„Egyetlenegy olyan tagállam sincs az EU-n belül, mely ne lépett volna vissza a sajtószabadság terén” – nyilatkozta Olivier Basille, a párizsi székhelyű Reporters Sans Frontières (RSF) újságírói szakmai szervezet főtitkára az Európai Parlament november 6-án tartott meghallgatásán, számolt be az eseményről az EUObserver. A meghallgatáson három olyan terület került szóba, mely az ott felszólaló szakértői csoportok szerint különösen aggodalomra ad okot.

Az egyik közülük az újságírók helyzete volt. Basille ezzel kapcsolatban arra mutatott rá, hogy a politika „nehézsúlyú” szereplői felől egyre erősebb nyomás nehezedik kollégáira, hogy azok ne folytassanak kritikus tudósítást. Az újságíróknak egyrészről megfélemlítésekkel kell szembenézniük, másfelől nem kapják meg a megfelelő védelmet forrásaik számára. Utóbbi igaz a közszereplőkkel szembeni védelemre, akik rágalmazás címén egyszerűen léphetnek fel velük szemben.

William Horsley, az Európai Újságírók Szövetségének (AEJ) médiaszabadságáért felelős képviselője példaként hozta, hogy a tudósítóknak már megszokott dolog, hogy megfélemlítik őket, erőszakos fenyegetéseket kapnak a rendőrségtől és önkényes letartóztatások áldozatai. Ezek a jelenségek Görögországra, Romániára, Bulgáriára és a csatlakozni kívánó Horvátországra jellemzőek.

A másik jelentős terület, mely nyugtalanságra adhat okot, a médiatulajdon koncentrációja. Horsley arról számolt be, hogy Bulgáriában és Romániában a médiavállalkozások tulajdonosai jó kapcsolatot ápolnak a szervezett bűnözői körökkel.

A New York-i székhelyű Open Society Foundations (OSF) projektjének eredménye szerint a digitalizáció a média koncentrációját hozta Európában, mivel az államok többségében deregulációt hajtottak végre a médiatulajdonlás szabályozásának terén. A kutatás olyan eseteket is ismer, ahol megszüntették a piaci részesedés küszöbértékét, mint például Hollandiában, Romániában és Szlovéniában. Az OSF tanulmánya arra is rámutat, hogy a médiakoncentráció kihat a szerkesztői függetlenségre, köszönhetően azon homályos összefonódásoknak, melyek a médiatulajdonosok és a politikai, illetve pénz-elit között jönnek létre.

Harmadik veszélyes területként az állam médiafinanszírozásban betöltött szerepét említették a résztvevők. Ezen belül a közszolgálati média finanszírozása, illetve az állam mint hivatalos reklámmegrendelői státusza került terítékre.

Az EP-meghallgatás visszatérő eleme volt, hogy az EU-nak, ezen belül a Parlamentnek és a Bizottságnak nem csupán konstatálnia kell az aggasztó tendenciákat, hanem fel is kellene tudni lépni a sajtószabadság érdekében. Renate Weber, liberális EP-képviselő kifejezetten felhívta a Bizottságot arra, hogy ne szemérmeskedjen a sajtószabadság érdekében határozott álláspontot elfoglalni, és ne hivatkozzon mindig bürokratikus nehézségekre.

Weber fellépése eszünkbe juttathatja a Bizottság által indított médiapluralizmus-kezdeményezést, melynek célja elérni, hogy a Bizottság is aktív szerepet vállaljon a tagállami médiapolitikák alakításában – a kezdeményezés ugyanis a média sokszínűségének és szabadságának biztosítását tűzte zászlajára az EU-n belül. A kezdeményezés júniusi vitafórumán is hangsúlyosan szerepelt, hogy a Bizottságnak megfelelő eszközöket kell találni a tagállamokkal szemben való fellépésre.

Mindez elgondolkodtató, hiszen a fenti törekvés egyértelműen a tagállamok és az EU közötti hatáskörmegosztás frontvonalai átrendezésének irányába mutat a médiaszabályozás területén. Hogy ezt milyen eszközökkel képzeli el a Bizottság, talán a most novemberre ígért jelentésből kiderül, melyet szakértői csoportja tesz le asztalára.