendszeresen találkozott egy baráti társaságban, és állítólag még a Magyar Demokrata Fórum (MDF) választási programjának írásában is „besegített”. Csurka István, az MDF médiaügyekben is meghatározó politikusa figyelmeztette párttársait, hogy az elnökjelöltek parlamenti bizottsági meghallgatásán legyenek óvatosak: az ellenzék előtt ne derüljön ki idő előtt, hogy Gombár a „mi emberünk”.

A kormánypártok azt várták a médiaelnököktől, hogy a két közszolgálati médiumban egyfajta rendszerváltást hajtsanak végre a pártállami korszak alatt kompromittálódott személyek elbocsátásával. Ezen a téren azonban lényegében nem történt semmi. A pártállami rendszer vezetőinek és kádereinek a többsége a helyén maradt. Hankiss ugyan kezdetben jelentős változásokat jelentett be. Úgy tűnik azonban, hamar felmérte az MTV-n belüli erőviszonyokat, és végül nem ment neki a balliberális dominanciának. Ő maga később így magyarázta a status quo meghagyását: „[…] gyakorlatilag senkit sem bocsátottunk el. Annak ellenére sem, hogy sok fölösleges ember volt akkor a Televíziónál. Én nem vállalkoztam erre, mert kívülről jött emberként nem tudtam, ki a jó szakember, és ki nem az”. [„Azóta sem sikerült…”. Hankiss Elemérrel beszélget Mihancsik Zsófia. Beszélő, 2000/2.] A Rádió elnöke hasonló módon járt el, nem nyúlt bele az 1990-es év második felében a Rádió belügyeibe, kerülte a politikai konfliktusokat generáló lépéseket, csupán létszámstopot hirdetett meg.

A változások nemcsak elmaradtak, hanem a közszolgálati médiumok műsoraiban kevés megértés nyilvánult meg az első szabadon megválasztott kormányzat iránt, és a koalíció – talán – jogos elvárása, hogy a média segítsen a kormánynak annak elmagyarázásában, hogy a rendszerváltás nagy munkájában miért van szükség az egyes intézkedésekre, nem teljesült. A kormányzat úgy érezhette, a média nem tájékoztat, hanem az ellenzék oldalán maga is politizál. A kormány és a koalíciós pártok, valamint azok támogatóinak médiával szembeni elégedetlensége aztán elsősorban a két médiaelnök ellen irányult. Ők pedig egyre inkább arra az álláspontra helyezkedtek, akkor biztosítják a Televízió, illetve a Rádió függetlenségét, ha sem intézményeiken belül nem hajtanak végre változást, sem pedig a koalíció irányából érkező kívánságoknak nem adnak teret. Így pedig a „negyedik hatalmi ág”-ban nem történt semmilyen rendszerváltozás, továbbra is „elsők maradhattak a régi elsők”.

A kormánykoalíció és a több egyetemen is oktató, kétségtelenül nagyműveltségű, de sok tekintetben doktriner gondolkodású Hankiss viszonyát a tv-elnök egyes lépései is tovább rontották. Amikor az 1990 őszén, az első szabad önkormányzati választások előtt a miniszterelnök a televízió nyilvánossága előtt szerette volna ismertetni az ország előtt tornyosuló nehézségeket, akkor ehhez a Televízió elnöke csak abban az esetben járult hozzá, ha – a miniszterelnök szereplését politikailag kiegyensúlyozva –, Göncz Árpád köztársasági elnök is beszédet mond. Ez nyilvánvalóan nagyfokú alkotmányjogi tévedés volt, hiszen a nemzet egységét kifejező – elvben semleges – államfő nem lehet ellenzéki politikai ellensúly a kormányfővel szemben. [L. még Paál Vince (szerk.): A magyarországi médiaháború története. Média és politika 1989–2010. Budapest, CompLex, 83.] (Ha a tv-elnök már mindenképpen ragaszkodott az így értelmezett politikai kiegyensúlyozottság biztosításához, akkor a vezető ellenzéki politikusok közül kellett volna valakit a TV-ben azonos témában megszólaltatni.) Miután a köztársasági elnök az utolsó pillanatban visszalépett a televíziós szerepléstől, a Televízió elnöke a miniszterelnökkel felvett beszélgetést sem engedte műsorba. Antal József joggal háborodott fel azon, hogy Hankiss az ő szereplését a köztársasági elnök magatartásától tette függővé.

Utólag visszaemlékezve már Hankiss Elemér is kritikusabb volt önmagával szemben: „Nem ismertem még igazán a nyugati televíziók rugalmasabb gyakorlatát. Csak később láttam, hogy még a BBC-ben is, ahol rendkívül körültekintően egyensúlyoznak politikailag, viszonylag nagy teret engednek a kormánynak. (…) Én azt hittem, kötelességem centire kimérni az egyensúlyt. (…) Meggyőződésem szerint én arra kaptam megbízást a parlamenttől, hogy szigorúan független intézményt hozzak létre, tárgyilagos és kiegyensúlyozott televíziót vezessek. Valószínűleg túl mereven értelmeztem a feladatomat, mert aztán több BBC-s, ARD-s szakértő és vezető is azt mondta, hogy alapjában egyetértenek a döntésemmel, de náluk azért nem ilyen keményen mennek a dolgok.” [„Azóta sem sikerült…”. Hankiss Elemérrel beszélget Mihancsik Zsófia. Beszélő, 2000/2.]