Aylan Kurdi, a tragikusan rövid életet élt kisfiú az internetnek köszönhetően a 2015-ös menekülthullám egyik rettenetes jelképe lett. A család Szíriából kelt útra abban a reményben, hogy idővel egy Kanadában fodrászként dolgozó rokonukhoz csatlakozhatnak, ám a lélekvesztőben megkísérelt viszontagságos tengeri átkelést csak a kisfiú édesapja élte túl. Az eset, bár sajnos nem egyedi, úgy került a hírekbe, hogy a 3 éves kisfiú holttestét Törökország partjainál kivetette a tenger, a helyszínen pedig egy fotós megörökítette.

Felmerül a kérdés, hogy véletlen-e vajon, hogy éppen akkor jelent meg, amikor a kisfiú holtteste felbukkant? Az Aylanról készült fénykép, amelyet Reuters jelentetett meg, és amelyet később alaposan dokumentálták (innen tudjuk a nevét, a történetét, a családját…), úgy tűnhetett, egy politikai döntés átbillenéséhez járul hozzá. Hiszen sokak által hárított, ám ennek ellenére sajnos közismert tény, hogy a menekültek régóta fulladnak bele a tengerbe (csak idén több mint 2500-an), a felvétel akkor jelent meg, amikor Németországban a kancellár kinyilvánította a befogadás melletti politikai akaratát, hogy szakít a franciák hallgatásával. André Gunthert társadalomtudományi kutató szerint egy katasztrófa esetén egy gyermek jelenléte mindig arra utal – és ezért sokkol fokozottan -, hogy a probléma az egész emberiséget érinti. A szakértő szerint a képek egy meghatározott pillanatban kerülnek ki, amelyek összefüggenek egy erkölcsi dimenzió megnyilvánulásával. Amit a média nem ír meg, egy kép akár hatásosabban – sőt, néha akár hatásvadász módon – is elmondhatja helyettük. Ugyanakkor lehetetlen nem észrevenni, hogy egy ilyen fényképre, éppen szimbolikus mivolta miatt mindenki olyan gondolatot vetít rá, amilyet akar. A fentiekből azonban aligha azt kell leszűrni, hogy haszontalan dolog az ilyen felvételek megjelentetése – hiszen a szólásszabadság égisze alá tartozik –, mivel ezek a képek történelmi jelzések lehetnek például arra is, hogy a menekült-krízist nem lehet negligálni, ugyanis attól, hogy sokan nem vesznek róla tudomást, sok ezer ember veszíti életét a vándorlás során.

A fenti tragikus történettel összefüggésben újabb megdöbbenést okozott, amikor a Charlie Hebdo című francia hetilap – akinek polgárpukkasztó karikatúrái miatt januárban szélsőséges iszlamisták több ember életét követelő véres merényletet követtel el – a tengerbe fulladt kisfiúról szatirikus karikatúrát közölt (például gyorséttermi hirdetéssel összefüggésben ábrázolta). Az eset a szólásszabadság megítélésével kapcsolatban vegyes fogadtatásra talált: az általános felháborodás mellett volt olyan is, aki úgy ítélte meg, a hetilap a szólásszabadság pajzsa mögé bújt. Sokan adtak hangot tiltakozásuknak a Charlie Hebdo közösségi felületein is. Olyan megközelítés is napvilágot látott azonban, amely szerint a rajzok nem a szerencsétlenül járt kisfiút gúnyolják, hanem azt az Európát, amely képtelen kezelni a kialakult helyzetet.

A nehéz történelmi helyzeteknek korunkban vannak ikonikus felvételei, amelyekkel kapcsolatban szinte mindenkinek megvan a maga álláspontja. Egy kisgyerek halála mindig tragikus esemény, és nem lehet olyan indok, amelyre hivatkozva abból bárki jogosult volna viccet, illetve kegyeletsértést elkövetni. A tudósok idővel nyilván értelmezni fogják a kérdés szabadságjogi megítélését, azonban a probléma morális megítélése vitán felül áll.