„Hatvannyolc éve itt vagyunk, még nagyon sokáig itt leszünk. Akármennyire is nehéz a cég gazdasági, pénzügyi helyzete, meggyőződésem, hogy talpon maradunk! A Magyar Szó – szerepköréből és jelentőségéből adódóan – nemcsak kiemelt tájékoztató jelleggel bír, hanem fontos küldetése is van a vajdasági magyarság önazonosságának megőrzése és erősítésének tekintetében. Ezt a feladatot kft.-ként a piac kegyetlen körülményei között kell teljesítenie, nem támaszkodhatunk csupán az alapító, az anyaország vagy a közigazgatások segítségére, hiszen azok évi támogatásuk összbevételeinknek csupán megközelítőleg egynegyedét adják. A többi 75 százalékot magunknak kell – önerőből – megvalósítani, ez egyáltalán nem könnyű” – mondta a lap új igazgatója, Ökrész Rozália, ünnepi köszöntőjében. Mert ünnepi köszöntő manapság már alig szólhat másról, mint a gazdasági, pénzügyi nehézségekről és a fennmaradás esélyeiről.

A tervekben 5 százalékos példányszám-növekedés szerepel, amihez képest a valóság 1 százalékos visszaesés az elmúlt egy év során. A rideg tények azt mutatják, hogy a nyomtatott sajtó nem tudja állni a sarat az új, megváltozott körülmények között – ott a déli végeken sem.

„Megpróbálunk küzdeni a visszaesés ellen, mindenféle akciókat, élőújságokat szervezünk, jártuk a terepet, csábítottuk az olvasókat – fél sikerrel jártunk, jómagam a példányszámnövelés valamiféle formáját elképzelhetőnek tartom – mondta Varjú Márta főszerkesztő, majd kitért a Magyar Szó pénteken beindított új honlapjára is. – Friss, modern, interaktív honlapról van szó, a korábbinak is jó volt a látogatottsága – naponta nyolcezren kattintottak ránk – reméljük, most megduplázódik majd a lapunkat elektronikus formában olvasók száma. A lapnak lesz lapozható, internetes formája is, erre március elsejétől előfizethetnek majd az olvasók, és visszaállítjuk a hozzászólási lehetőséget is, amely előmoderálással zajlik majd.”

Az ünnepségen kitüntetéseket, elismeréseket is kiosztottak a korábbi „nagy korszakok” arra leginkább érdemes újságíróinak, munkatársainak. A kívülálló számára is világosan megfogalmazódik a nagy dilemma: hogyan lehet átmenteni a régi, patinás újságírás színvonalát az új, felgyorsult és éppen ezért sokszor bizony felületesebb médiavilágba? Könnyű felírni a receptet, hogy persze kellenek hozzá az újra kellően nyitott „nagy öregek” és az értékekre, a hagyományokra fogékony fiatalok egyaránt, és így, közösen tudnak megfelelni a kettős kihívásnak. A díjazottak listájából és az elhangzott indoklásokból lényegében ez szűrhető le – a választott irány tehát jónak tűnik.

A másik ünnepelt, a 45 éves magyar televíziózás szintén nem kevés nosztalgiával tekinthet vissza a valaha volt „dicsőséges napokra”. Hiszen volt idő, amikor százan is dolgoztak a magyar szerkesztőségben – ma alig harmincan. Bár a televíziózás az alapító munkatársak számára valóban teljesen ismeretlen terület volt, a hetvenes-nyolcvanas évekre olyan csapat állt össze, amely szakmai példaképül szolgált más szerkesztőségek számára is. Az elmúlt két évtizedben inkább a hullámvölgyek domináltak, de az utóbbi időben felébredni látszik a remény a vajdasági magyar nyelvű köztelevíziózás jövőjét illetően is. Felnőtt ugyanis egy új, fiatal gárda, amely a számos nehézséget lelkesedéssel, a fiatalság többlet-energiájával ellensúlyozva igyekszik visszaszerezni a nézők bizalmát.

Nehézségek pedig bőven akadnak, a magyar szerkesztőségek közvetlen háza táján és a szélesebb médiatérben egyaránt.  Elég, ha például csak a Szerbiában kirobbant plakát-háborúra és annak heves közéleti reakcióira gondolunk. A kormányváltás után némely szélsőséges szervezet elérkezettnek látta az időt, hogy aktívabban beleszóljon a szerbiai közbeszédbe, az egyik például a korrupció ellenei harc égisze alatt indított uszító (plakát)kampányt neki nem tetsző személyek ellen, a másik pedig főként bizonyos médiumokat és újságírókat listázott és bélyegzett hazaárulóknak, külföldi ügynököknek, a „szerb nép ellenségének”. Az ellenkampány legalább ennyire heves volt: a kormánytól az illető szervezetek, a kibocsátó médiumok betiltását követelték, amit a hivatalos hatalom a demokráciára hivatkozva szintén elutasított. Az elmérgesedett vita hetek óta nem csillapul, a józanabbak hangja pedig, miszerint Szerbia súlyos és égető nehézségei mindeközben cseppet sem enyhülnek, persze jórészt süket fülekre talál.