Az új illeték összege havi 150 dinár (körülbelül 400 Ft) lesz háztartásonként és első ízben a családok számára februárban kézbesítendő januári villanyszámlákon jelenik meg – egyelőre nem ismert, milyen megnevezéssel. A hírt bejelentő Aleksandar Antić bányaügyi és energetikai miniszter nem jósol túl nagy népszerűséget az újabb köztehernek, de mint mondta, a közszolgálati adókat mindenféleképpen támogatni kell.

A tv-illetékből Vajdaságban befolyó összeg hetven százaléka a Vajdasági Rádió és Televízió számláján landol majd, a maradék pedig a Szerbiai Rádió és Televíziót illeti. A Szerbia többi régiójában befizetett illeték teljes egészében az SZRTV számlájára kerül.

Nem kell fizetniük a tv-illetéket a százszázalékos rokkantaknak, akár egyedül élnek, akár családjukkal. Azok a nem százszázalékos rokkantak is mentesülnek a kötelezettség alól, akik ápolásra szorulnak, és ezt dokumentumokkal is igazolni tudják. A siketeknek és vakoknak szintén nem kell fizetniük az illetéket, mint ahogyan a szociális segélyben és a minimális nyugdíjban részesülőknek sem. A szociális intézmények, oktatási-nevelési intézmények, egészségügyi intézmények, rokkantak egyesületei, a rokkantakat alkalmazó és a számukra munkát biztosító vállalatok és a diplomáciai-konzuli képviseletek sem kötelesek kifizetni a havi 150 dinárt. Akinek több ingatlanja van, nem köteles fizetni a tv-illetéket az összes tulajdonában lévő ingatlanra vonatkozóan, csupán ott, ahol jelenleg él.

A tévé és rádió előfizetési díjnak amúgy nagy hagyományai vannak (voltak) arrafelé. Már a szocializmus idején is eléggé szigorúan vették a tömegkommunikációs készülékek bejelentését és a postás rendületlenül minden hónapban hozta a jellegzetes, hosszúkás csekkeket. Ha valaki netán lemondta az előfizetést, a hatóság emberei kiszálltak a helyszínre és lepecsételték, üzemen kívül helyezték a rádió- vagy tévékészüléket. Aztán lazább időszakok jöttek, az idő is túllépett a rendszeren, utóbb már követhetetlen volt, ki hány rádiót és tévét üzemeltetett. A háborús években aztán megszületett a drákói megoldás (kellett az államnak a pénz puskaporra): az előfizetési kötelezettséget nem a telekommunikációs eszközökhöz, hanem a villanyórákhoz kötötték. Így azután, akinek villanyórája volt, akár a sufniban, akár a csirkeólban, pénzelte a közmédiát, ha néztek a csirkék tévét, ha nem. A drákói szigor idővel enyhült, végül pedig eljutott odáig a szerbiai szabályozás, hogy a végleges finanszírozási forma megtalálásáig az előfizetési kötelezettséget megszüntette és a költségvetésből pótolta. Úgy tűnik tehát, most jött el az idő az előfizetési díj/illeték újbóli bevezetésére.

Korábban Dinko Gruhonjić, a Vajdasági Újságírók Független Egyesületének (NDNV) elnöke is a kötelező illeték bevezetése mellett érvelt:

„Az állam nem tett eleget azért, hogy a lakosság megértse, miért kellene fizetniük tv-előfizetést. Egyebek mellett azért, mert az SZRTV és a VRTV közszolgálati adók, nem pedig állami vállalatokról van szó. Ha valamit közszolgálatinak neveznek, akkor az valójában a polgároké, akik ha valódi közszolgálati adókat szeretnének, akkor a tv-előfizetéssel kell lehetővé tenniük, hogy azok pénzelése, illetve működése zavartalan, stabil és a hatalmi struktúráktól, valamint a politikai szereplőktől független legyen.”

„Az embereknek azt sem magyarázták el, hogy Szerbiában csak kilenc éve léteznek közszolgálati adók. Nem lenne szabad elvárni, hogy a valamikori, erős cenzúrával elnyomott és a háborús uszításban résztvevő állami televíziók kilenc év múltán úgy nézzenek ki, mint például a BBC, amely most fogja ünnepelni fennállásának kilencvenedik évfordulóját. Egyébként érdemes megemlíteni, hogy amikor a kilencvenes évek végén népszavazást tartottak Nagy-Britanniában a tv-előfizetésről, a szavazásra jogosultaknak több mint a kilencven százaléka voksolt az előfizetés mellett. Semmi nem történhet egyik napról a másikra, egy, a Szerbiához hasonló autokrata államban pedig még kevésbé lenne szabad elvárni, hogy az állami televíziók minden további nélkül átalakuljanak közszolgálativá” – mondta  Gruhonjić.

Azt az eléggé különös jelenséget, hogy az illetékeket és egyéb közterheket (még a közüzemi számlákat is!), jórészt csak a Vajdaságban fizetik be maradéktalanul, míg Szerbia egyéb vidékein egyszerűen ignorálják, nehéz európai ésszel megérteni. Megjósolható, hogy így lesz ez az illetéknek átkeresztelt TV-előfizetéssel is.