A News of the World brit bulvárlap néhány éve feltörte és lehallgatta egy elrabolt és meggyilkolt kislány telefonjának üzenetrögzítőjét. A lap munkatársai a gyermek eltűnését követő napokban egy mindent elsöprő sztori reményében kinyomozták a rendőrség által már keresett, de akkor már halott kislány hangpostájának kódját, és rögzítették a szülők és a barátok hívásait. A telefonlehallgatási ügyben több párhuzamos rendőrségi és jogi vizsgálat is folyt. A botrányt újabb botrány követte, és a napvilágot látott hírek szerint korábban több sztár is áldozata volt a szervezett lehallgatásoknak. Mindezek után David Cameron elnök felkérésére a Leveson bíró által vezetett bizottság vizsgálatot folytatott, amely során politikusokat, újságírókat hallgatott ki. A vizsgálat azonban nemcsak a konkrét ügyre terjedt ki, hanem általában véve a brit sajtó „kultúráját, gyakorlatát és etikáját” tanulmányozta. Leveson szerint a brit sajtó a saját maga által felállított etikai kódex szabályait folyamatosan megszegte, az újságírók egy-egy izgalmas történetért cserébe belegázoltak egyes emberek magánéletébe, valamint törvényi és etikai előírásokat is áthágtak. A bizottság szerint biztonságosabb, felelősebb rendszer bevezetése szükséges. A magánélet védelmét a jelenlegi rendszer nem képes ellátni.

A nemrég nyilvánosságra hozott Leveson-jelentés az etikai szempontok figyelembevételének biztosítására olyan önszabályozó sajtóbizottság létrehozását javasolja, amelynek működését törvényi előírások biztosítják. A testületnek nem csupán a médiában befolyásos erőktől, de a kormánytól és a parlamenttől is függetlennek kell lennie. A változásoknak ki kell terjednie a jóhírnév-sérelmi modell megváltoztatására is. A jelentés az előírások megszegése esetén súlyos pénzbírságok kiszabását is kilátásba helyezné. Azonban a javaslat szerint az új rendszerhez való csatlakozás nem lenne kötelező a lapok számára, viszont azt a lapot, amelyik nem kíván részt venni benne, a brit médiahatóság, az Ofcom vonná ellenőrzés alá. A jelenlegi rendszerben a sajtótermékek ellen irányuló panaszokat egy olyan bizottság vizsgálja, amelynek tíz civil és hét újságíró tagja van, a bizottság működését pedig maguk a lapok finanszírozzák. A panaszok kivizsgálását követően az említett bizottság a vétkes lapokat felszólíthatja a helyreigazító közlemény közzétételére, ezen túl azonban egyéb szankciókat nem alkalmazhat. Ez utóbbin is változtatna a javaslat, és előírná, hogy a sajtónak kötelezően vállalnia kellene olyan mechanizmus kidolgozását, amely képes lehet a panaszok bíróságon kívüli rendezésére. Egy választott-bírói út igénybevételének előnye az, hogy a rendes bíróságoknál jóval gyorsabban és hatékonyan működhetne, azonban azt csak az önszabályozó szervhez csatlakozó kiadók vehetnék igénybe. A törvény rögzítené azt is, hogy a mindenkori brit kormány jogi kötelessége a sajtószabadság védelme. A javaslat ellenzői úgy gondolják, hogy az előirányzott megoldás a szólásszabadság korlátozásával jár.

