Internetszleng alatt azt a szleng nyelvváltozatot értjük, ami – a legtöbb nyelvben - nagyobbrészt angol szavakból alakult ki, és az internetes szolgáltatások, főképp fórumok, azonnali üzenetküldő alkalmazások, online közösségi játékok vagy IRC (valós idejű kommunikációs) csatornák felhasználói körében használatos, ugrásszerű fejlődése nagyrészt a közösségi média elterjedésével történt. Az esetek nagy többségében rövidítésekről van szó, amelynek célja az, hogy egy hosszabb, ám gyakori kifejezés átalakításával billentyű-leütéseket spóroljanak meg. Még az Oxford Angol Szótár is kiegészítette szószedetét tavaly decemberben a „duck face”, „lolcat” és „hawt” kifejezésekkel. Az angol-nyelvű világban ezek a kifejezések hol nevetségesnek számítanak, hogy idegesítőnek, tény azonban, hogy végül elfogadták őket, nemcsak a beszélt, hanem a jelnyelvben is.

Tekintettel arra, hogy ez a szleng stílusnak egy válfaja, szabályozott rendszere nincs, „szókincse” napról-napra bővül, ennek ellenére a felhasználói körében nagyrészt egységes. Ezen új és mind bővülő, számítástechnikával összefüggő kifejezések beszélt nyelvbe történő beillesztése nem mindig egyszerű, sokszor generációs szakadékokat idéz elő abban a vonatkozásban, hogy az idősebb generáció nem érti a fiatalabb közlését.

A hallássérült kultúrában mind elterjedtebb kommunikációs forma a jelnyelv, gyorsan alkalmazkodik a világban lezajló fejlődéshez, és igyekszik megalkotni saját kifejezéseit, (méghozzá úgy, hogy az egyes nyelveknek önálló jelnyelvi kultúrájuk van). Egy amerikai hallássérült fiatalember, Bill Vicars, a Lifeprint nevű szervezet és az azonos című holnap tulajdonosa jelnyelvi szótárat készített a „kifejezések” közzétételére. Tájékoztatása szerint annak eldöntése, hogy milyen kifejezés kerüljön a szótárba, hosszas előkészítést igénylő munka: először az irodalmi jelentést vizsgálják, majd különböző elfogadott jelnyelvi szótár jeleit hasonlítják össze (ezek néha különbözőek, de a tapasztalatok szerint a domináns jel marad fenn), majd a kérdésben legalább tíz tapasztalt jelelő hallássérült véleményét is kikérik. A következő lépcső az, hogy a jelet a más területen használatos változatokkal összehasonlítják, és azt próbálják eldönteni, melyik az, amelyik szélesebb körben elterjedt. Érdekes lehet annak megfigyelése, hogy miként fordítják a szelfi, vagy photobomb kifejezéseket jelekre? Ha ez is eldőlt, a „kifejezés” készen áll arra, hogy a honlapon megjelenjen, és az odalátogatók ezrei megismerhessék. Azt, hogy egy jel tartós-e vagy sem, az idő dönti el.

Magyarországon – elismerve annak kulturális, közösségformáló erejét – a magyar jelnyelvről és a magyar jelnyelv használatáról szóló 2009. évi CXXV. törvény deklarálja a magyar jelnyelv teljes értékű és önálló voltát. Ezt követően az Alaptörvényben a jogalkotó rendelkezett arról, hogy a magyar jelnyelv a magyar kultúra része.  Ami a magyar jelnyelvben megjelenő internetszlenget illeti, a kérdés – az internet tanúsága szerint – még gyermekcipőben jár. Egyes vélemények szerint azért, mert az internetszleng általában írott formában él, és a jelnyelvnek nincs írásbelisége. Előrelépést hozhat a kérdésben, hogy 2014-ben az MTA Nyelvtudományi Intézetében „Jelesély” néven kutatási projekt indult, amely a siket közösség jelnyelv-használatával foglalkozik, és amelynek célja többek között a siket közösség jelnyelv-használatának feltárása. 2015-ben pedig megalakult a Magyar Jelnyelvtudományi Egyesület, többek között azzal a célkitűzéssel, hogy  közös platformot hozzon létre a társadalom olyan szereplői között, akik eredményesen elő tudják segíteni a magyar jelnyelv fejlődését a mindennapok és a tudomány különböző színterein (pl. akár a közösségi média felületein megtalálható kifejezések területén).