Blogbejegyzés
Médiajog
2012. október 29. 10:05

Új jogszabálytervezet, fenyegető válasz

Az új jogszabálytervezet szerint a keresőszolgáltatóknak fizetniük kellene a megjelenített tartalomért Franciaországban. A Google a szájtok kitiltásával fenyegetőzik, a franciák együttműködésre törekednének.

Tavaly már elutasítottak egy olyan tervezetet, amely az online hirdetések megadóztatását írta volna elő, mondván, hogy több internetes óriásnak is „fájni fog”. A francia kormány azonban most mégis olyan jogszabály bevezetését irányozta elő, amely kötelezővé tenné a keresőszolgáltatóknak a felületeiken megjelenített médiatartalmakért való fizetést (azaz találatokként megjelenő hírcímekért, mondatokért). A tervezet ezzel a hanyatló médiavállalkozásokat kívánja segíteni és bevételi forráshoz juttatni. A német kormány ez év augusztusában hasonló bejelentéssel élt.

A Google levelében elfogadhatatlannak nevezte az ilyen irányú törekvéseket, és közölte a francia hatóságokkal, hogy ha Franciaországban bevezetik az említett törvényt, akkor a Google keresőrendszere az érintett szájtokat ki fogja tiltani, a megjelenített tartalomért pedig biztosan nem fog fizetni, mert az „a Google létét veszélyeztetné”. A vállalat szerint egy ilyen jogszabály bevezetésével „az internet, az internet-felhasználók és a forgalomirányításból jelentős mértékben profitáló szájtok” sem járnának jól.

A francia kulturális miniszter, Aurélie Filippetti szerint a Google messzire ment azzal, hogy így fenyeget egy demokratikusan megválasztott kormányt. A lapkiadókat tömörítő szervezet, az IPG szerint pedig a Google visszaél piaci erőfölényével, és jobban tenné, ha párbeszédre törekedne.

Nemcsak a francia kormány bevezetni kívánt intézkedése lehet aggályos, a Google-t is többször elmarasztalta a közvélemény az utóbbi időben. Új adatvédelmi poltikája, széleskörű terjeszkedése és adatmegismerési tevékenysége egy bizonyos ponton túl problémákat gerjeszthet. A nemrégiben felröppent hír szerint például a keresőszolgáltató levelezőrendszere már a csatolmányokban is adatokat kereshet. A francia kormány álláspontja szerint a Google terjeszkedése nem összeegyeztethető a demokratikus jogállamok jogrendszerével, és nem harmonizál az uniós joggal sem, és a magánéletbe való túlzott beavatkozást eredményez.  Ugyanakkor a rosszabb gazdasági helyzetben lévő médiavállalkozások megsegítésére irányuló kezdeményezés és a keresőszolgáltató fizetésre kötelezése nem új keletű dolog Európában.

Link másolva!

Kapcsolódó anyagaink