Mit lehet elmondani a vajdasági magyarok médiájának hátteréről?

A kisebbségi közösségek nyilvánossága több szempontból is kulcsfontosságú e közösségek önszerveződésének módjai és azok hatékonysága szempontjából. A történelem során jól követhető az a „fejlődési út”, amely a helyi kisközösségek egymás melletti színtereiről (a templomból és a piacról) indult, s a helyi olvasókörökön és a kis hatósugarú körzeti kiadványok (Provinzialblatt) nyelvileg és egyházilag is széttagolt során át jutott el az országos hatókörrel rendelkező politikai nyilvánosságokig. A politikai nemzetkoncepciók egyike (köztük a 19. századi magyar politikai nemzet koncepciójával és a ma nem kevés nosztalgiával felemlegetett jugoszláv nemzetiségpolitikával) sem tudta maradéktalanul „integrálni” a térségbeli közösségek mindegyikét egy-egy országon belül. Ez a helyzet érdemben máig sem változott.

Hogyan befolyásolja ez a mai szerbiai magyar médiát?

A média és a politika kapcsolata, s ilyetén módon a sajtó helyzete napjainkban is kulcsfontosságú, ám korántsem azokon az alapokon nyugszik, amelyeket a kisebbségi médiaviszonyok bírálói feltételeznek. A média soha nem volt a politika ellenpólusa, és ma sem az, de nem is annak elvtelen kiszolgálója (bár ezt kisebbségi médiaviszonyok alkalmi bírálói nem igazán vennék zokon, amíg az általuk favorizált oldal van éppen hatalmon, miközben fordított esetben ők a leghangosabb tiltakozók).

Mennyire lehet sokszínűségről beszélni a kisebbségi média tekintetében?

Sok mindent el lehet mondani a vajdasági magyar közállapotokról, s azon belül a sajtó helyzetéről, de ama vélemény meggyőződéses képviselete, hogy az ne lenne több arcú (plurális), sok tekintetben szabad és a körülményekhez képest független, sokkal inkább ízlés-, semmint ténykérdés.

Ez meglehetősen biztatóan hangzik. Mégis, milyen problémák merülnek fel?

A kihívást az jelenti, hogy ez a heterogén, relatíve jó állapotú (tehát a helyi adottságokhoz képest kiépült) médiastruktúra által előállított tartalomkínálat milyen mértékben jut el a fogyasztókhoz? A fő probléma, hogy ki és mennyit hajlandó, illetve lenne hajlandó „áldozni” pénzéből, idejéből és figyelméből a kisebbségi média által előállított tartalmakra (ha technikailag hozzá tudna jutni, és ha lenne a közéletről minden összefüggésében tájékoztatni képes, mindenütt elérhető közszolgáltató). Mert a kisebbségi helyzet egyik fő jellemzője, hogy – szemben a többségi médiapiaccal— szinte csak közjószágként létezhet. Ha így, közszolgáltatásként, is kezelnék, akkor csak figyelembe és időbe kerülne a fogyasztása. (Ez persze nem jelenti, hogy magántulajdonból nem lehetne közszolgáltatást nyújtani a kisebbségi média terén.)

Tehát leginkább anyagi oldalról problémás a kisebbségi média fenntartása?

A probléma ennél összetettebb. Ha vannak is piaci alapon – a keresletre ráépülve – működő kisebbségi kiadványok/felületek, akkor azoknak a kiszolgálandó közösség politikai életével kapcsolatos szerepvállalása a kérdés. Mivel a kisebbségi közösségek is megosztottak politikailag, ezért ezek a médiatermékek nem tudják felvállalni a politikai pluralitást, inkább egyes kisebbségi életvilágok bemutatására szakosodnak (kisebbségi celebekről egyelőre még nem beszélhetünk).

Akkor azonban felmerül a kérdés, hogy beszélhetünk-e független médiáról, amíg az különféle politikai és érdekkörök befolyása alatt áll?

A kisebbségi sajtó „szabadságfoka” azzal is mérhető, hogy mennyire képes lefedni a médiafogyasztók elvárásait. Ebben a tekintetben a vajdasági magyar lapok – talán a Családi Kör és az egykori Napló kivételével – kiemelkedően „szabadnak” mondhatók, hiszen csak minimálisan kellett, hogy tekintettel legyenek olvasóik elvárásaira, annál inkább az őket fenntartó szervezetek „megrendeléseire”. A Családi Kör azonban példa arra is, hogy a piachoz igazított szerkesztéspolitikával még egy ilyen kis lélekszámú közösségben is van mód hosszabb távon is a fennmaradásra. Ugyanakkor a magyar alapítók által felügyelt médiumok a kisebbségi, a „vegyesek” – a rádió- ás TV-adások magyar szerkesztőségei – pedig inkább a többségi pártpolitika elvárásainak fogságában működnek.

Van kiút? Továbbfejlődhetnek a 21. században azok a fórumok/felületek, ahol a kisebbségeket érdeklő témákról lehet hallani?

Az újabban megfigyelhető szolgáltatói műsorok (pl. egy-egy település kábeltévé szolgáltatójának tartalomszolgáltatása, akár írott – képújság --, akár hang és/vagy kép alapú műsorszolgáltatást kínál) rámutatnak a közösségi alapú kisebbségi médiaszolgáltatás 3.0 alapú további lehetőségeire. A hírportálok esélyt adnak a több szempontú, plurális véleményformálás meghonosítására (ld. a Vajdaság Ma állandó vendégrovatainak a bejegyzéseit). Az egyes vajdasági magyar honlapok a párt- és véleményközösségek alacsonyköltségű hozzáférhetőségét (a területi és felületi korlátok áthidalását) teszik lehetővé, akárcsak a közösségi oldalak „nyitott és zárt csoportjai”, ahol egy-egy település, szakmai vagy egyéb csoport szervezi nyilvános szerepléseit. Ez biztosítja az összeköttetést a fizikailag egymástól távol lévő, s a kisebbségi médiumok bevett felületein meg nem jelenő szereplők között. Az információ áramlásának mennyisége és hatásfoka a kisebbségi nyilvánosság minden korábbi működési módját felülmúlja ezeken a felületeken melyek a szakmai/hobby-területek résznyilvánosságainak a csoportjait alkotják.