A jelentés tartalmával a jelentősebb brit napilapok egyetértenek, a kivitelezést azonban nem tartják összeegyeztethetőnek a hagyományos brit sajtószabályokkal. A szabályozáspárti baloldali lapok szerint a bíró helyesen vélekedik a brit sajtó helyzetéről és a változás szükségességéről, de a törvényi szabályozás kérdésében nincs igaza. A liberális sajtó többek között annak kérdését feszegeti, hogy ki garantálja majd, hogy a politikusok tiszteletben tartják a sajtószabadság elveit, vagy hogy egy jövőbeni kormány vagy maga a szabályozó szerv nem él vissza megnövekedett hatalmával. A Guardian szerint a sajtó feladata, hogy megoldja a problémát, mert az is a sajtó hibája, hogy a helyzet eddig fajult. Hasonlóképpen vélekedik a konzervatív oldal is. A mérsékelt The Telegraph szerint a média képes önmagát irányítani, a Leveson-bizottság javaslatainak törvényi betartatására semmi szükség. A problémát nem lehet ilyen módon megoldani, mert ez egyrészt túlságosan elhúzódó lenne, másrészt számos veszélyt rejthet magában. A történtek csupán egy elhanyagolható kisebbség hibás viselkedésének tudhatók be. A jobboldali irányultságú Daily Mail szerint a Leveson-jelentés hatalmas csapás mér a sajtószabadságra, és elfogadhatatlan, hogy kizárólag a sajtót teszik felelőssé a történtekért. Egy a lapban megjelent cikk szerint az illegális tevékenységet a rendőrségnek kellett volna észlelnie. Az etikátlanul és törvénytelenül működő újságírót nem egy új sajtótörvény bevezetésével, hanem rendőri intézkedéssel kell elhallgattatni.

Nagy-Britanniában a nyomtatott sajtó felügyeletét jelenleg is egy önszabályozó panaszbizottság (Press Complaints Commission – PCC) látja el. Ez a szerv felügyeli az újságírók etikai kódexében foglalt rendelkezések betartását, azonban azokat is újságírók alkották, így a PCC nem teljesen képes függetlenedni a szakmától, és gyakorlatilag a sajtó érdekeit szolgálja, eszközei sem feltétlenül hatékonyak, csupán helyreigazításra, bocsánatkérésre kötelezheti a kiadókat, de hatásköre nem terjed a formalitás határain túl. A javasolt új testület tagja nem lehetne sem parlamenti képviselő vagy kormánytag, sem aktív újságírók. Fontos leszögezni, hogy az éles kritikák ellenére a törvény nem alakítana teljes új szervet a sajtó szabályozására. A javaslat kidolgozói szerint az új rendszer nem adna lehetőséget a politikai hatalmak befolyásoló erejének, így azt sem tenné lehetővé, hogy az újságban megjelenő tartalmakra a kormány befolyást gyakoroljon, arra viszont kötelezné a kormányt, hogy törvénybe foglalás útján biztosítsa a sajtószabadság védelmét, valamint ugyanilyen módon elismerje az önszabályozó szervet. A jelentés hangsúlyozza, hogy a javaslat csupán a sajtó önszabályozásának adna kereteket, így a jelenleg is meglévő önszabályozó rendszert továbbra is fenntartaná. A legfőbb újdonság az lenne a régi rendszerhez képest, hogy az önszabályozás rendszerét törvény biztosítaná, így hatékonyabban érvényesülhetnének a szerv által elvárt szakmai követelmények is. Fontos hangsúlyozni, hogy a Leveson-jelentés még nem törvényjavaslat, és hogy a jelentés kizárólag a nyomtatott sajtóra (és ezek internetes kiadására) vonatkozik. Az audiovizuális médiumokat szabályozó Ofcom ugyanis a Leveson-bizottság szerint hatékonyan működik. Az elemzőkben nyilvánvalóan az a kérdés is felmerülhet, hogy az önszabályozás vajon önszabályozásnak minősül-e még, ha azt törvény írja elő. Ha pedig a korábbiakhoz hasonlóan tényleg csupán egy lehetőség a létrejövő önszabályozó szerv által kidolgozott részletszabályok elfogadása, akkor indokolt-e egyáltalán erről törvényt alkotni? Ugyanakkor az is igaznak tűnhet, hogy a brit sajtó eljátszotta a „tiszta önszabályozáshoz való jogának” becsületét és a sorozatos etikai kihágások és jogsértések egy új szabályozási rendszer bevezetését indokolják.