Blogbejegyzés
Médiajog
2012. október 15. 09:14

Aki látszani akar a Facebookon, annak fizetnie kell

Régebben egyszer azt mondta Mark Zuckerberg, a közösségi oldal első embere, hogy a Facebook mindig ingyenes marad. A legújabb hírek szerint a jövőben ez nem lesz így. Bevezetik a fizetős szolgáltatásokat is. Önmagában azonban ez nem oldja meg a mobileszközök támasztotta kihívást.

Még egy éve is az állt egy hivatalos nyilatkozatban, hogy nem tervezik fizetős szolgáltatások bevezetését. Most azonban már van olyan funkció, amiért a felhasználóknak fizetniük kell. Aki azt akarja, hogy a bejegyzései nagyobb figyelemben részesüljenek, és a barátai számára kiemelten jelenjenek meg, az USA-ban már posztonként 7 dollárért ezt elősegítheti. Eddig csak a hirdetők vehettek igénybe ilyen szolgáltatásokat. Kizárólag ezekből és játékokból származtak a Facebook bevételei.

Megfigyelők szerint minél többen mobiltelefonjukon keresztül lépnek be a Facebookra, annál nehezebb továbbra is akkora bevételeket elérni reklámokból, mint eddig. A telefonok képernyői ugyanis túl kicsik ahhoz, hogy azokon a reklámok hatásosak legyenek, egyelőre viszont hiányoznak a megfelelő mobilreklám-megoldások, ebből pedig az következik, hogy a mobilhasználókon kevesebbet lehet keresni.

A Facebooknak ma állítólag 1 milliárd felhasználója van. Zuckerberg bejegyzése szerint ennyi az aktív felhasználó, aki legalább havonta használja a Facebookot. Már pedig ha ebből a hatalmas tömegből csak néhány százalék hajlandó lenne fizetni, az óriási bevételt jelentene. Az új „promoted posts” alkalmazást az USA-ban vezették be először, aztán a tervek szerint fokozatosan mintegy 20 országra terjesztik ki. A tarifa valószínűleg a lehetőségeknek megfelelően országonként változni fog. Egyelőre csak azok számára elérhető az új szolgáltatás, akiknek ötezernél kevesebb „barátjuk” van. Ez a lépés stratégiai váltásként értelmezhető. A Facebook eddig arra törekedett, hogy a felhasználókat lehetőleg csak a számukra lényeges információkkal érjék el. Most lehetővé válik, hogy egyesek pénzért vegyék meg mások figyelmét.

Zuckerberg szeptemberben nyilatkozott először a vállalata tőzsdei zuhanásáról. Egy konferencián elismerte, hogy hibákat követett el a Facebook-alkalmazások terén. A részvények értékének csökkenése mellett ő is a mobil eszközökkel történő pénzkeresés problémáját említette. A mobilos felhasználók vonzóbbak a Facebook számára, mint az asztali számítógépről belépők, mert – amint mondta – ők naponta többször jelentkeznek be az oldalukra, és heti 6–7 nap is használják a legnagyobb közösségi oldalt. A részvények többségét ellenőrző tulajdonos elismerte, hogy nem egyszerű a mobil eszközökön a reklámokat megjelentetni. Sokat gondolkoznak az olyan termékekről, amelyeknek a reklám integrált részét képezi. A következő 3–5 évben a Facebook teljesen a mobil megjelenésre fog koncentrálni. Zuckerberg nyilatkozata után a tőzsdei árfolyam kissé emelkedett.

Valószínűleg nem tévedünk, ha úgy gondoljuk, hogy a bevezetendő új fizetős modell nem az egyetlen válasz lesz a mobilos kihívásra.

Link másolva!

Kapcsolódó anyagaink