Média és demográfia. A szerbiai népszámlálás visszhangjai a vajdasági magyar sajtóban
Az adatfelvétel 2022 során történt, a szerbiai statisztikai hivatal, szokásához híven, jó egy évvel később tette közzé a részletes, nemzetiségi adatokat. A hatás letaglózó volt, a Szerbiában élő magyarok fogyása minden előzetes szakmai várakozást és a legpesszimistább jóslatokat is felülmúlva, ténylegesen a délvidéki magyar közösség végletes megrendülését vetíti előre. A magyar nemzetiségűek száma egyetlen évtized alatt újabb hetvenezer fővel csökkent, így, a néhány emberöltővel ezelőtt még félmilliósnak tudott magyarság létszáma jóval kétszázezer fő alá zsugorodott.
Tekintve, hogy Intézetünk több évtizede folytat értékrend- és médiakutatásokat a határon túli magyar közösségek, így a vajdasági magyarok körében is, és ezen kutatások reprezentatív mintái a mindenkori népszámlálások adatain alapulnak, mi is kiemelt figyelmet szentelünk a témának.
Amellett, hogy a demográfia, egy kisebbségben élő, a megmaradásért küzdő közösség esetében amúgy sem választható el, fő kutatási témánktól a magyar nyelvű média helyzetétől és annak fogyasztásától, ez a kérdéskör közvetlenül is témája volt és maradt a délvidéki magyar közéletnek és sajtónak. Furcsa mód, a diskurzus éppen annak hiányának felemlegetésével indult az adatok nyilvánosságra kerülése után, hiszen éppenséggel ilyen véleményeket olvashattunk:
A számok, az adatok kérlelhetetlen lenyomatai a valóságunknak, de nemcsak a demográfiai valóság lesújtó, de elgondolkodtató és egyben lidérces is az a bűnös hallgatás, cinkos némaság, amely a demográfiai valósággal való szembesülést (illetve annak hiányát) kíséri. A médiánkban, beleértve a közösségi médiát is, a fogyásunk és pusztulásunk számszerűsített kimutatása nem indított el semmiféle vitát, párbeszédet, ötletelést, kiútkeresést, de puszta véleménycserét se.
Korhecz Tamás: Pusztulás és cinkos némaság, Családi Kör, Szabad Magyar Szó
A vita azonban mégis kibontakozott és a cikkek, hozzászólások címei önmagukért beszélnek: Halálsikollyal felérő számok (Balla Lajos), Eltűnt a vajdasági magyar értelmiség!? (Bozóki Antal), Bűnbakkeresés fergeteges néptánccal és népdalfesztiválokkal kísérve (Végel László) stb.
Az okok és bűnbakok keresése a vita során szerteágazó, azonban a már idézett Korhecz Tamás jól meghatározza a komplex kérdéskör főbb összetevőit:
A gyermekáldás csökkenésének és az elvándorlásnak is, melyek komplex jelenségek, számos oka van. Ezek egyenként, kisebb-nagyobb mértékben, de szinergiát kiváltva együtt is hatnak mindkét jelenségre. Az okok között kétségtelenül azonosíthatunk néhányat, ezek a kisebbségi lét okozta hagyományos frusztrációk, a határtérségben, a peremtérségekben való lét bizonytalansága, az esélyegyenlőség hiánya, az autoriter, vezérelvű politikai rendszer fojtogató légköre, a szabadságjogok hiánya, a lehetőségek és a mesterségesen (is) gerjesztett igények közötti feszültség, a család ősi intézményének a válsága, a falvak elsorvadása stb.
Mindazonáltal, ha meg kellene neveznem a gyermekvállalás elmaradásának és az elvándorlásnak a legfontosabb okozóját, akkor ez mindkét esetben azonos: jelesül ez az értékrendünket alapjaiban átformáló globalizáció, digitalizáció és mobilitás, amelyek mind-mind a növekedésközpontú, globalizált kapitalista gazdaság szolgálatában állnak. Az állandó gazdasági növekedésnek olyan emberekre (munkavállalókra és fogyasztókra) van szüksége, akik nem kötődnek a szülőföldjükhöz, a nemzeti identitásukhoz, a családjukhoz, a kisközösségeikhez, akik bármikor képesek munkahelyet, lakóhelyet változtatni, akik, ha kell, elvannak magukban vagy a digitális világban, akik a pénzkeresésnek élnek. A vállalkozó folyamatosan növekedni szeretne, nagyobb profitért küzd, a munkavállaló keresi, harcol a nagyobb bérért, anyagi szempontból gyarapodni szeretne, és minél többet fogyasztani. A rendszer kérlelhetetlen logikája azt diktálja, hogy mindig a nagyobbat és a többet kell választani. A több pedig mindig jobb, nincs megállás, nincs egyensúly.
Korhecz Tamás: Pusztulás és cinkos némaság, Családi Kör, Szabad Magyar Szó
Állításaival nehéz vitatkozni, hiszen ezek a jelenségek nem csupán a vajdasági magyar közösség kohézióját rombolják. Jól látható azonban, hogy a kisebbségi lét évszázados megpróbáltatásainak kitett közösségek mennyivel sérülékenyebbek a globális kihívásokkal szemben. Ezen közösségek tagjai is, úgyszólván észrevétlenül tagozódtak be az új, digitális világba, magukévá tették annak normáit, elvárásait és nem utolsó sorban azonosultak az általa támasztott célokkal és vágyakkal. Közhely, de nem megkerülhető, az idézett szerző szerint, hogy a világháló és az online létezés nyújtotta korlátlan lehetőségek és szabadság nem az értékek gazdag többszínűségét és vetélkedését serkentette leginkább, hanem éppen az értékrend egyszólamúságát eredményezte, magát az önálló gondolkodást építette le. A többség folyamatosan igazodni igyekszik a világháló diktálta prioritásokhoz.
Mindennek közvetlen hatása kutatásaink tárgyára, a kisebbségi magyar médiára aligha megkérdőjelezhető: nem csupán az iskolák, a templomok, a művelődési házak maradnak üresen, a magyar újságok, televízió és rádió stúdiók is egyre nehezebb helyzetbe kerülnek.