Kép forrása

A kérelmező egy menedékkérőket és menekülteket segítő egyesületnek dolgozott, aki 2007. január 1-jén az egyesület honlapján egy nyilatkozatot tett közzé Liese Prokop osztrák belügyminiszter asszonyról, aki előző nap váratlanul elhunyt: „Jó hír az új évre: Liese Prokop, a kínzás és a deportálás minisztere halott.” A közlemény menedékkérők egyedi történeteiről számolt be, majd kifejtette, hogy a miniszter „egy íróasztali háborús bűnös volt (Schreibtischtäterin), mint sokan mások voltak ennek az országnak a kegyetlen történelmében”, aki „a megfelelő eszköz a rasszizmussal szennyezett bürokráciának”, és hogy „tisztességes ember egy könnycseppet sem hullat a halála felett”. A jogvédő néhány nappal később egy napilapban megjelent közleményben kért bocsánatot a miniszter családjától.

A néhai miniszter férje rágalmazás miatt magánvádas büntetőeljárást kezdeményezett a jogvédő ellen. 2007 szeptemberében a bécsi tartományi büntetőbíróság 1200 euró pénzbírságra ítélte, amelynek felét három évre felfüggesztette. Az indokolás szerint a nyilatkozat azt sugallta, hogy az egykori belügyminiszter közömbös volt a menedékkérők tekintetében, és tettei mögött rasszista, szadista, idegengyűlölő és náci indítékok húzódtak. A közelmúltban elfogadott külföldiek és menedékkérők státuszát meghatározó törvény módosítása nem indokolta a miniszter náci és rasszista kontextusban való elhelyezését. A bíróság ezért megállapította, hogy a vádak – egy nappal a halálát követően – túllépték az elfogadható kritika határait. Az ítéletet a bécsi fellebbviteli bíróság, majd a legfelső bíróság is helybenhagyta.

Az EJEB szerint az elhunyt iránti megfelelő tisztelet, tekintettel az elhunyt rokonainak érzéseire, a 8. cikk hatálya alá tartozik. Másrészt a 10. cikk (2) bekezdése csak kevés teret enged a véleménynyilvánítás szabadságának korlátozására a politikai beszéd vagy vita, illetve a közérdekű kérdések területén. Az elfogadható kritika határai tágabbak a politikusokkal szemben, mint a magánszemélyek esetében. Ám függetlenül a politikai küzdelmek hevességétől, az érintetteknek meg kell próbálniuk minimális mértékletességet és illendőséget tanúsítani. Egy politikus jó hírnevének – még egy ellentmondásosnak is – élveznie kell az Egyezmény védelmét.

Az EJEB egyetértett azzal, hogy a beavatkozás a miniszter és a közeli családtagjai, különösen a férj jogainak védelmét célozta. A sajtóközleményt a halálát követő napon, a családi gyász közvetlen időszakában tették közzé, amely tény fokozta a használt szavak hatását, és valószínűleg jelentős kárt okozott a néhai miniszter hírnevének. Az EJEB szerint a kifogásolt nyilatkozat időzítése lényeges körülmény, amit figyelembe kell venni. A sértegetésnek a sértett személy halálát követő napon történő kifejezése ellentmond az elemi tisztességnek és az emberek iránti tiszteletnek, és ez az alapvető személyiségi jogok elleni támadás.

Ami a nyilatkozat tartalmát illeti, az EJEB úgy ítélte meg, hogy a kérelmező közvetlenül egy személyes támadást indított a néhai miniszter ellen. Először elégedettségét fejezte ki a halála felett, arra utalva, majd háborús bűnöket elkövető magas rangú nácikkal hasonlította össze, „íróasztali háborús bűnösnek” nevezve őt. Az EJEB azonban úgy vélte, hogy – még ha értékítéletnek is tekinthető – ilyen súlyos és különösen sértő összehasonlítás közvetlenül a miniszter halálát követően különösen szilárd ténybeli alapot kíván meg. Ám a kérelmező által benyújtott bizonyítékok nem nyújtottak elegendő ténybeli alapot a belügyminiszterrel szemben megfogalmazott személyes vádjainak. A pénzbírság összege pedig mérsékeltnek tűnt, ezért az nem tekinthető aránytalannak. Ebből következően a 10. cikket nem sértették meg.

