Az osztrák kereskedelmi adók részéről egyre több támadás éri az ORF műsorpolitikáját, mert szerintük az torzítja a piaci versenyt. Több osztrák kereskedelmi rádió azzal a panasszal fordult a médiahatósághoz, hogy az ORF rádióadói, de főleg az Ö3, a kereskedelmi adókéval azonos műsorszerkezettel rendelkezik, ez pedig ellentétes a hatályos médiaszabályozással. A 48 oldalas panasz szerint az ORF rádiói műsoridejének 64%-át teszik ki a szórakoztató műsorok, ugyanez az arány az Ö3 esetében 87%. Ezzel a programkínálattal az Ö3 nagyobb hallgatottságot és ezáltal magasabb reklámbevételeket ér el, az így „törvénytelenül” megszerzett pénzekkel az ORF javítja pozícióját a kereskedelmi adókkal szemben. A kereskedelmi adóktól hallgatók vándorolnak el, és ezzel reklámbevétel-kiesést okoznak. Az ORF magatartása a rádiókínálat törvényellenes torzulásához vezet a piacon. A polgárok az általuk megfizetett tévé- és rádió üzemben tartási díjakért nem kapnak de facto semmit, mert az ORF rádióadói, főleg a messze leghallgatottabb Ö3, ugyanazt nyújtják, amit a kereskedelmi adókon díjfizetés nélkül is lehet hallgatni.

Martin Biedermann, az ORF szóvivője is úgy nyilatkozott, hogy Ausztriában a duális médiarendszer válságban van. Német kereskedelmi adók ugyanis évente mintegy 400 millió eurót visznek el a kicsi osztrák reklámpiacról, anélkül hogy cserébe osztrák témájú műsorokat sugároznának. Az osztrák kereskedelmi média részéről viszont gyakran fogalmaznak meg olyan kritikát, hogy az ORF reklámtevékenysége sérti a piaci versenyt, a közvetítési jogok területén pedig egyenesen megengedhetetlen előnyökkel rendelkezik.

Az osztrák elektronikus médiapiac keretfeltételei átalakításának szükségességéről rendezett pódiumbeszélgetést az Osztrák Kereskedelmi Adók Egyesülete (VÖP). A VÖP elnöke, Klaus Schweighofer hangsúlyozta, hogy Ausztriában 2,1 millióan hallgatják naponta a kereskedelemi rádiókat, és 3,7 millió nézője van a kereskedelmi tévéknek. Az elektronikus média piacán azonban nincs egyensúly, mert az ORF-nek háromszor annyi eszköz áll rendelkezésére, mint a kereskedelmi adóknak. Ezért felszólította az illetékes döntéshozókat, hogy egy „médiacsomag” keretében haladéktalanul hozzák meg azokat az intézkedéseket, amelyek szükségesek ennek a kritikus helyzetnek a megváltoztatásához. Ebben a tekintetben nélkülözhetetlennek nevezte a kereskedelmi szektorra vonatkozó szabályozás liberalizálását és a bürokrácia csökkentését.

Ezzel szemben az ORF vezérigazgatója, Alexander Wrabetz azt hangsúlyozta, hogy Ausztria része a németnyelvű médiapiacnak, és ezért az ORF-nek szüksége van a rendelkezésére álló költségvetésre ahhoz, hogy sikeresen léphessen fel a nagy nemzetközi internetes óriásokkal szemben. (Iparági becslések szerint az évi 200 millió eurós osztrák online reklámpiacról 160 millió euró a Google-hoz vándorol). Úgy vélte, az ORF-t érintő újabb reklámozási korlátok nem az osztrák kereskedelmi szolgáltatók érdekeit mozdítanák előre.

Ezzel rámutatott arra, hogy az ORF nemcsak vetélytársa, hanem egyenesen szövetségese az osztrák kereskedelmi médiának, hiszen mindkettőjük legnagyobb ellenfele az olyan internetóriások, mint a Google, a Youtube és az Amazon.

Hasonlóan a korábban általunk tárgyalt ORF-ügyhöz, ez az eset is EU versenyjogi szempontból érdekes, hiszen a közszolgálati médiaszolgáltatók tevékenységének esetleges versenytorzításával kapcsolatos ügyek az állami támogatások kategóriájába esnének. Jelen ügyből az derül ki, hogy az osztrák kereskedelmi rádiók nem indítottak eljárást az Európai Bizottság előtt ilyen jogcímen, hanem a hazai hatóságot keresték meg, és lobbiznak azért, hogy szűkítsék a közszolgálati ORF mozgásterét a médiapiacon.

A kereskedelmi szolgáltatók e lépése talán nem is véletlen, hiszen az említett korábbi (Facebook) ügyben az osztrák médiahatóság a kereskedelmi szolgáltatók javára döntött. Ha jelen eset fényében megnézzük a Bizottság által kibocsátott közszolgálati közleményt és a vonatkozó joggyakorlatot, akkor talán még inkább érthetővé válik, miért marad tagállami szinten az ügy.

A kereskedelmi rádiók azzal érvelnek, hogy a közszolgálati adók azonos – kereskedelmi szempontból vonzó, azaz széles rétegeket elérő – műsorszerkezettel rendelkeznek, mint ők. Hasonló érv merült fel az Európai Elsőfokú Bíróság előtt a TV2 kontra Európai Bizottság ügyben (T-309/04. sz. ügy), melyben a Bíróság világossá tette, hogy a közszolgálati műsorszolgáltatók tagállamok által meghatározott feladata nem függhet a kereskedelmi műsorszolgáltatók által kínált műsorválasztéktól (l. TV2-ítélet 122–123. pontjait). A kereskedelmi szolgáltatók tehát érvelésükkel tulajdonképpen a tagállamok közszolgálati feladat-meghatározással kapcsolatban fennálló szabadságát kérdőjelezik meg, mely szabadságot viszont az ún. Amszterdami Jegyzőkönyv (az EK-Szerződéshez csatolt, a tagállamokban történő közcélú műsorszolgáltatás rendszeréről szóló értelmező jegyzőkönyv) és az abban foglaltak értelmezését tárgyaló közszolgálati közlemény biztosít számukra. A Bíróság a TV2-ítélet érvelésében megerősítette a tagállamok szuverenitását ebben a kérdésben (l. TV2-ítélet 88–126. pontok). Így például visszautasította azt a feltételezést, amely szerint a közszolgálati tartalom meghatározása a finanszírozás formájától (így például annak kereskedelmi voltától, azaz a jelen esetben is hivatkozott reklámbevételektől) függene (TV2-ítélet 107–109. pontok). A reklám alapú finanszírozás ugyanis nem szünteti meg a tartalom közszolgálati jellegét. A közszolgálati közlemény ezt a finanszírozási formát az állami finanszírozással egyenrangúnak ismeri el (l. közlemény 57. pont).