Blogbejegyzés
Kárpát-medencei médiakutatás
2016. augusztus 4. 15:10

A közösségépítő médiáért

Az idén a vajdasági Zentán, a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium épületében tartották meg a Külhoni Magyar Újságíró-egyesületek Konvenciójának találkozóját.. A Bethlen Gábor Alap támogatásával megvalósuló kétnapos rendezvény keretében immár 11. alakalommal gyűltek össze az anyaországon kívül élő és tevékenykedő sajtómunkások, közös gondjaik megvitatására.

kulhoni_magyar_ujsagirok_560x420px.jpg

Annak idején a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) és a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete (VMÚE) közös szervezésében 2005 májusában Szegeden találkoztak először az anyaországon kívül élő magyar újságírók képviselői, és megalakították a Külhoni Magyar Újságíró-egyesületek Konvencióját. A társulás új szakaszt nyitott a határon túli és az anyaországi média kapcsolattartásában. Ezt a szervezetet nem egyetlen irodából irányítják, mégis hatékony, hiszen munkája az együtt gondolkodás nyomán valósul meg. Akadtak, akik kételkedtek a létjogosultságában, de mára bebizonyosodott, összetarthatnak a különböző régiókban élő magyar újságírók, és a saját programjukat be tudják illeszteni egy közös cselekvési tervbe. A KMÚEK a kezdetektől hangsúlyozta a határon túli magyar újságíróképzés és továbbképzés fontosságát, több tanácskozást tartott a sajtószabadság kérdéséről, valamint egyéb meghatározó jelentőségű témakörökről.

Az évtizedes történet eredményeinek számba vételén túl a folyamatos útkeresés jellemezte a találkozót: az együtt gondolkodásnak mindenki számára igen fontos hozadékai lehetnek, hozzásegíthet, hogy a különböző régiókban élő magyar újságírók megtalálják azokat a témákat, amelyek elősegíthetik a saját közösségük fejlődését. Ehhez azonban arra is szükség volna, hogy a kollégák küzdjenek az újságíró-társadalom megosztottsága ellen, mely nemcsak Vajdaságban, hanem a többi utódállamban is felbukkan. Kérdés persze, hogyan munkálkodhat bármilyen szakmai közösség a társadalmi megosztottság felszámolásán, amelynek maga is szerves része, rosszabb esetben pedig akár eszköze. A média nem tarthatja magát távol a politikától, ami viszont a megosztottság legfőbb forrása. A független újságírás szép eszmény, és mindenképpen ott kell szerepeljen a kitűzött célok között, de a hétköznapok valósága messze esik az eszményitől – nem csupán a határon túl és nem csupán a Kárpát-medencében.

Azért szép és jó dolog, hogy létrejött és fennmaradt ez az együttműködés, ami évente legalább egyszer összehozza a különböző magyar közösségek médiamunkásait és hozzájárul egymás megismeréséhez, a közös gondok megfogalmazásához. A tanácskozás egyik vezérgondolata, miszerint az újságírás szerepe manapság messze túlmutat önmagán. Egy kisebbségi közösségnek a léte már nemcsak a Reményik Sándor által említett templomtól és iskolától függ, hanem a sajtótól is. Az elmúlt években bebizonyosodott, hogy a sajtó gyengülése a közösségi kohéziós erő csökkenését hozza magával, a megerősödéséhez azonban rendkívül fontos a minőség és a hitelesség is.

Az idei tanácskozáson amelynek a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete volt a házigazdája, az erdélyi, felvidéki, muravidéki és vajdasági tagszervezetek, valamint a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége és a Duna Médiaszolgáltató Zrt. képviselői vettek részt. A tanácskozás első napján jelen volt dr. Szili Katalin miniszterelnöki megbízott és mgr. Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke is. A találkozó részvevői a bánsági Versecre is elutaztak, ahol a Petőfi Sándor Kultúregyesületben bemutatták a VMÚE Érdsomlyói hídfő című kötetét, mely a tavalyi riporttáborban készült anyagokat tartalmazza. Az esten a kiadvány több szerzője — Léphaft Pál (Újvidék), Ambrus Attila (Brassó), Sarány István (Csíkszereda), Bögözi Attila (Marosvásárhely), Farkas-Ráduly Melánia (Temesvár), Bencsik István (Szabadka), Martinek Imre (Torontálvásárhely) — osztotta meg gondolatait a közönséggel.

Link másolva!

Kapcsolódó anyagaink