Az EJEB első ízben mondta ki, hogy egy személy elhunyt családtagjának rágalmazása miatt történő elítélés nem ütközik az Egyezmény 10. cikkébe. Az ítélet azt a kérdést is felveti, hogy mi az ami elmondható, és mi az ami nem egy nemrég elhunyt közszereplőről, elég csak például Margaret Thatcher egykori brit miniszterelnök halála utáni reakciókra gondolni.

Az EJEB korábban kimondta, hogy az elhunyt személy örököse nem rendelkezik jogi alappal, hogy a 8. cikkben foglalt jogaira támaszkodjon, mivel azok természetüknél fogva nem átruházhatóak. Ugyanakkor elismerte, hogy egy személy elhunyt családtagjának jó hírneve bizonyos körülmények között érintheti az illető magánéletét és identitását. Azonban a Dzhugashvili v. Russia ügyben (Application no. 41123/10., 2014. december 9.) az EJEB azzal érvelve találta elfogadhatatlannak Sztálin unokájának kérelmét – egy cikkben a nagyapját tették felelőssé a katyni mészárlásért – hogy a nagy jelentőségű történelmi eseményekben résztvevő és azokért felelős történelmi alakok elkerülhetetlenül a közvélemény történeti vizsgálatának és ellenőrzésének vannak kitéve. A kérelmező felmenőjének történelmi szerepe pedig nagyobb fokú toleranciára szólít fel.

A Putistin v. Ukraine (Application no. 16882/03., 2013. november 21.) ügyben pedig a Dinamo Kijev labdarúgó klub egykori játékosának fia fordult Strasbourghoz, akinek az apja 1942-ben részt vett a hírhedt ún. „Halálmeccsen”, és ennek kapcsán egy cikk burkoltan arra utalt, hogy együttműködött a Gestapoval. Az EJEB úgy ítélte meg, hogy a kérelmezőt a publikáció nem érintette közvetlenül, és nem is sugallta a Gestapoval való kollaborációt.

Az EJEB figyelembe veszi azt is, hogy egy politikus halála és a sértő kijelentések, fényképek megjelenése között mennyi idő telt el, és az kárt okozott-e a közeli hozzátartozóknak. Így a Hachette Filipacchi Associes v. France (Application no. 71111/01., 2007. június 14.) ügyben az EJEB kimondta, hogy egy újság bocsánatkérés közzétételére kötelezése, amiért közzétette egy francia prefektus holttestéről készült képet 13 nappal a meggyilkolását követően, nem ütközött a 10. cikkbe. Az EJEB szerint a család gyászára való tekintettel az újságíróknak megfontoltságot és óvatosságot kellett volna tanúsítaniuk, a magazinban való közzététel pedig csak fokozta a rokonokat ért traumát, ezért jogosan érezhették úgy, hogy megsértették a magánélet tiszteletben tartásához fűződő jogukat.

Az Éditions Plon v. France (Application no. 58148/00., 2004. május 18.) ügyben viszont a 10. cikk megsértésének tekintette François Mitterrand volt francia köztársasági elnök egészségi állapotáról szóló könyv forgalmazásának megtiltását 9 hónappal az elnök halálát követően. Az EJEB indokolása szerint az idő múlásával ezek az információk egyre kisebb érzelmi hatást gyakorolnak, ugyanakkor már nagyobb közérdek fűződik az elnök hivatali idejének történetének megvitatásához.

Az elhunytak tiszteletének védelme érdekében – abból kiindulva, hogy a jó hírnévhez való jog nemcsak az ember életében, hanem halála után is védelemre szorul – a magyar jogrendszer is tartalmaz rendelkezéseket. A polgári törvénykönyv 2:50. § (1) bekezdése értelmében a hozzátartozó vagy az, akit az elhunyt végrendeleti juttatásban részesített, a meghalt ember emlékének megsértése miatt bírósághoz fordulhasson. A büntető törvénykönyv 228. §-a pedig lehetővé teszi a rágalmazás (226. §) és a becsületsértés (227. §) alkalmazását a halott vagy annak emlékének meggyalázása esetére.