A kép forrása: Flickr

Az eset előzményeként egy ausztrál újságíró, aki egy keresztény könyvesboltban is dolgozott Törökországban, 1997 júniusában egy televíziós műsor dokumentumfilmjében szerepelt, amely az „idegen vallással házalók” titkos tevékenységét érintette. A riportban rejtett kamera használatával két találkozót is filmre vettek, amely a kérelmező újságíró és egy baráti társaság között zajlott le, akik állítólag a kereszténységről kívántak többet megtudni. (A felvételt a baráti társaság készítette.) A második, a kérelmező lakásán történt találkozón a program műsorvezetője is megjelent – azt állítva, hogy hallott a találkozóról –, és interjút kívánt készíteni vele, hogy miért támogatja titokban a keresztény hitet. Az újságíró válasza szerint a tevékenysége nem volt titkos, és a csoport meghívásának tett eleget. A dokumentumfilmet úgy sugározták, hogy az újságíró arcát nem takarták ki.

Az adást követően az újságíró kártérítést követelve beperelte a műsorvezetőt és a műsor gyártóit. A keresetet a kerületi bíróság azzal utasította el, hogy a nyilvánosságnak érdeke fűződött az esetről való tájékozódáshoz. Az ítéletet a Semmítőszék hatályon kívül helyezte, megjegyezve, hogy a vita a véleménynyilvánítás szabadsága és a személyiségi jogok közötti konfliktust érintette. A kerületi bíróság azonban ismételten helybenhagyta az eredeti ítéletet, amit a Semmitőszék polgári jogi kollégiuma is jóváhagyott. A bírák szerint a kérdéses felvétel nem érintette a kérelmező magánéletének részleteit, hanem a közvélemény számára aktuális témáról szóló dokumentumfilm része volt.

A strasbourgi Bíróság döntésében ismét elismerte, hogy egy fénykép közzététele beavatkozás a személyiségi jogokba, és ugyanez vonatkozik a videofelvételekre is. A riport a hittérítőket érintette, amely nyilvánvalóan közérdekű téma, a Bíróság pedig úgy ítélte meg, hogy a dokumentumfilm nem tartalmazott semmilyen öncélú személyes támadást, és nem minősült gyűlöletbeszédnek sem, mivel nem volt gyűlöletkeltő vagy erőszakra felhívó egyik vallási csoporttal szemben sem.

Ami a tudósítás elkészítésének módszerét illeti, a Bíróság leszögezte, hogy a rejtett kamerával történő felvételkészítés túlságosan tolakodó és a káros hatással lehet mások magánéletére, ezért főszabály szerint korlátozottan lehet csak használni. Mindazonáltal nem hagyható figyelmen kívül a titkos vizsgálati eszközök fontossága egyes riportok elkészítéséhez. Bizonyos esetekben a rejtett kamera használata szükséges lehet egy újságíró számára, amikor az információt más módon nehéz lenne megszerezni. Ám ezt az eszközt az újságírásra vonatkozó etikai alapelveknek és korlátozásoknak megfelelően kell használni.

Ami a véleménynyilvánítás szabadsága és a magánélet tiszteletben tartásához fűződő jog közötti egyensúlyt illeti, a Bíróság megjegyezte, hogy a kérelmező nem önszántából lépett a nyilvánosság elé, és nem számolt azzal, hogy nyilvános kritika tárgya lehet. A Bíróság nem fogadta el a török kormány azon érvelését, miszerint a kérelmező maga is újságíró volt, ezért a véleménynyilvánítás szabadságának határai vele szemben tágabbak, ugyanis jelen ügyben nem újságírói minőségében járt el, és egyébként még teljesen ismeretlen volt a török közvélemény számára.

A Bíróság nem talált olyan közérdeket, amely igazolná az újságírók döntését, hogy a képét kitakarás nélkül közvetítsék. Tekintettel arra, hogy nem volt ismert, semmi sem utalt arra, hogy a kép sugárzásának külön információs értéke vagy haszna lett volna. Ilyen körülmények között a kérelmező képmásának elővigyázatosság nélküli terjesztése nem járult hozzá a társadalom számára közérdekű vitához, függetlenül a hittérítők kérdésének közérdekűségétől. Mindezekre tekintettel a Bíróság úgy ítélte meg, hogy a török bíróságok nem nyújtottak megfelelő és hatékony védelmet a kérelmező képmáshoz fűződő jogának és ezen keresztül a magánélethez való jogának.

A Bíróság tehát elismeri a sajtó azon jogát, hogy a riportok elkészítéséhez bizonyos esetekben rejtett kamerát használjon, ám ennek korlátai vannak: ilyen eszközök alkalmazásakor sem hagyhatja figyelmen kívül az újságírásra vonatkozó etikai normákat, és az érintettek magánszférájára is tekintettel kell lennie. A rejtett kamerával felvett személy képmásának kitakarás nélkül történő sugárzása – a riport közérdekű témája ellenére – a magánszféra megsértését jelentheti, ha az érintett nem minősül közszereplőnek.

Hasonló a Haldimann and Others v. Switzerland (Application no. 21830/09., 2015. február 24.) ügyben hozott ítélet is. Abban az ügyben egy svájci televíziós csatorna a biztosítási ügynökök gyakorlatáról készített riportot, melyben rejtett kamerával készített felvételeket sugárzott egy alkusz arcának kitakarásával és hangjának eltorzításával. A svájci bíróságok az újságírókat pénzbírságra ítélték. Az érintett személy ez esetben sem egy jól ismert közszereplő volt, a riport témája pedig ugyancsak fontos közérdekű kérdést érintett. A Bíróság azonban döntőnek találta, hogy az újságírók az alkusz arcát eltakarták, ezért úgy vélte, hogy az alkusz magánéletébe történő beavatkozás nem volt elég komoly ahhoz, hogy felülmúlja a közvélemény azon érdekét, hogy hozzáférjen a biztosítások területén elkövetett visszaélésekről szóló információkhoz. A Bíróság ezért kimondta a 10. cikk megsértését.