Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a ZDF-államszerződés (ZDF-Staatsvertrag) akkor került a támadások sűrűjébe, amikor 2009-ben a konzervatív CDU/CSU pártszövetség nyomására nem hosszabbították meg a főszerkesztő, Nikolaus Brender szerződését, habár az intendáns a hosszabbítást támogatta. Miután a tartományok az államszerződés reformjában nem tudtak megállapodni, Rajna-Pfalz és Hamburg az Alkotmánybírósághoz fordult. A két tartomány mindenekelőtt a ZDF felügyelő grémiumának összetételét kifogásolta. Thomas Bellut, a ZDF intendánsa szerint mindenfajta szerv közreműködése nélkül naponta olyan „döntések születnek”, amelyek közvetlenül a műsorokat is érintik. Kurt Beck, a ZDF igazgatótanácsának elnöke, Rajna-Pfalz korábbi miniszterelnöke szerint a döntések többsége konszenzussal születik, de vannak kivételek, amikor „koncentrált politikai befolyás érvényesül”.

A német Szövetségi Alkotmánybíróság 2014. március 25-i ítéletében (Az. 1 BvF 1/11 u.a)  kimondta, hogy a műsorszolgáltatási államszerződésnek a TV-tanács és igazgatótanács összetételéről rendelkező részei sértik az alaptörvény (Grundgesetz) 5. §-ában foglalt sokszínűségre vonatkozó előírásokat. A döntés értelmében egyrészt meg kell szüntetni az állam meghatározó befolyását a társadalmi szervezeteket képviselő tagok kiválasztásában, másrészt mérsékelni kell az állami részvételt a felügyeleti szervekben.

A jelenlegi szabályok szerint a 77-tagú TV-tanácsban (Fernsehrat), amely a programokat felügyeli és az intendánsokat választja, 35 tag (45%) közvetlenül az állami szférához sorolandó, sőt a többi képviselő kiválasztásában is szerepet kap az állam. Az egyesületek delegáltjait ugyanis az egyes szervezetek által megnevezett hármas listából a tartományi miniszterelnökök választják ki. Jelentős az állam befolyása a 14-tagú igazgatótanácsban (Verwaltungsrat) is, amelynek feladata a költségvetés elfogadása és az intendáns javaslata alapján az igazgatók és főszerkesztők választása. A testületben 6 tag (43%) képviseli a tartományokat és a szövetségi kormányt.

A nyolctagú testület most felhívta a jogalkotót annak biztosítására, hogy a tagok kiválasztására a lehető legszélesebb körből, egymást váltva kerüljön sor, valamint a kinevezési eljárás során a meghatározó társadalmi csoportok mellett a kisebb érdekképviseletekre is legyen tekintettel, és hozza létre a szükséges összeférhetetlenségi szabályokat. Fontos, hogy a plurális összetétel ne csak a nagyközönséget képviselő tagok, hanem a kormányzati megbízottak körében is érvényesüljön. A karlsruhei bírói fórum továbbá hangsúlyozta, hogy a közszolgálati médiaszolgáltatónak példaértékűen meg kell valósítani az államtól való kellő távolságtartás követelményét. Ezért úgy határozott, hogy a vizsgált felügyeleti szervekben az államhoz köthető – állami szervezetek vagy pártok által delegált – tagok több mint negyven százalékos arányát csökkenteni kell, az nem haladhatja meg a képviselők egyharmadát.

Érdekesség, hogy Prof. Dr. Matthias Cornils, a mainzi Johannes Gutenberg Egyetem médiajogi professzora 2012. szeptember 5-én, Budapesten, az Andrássy Egyetemen tartott előadásában ezt a döntést latolgatta. Szerinte az egyik dilemma, hogy a felügyelet tekintetében hova helyezzük a hangsúlyt: az állam, a társadalmi szervezetek jussanak nagyobb szerephez, vagy egy szakértői testület járjon el; melyik a jó megoldás: a Németországban jelenleg működő föderalista rendszerből adódó, erős társadalmi képviseletet garantáló, vagy a szakértői testületből álló, de kevésbé demokratikus modell. Cornils álláspontja az, hogy a szakértői testület nem legitim szerv, de kiküszöböli a jelenlegi rendszerben megmutatkozó hátrányokat. A másik veszélyt abban látja, hogy a sokszínűség és a véleménynyilvánítás szabadságának védelme érdekében az állam köteles fellépni, mégis visszatartja bizonyos esetekben az állami beavatkozás tilalma. (Fontos megjegyezni, hogy az állami befolyás és a pártok által gyakorolt befolyás nem ugyanaz.) A felvázolt dilemmák feloldására két választási lehetőséget kínált fel. Az állam vagy ellenőrzi a médiaszolgáltatásokat, vagy szabadon hagyja azokat, de akkor nem működik demokratikusan. Ez a jog és a demokrácia belső ellentéte. A demokratikus államnak nem szabad dominánsan befolyásolni a médiát; ha a kormány ellenőrzése alá veszi, azzal paradox módon saját legitimációját ássa alá. A pártdominancia kiküszöbölése nehezen megoldható probléma: itt a legspeciálisabb kérdés az, hogy az egyes tartományok képviselői az állam képviselőinek számítanak-e, vagy a föderalista berendezkedés miatt épp ellenkezőleg, ők azok, akik megtörik a koncentrált befolyást, főleg ha különböző politikai pártok delegáltjai.

Az Alkotmánybíróság jelenlegi döntésében nem tesz különbséget az államhoz különböző módon köthető képviselők között, azok arányát egységesen rendeli csökkenteni. Cornils szerint az állam ideális magatartása a média felügyelete tekintetében − és egyben a demokrácia feltétele is − a kellő távolságtartás, de semmiképpen nem a túlzott dominancia vagy a teljes kivonulás, és ez egybecseng a karlsruhei ítélettel is, amely szerint 2015. június 30-ig kell módosítani az államszerződést.