Nincs is annál szebb, mint amikor jogászok állnak egymással szemben a bíróságon – írta a Spiegel c. napilap a nagy port kavart alkotmánybírósági döntés kapcsán. Az ügyben a panaszos egy ügyvéd, aki többször képviselt egy ügyfelet, fogorvosok elleni műhibaperekben. A másik fél szintén egy ügyvéd, aki két fogorvost is képviselt az eljárás során. A panaszos ezért őt árulással és összeférhetetlenséggel vádolta, véleménye szerint felelősen csak egy ügyfél állításait lehet megvédeni, és nem mindkettőét.

Az ügyvédi kamara előtt azt is kifogásolta, hogy nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy az említett ügyvéd két kollégájával egy hivatalosan bejegyzett ügyvédi munkaközösségben, vagy csupán egy ügyvédi irodában tevékenykedik-e. Érdekes, hogy hasonló kérdés merült fel az általa képviselt fogorvosok esetében is, nem egyértelmű, hogy egy közös praxist működtetnek, vagy csak egy rendelőben dolgoznak. A panaszos az ügyvédi kamarának címzett e-mailben a következőt írta: „Számomra megkérdőjelezhető, hogy az igazmondási kötelezettséget hogyan tartják be az eljárás során az együttműködő ügyvédek, ha egyszer munkaközösségnek, másszor irodának, sőt ha kell, zugügyvédnek nevezik magukat, attól függően, hogy éppen melyik a kedvezőbb.”

A kölni tartományi és fellebbviteli bíróság is úgy ítélte meg, hogy ez a kifejezés rágalmazásnak minősül, és kívül esik a véleménynyilvánítás szabadságának védelmi körén. Előbbi hangsúlyozta, hogy a „zugügyvéd” kifejezés jelentése a történelem során változott: eleinte azokat a jogászokat nevezték így, akik megfelelő képzettség hiányában adnak jogi tanácsot, ma már valamiféle szellemi és erkölcsi hiányosságra utal. A másodfokú bíróság az érdekek mérlegelését követően azt is hozzá tette, hogy ez a kifejezés ennek a helyzetnek a jellemzésére egyáltalán nem alkalmas és nem szükségszerű.

A 2013. július 2-án hozott döntésében a szövetségi alkotmánybíróság azonban kimondta, hogy ezek az ítéletek sértették a panaszos véleménynyilvánítás szabadságához fűződő alkotmányos jogát [Német Alaptörvény 5.§ (1) bek.]. Bár az ügyvéd személyére nézve sértő a zugügyvéd kifejezés, nem minősül visszaélésszerű kritikának, azt ugyanis szorosan kell értelmezni. Az nem tényeken, hanem kifejezetten a személyről alkotott véleményen alapul.

A bíróságnak a személyhez fűződő jogot és a véleménynyilvánítás szabadságához fűződő jogot kellett mérlegre tennie és arra a megállapításra jutott, hogy a sértő kifejezés csupán az ügyvédi kamara és a polgári bíróság előtt folyó eljárásban hangzott el, így csak annak résztvevői szerezhettek róla tudomást. Az eljárás alatt előforduló megnyilvánulásokkal szemben csak akkor lehet fellépni, ha tarthatatlanok és visszaélésszerűek, pusztán a „nem megfelelő” és „hiábavaló” kijelentések nem érik el ezt a szintet. Az ítéletben továbbá az olvasható, hogy az említett kifejezés csak szakmai körökben érthető, és a sértett félnek csak ott sértheti a tekintélyét, a bíróságnak figyelembe kell vennie, hogy ez az alkotmányos jog csak szigorú feltételek mellett korlátozható, és nem feladata, hogy a kifejezések megfelelőségét és pontosságát vizsgálja abban a tekintetben, hogy az általános udvariasság szabályainak megfelelnek-e.