Több akadálymentes műsort a kereskedelmi tévékben!
A televíziós műsoroknak a fogyatékossággal élő emberek számára való akadálymentesítése témájában „Több feliratozás és a sérüléssel élő emberek mindennapjainak fokozottabb bemutatása a médiában” mottó alatt immár a negyedik vizsgálatot végezték közösen a német tartományi médiahatóságok.
A tartományi médiahatóságok konferenciája megállapította, hogy a két nagy kereskedelmi tv-csoport, az RTL és a ProSiebenSat.1 a 2012-ben megfogalmazott azon minimális követelményt, hogy főműsor-időben legalább egy műsor feliratozva kerüljön adásba, teljesítették. ProSiebenSat.1 már 2013 vége óta, az RTL 2015 májusa óta felel meg ennek az elvárásnak. A médiahatóságok 2016. szeptember 15-e és december 15-e közötti időszakot vizsgálták. A ProSiebenSat.1 messze jobban teljesített ezen a téren mint az RTL-csoport.
Az RTL a feliratozott adásainak arányát ugyanakkor a 2016/17-es műsoridényben indított „feliratozási offenzívájával” jelentősen növelni tudta. A halláskárosultak számára készült speciális felirattal ellátott műsorszámok aránya 5% körül mozgott. Ez az arányszám a korábbi évben még csak 2% körüli értéket mutatott. Ezen kívül az RTL vizsgálja annak lehetőségét, hogy a meglévő feliratozásokat hogyan lehet a video on demand szolgáltatásban is hozzáférhetővé tenni. A televíziós társaság azt is közölte, hogy a fogyatékossággal élő embereket a róluk szóló műsorokba fokozottabban kívánja bevonni.
A ProSiebenSat.1-nél a feliratozott adások részaránya a halláskárosultak számára kereken 10%, ez a megelőző évihez képest 3% pontos emelkedés jelent. Az adócsoport ezen túlmenően a fogyatékossággal élők érdekében tett intézkedéseként említette meg, hogy az üzemi tanácsban a súlyos fogyatékkal élők is képviseletet kapnak, fogyatékkal élő embereket is foglalkoztat, valamint hogy a „Fogyatékkal élők és Média – Munkaközösség Egyesület”-tel (ABM) együttműködik.
Az aktuális felmérésbe első alkalommal vonták be a két legnagyobb kereskedelmi csoport mellett az olyan adókat is, amelyek 2016 első félévében legalább 1%-os piaci részesedést értek el. A 14 és 49 év közötti korcsoportoknál: a Disney Channel-t, DMAX-ot, N24-et, Nickelodeon-t, Sport1-t und TELE 5-öt. A Nickelodeon kivételével valamennyi adó jelentkezett a megkeresésre. Amíg a TELE 5, a Disney Channel és a DMAX arról tájékoztattak, hogy nincs „akadálymentes” kínálat a programjukban, addig az N24 hírcsatorna a képernyő alján futó alsó hírsávot és a bemutatott grafikákat jelölte meg, mint amikkel hozzájárul műsorainak akadálymentesítéséhez. A Sport1 pedig az ABM-mel való együttműködésben 15 éve készített „Normal” című adásra utalt, amit évente 58 órában sugároznak.
Siegfried Schneider, a Tartományi Médiahatóságok Igazgatói Konferenciájának (DLM) elnöke a vizsgálat eredményével kapcsolatban elmondta: „Továbbra is kitűzött célunk, hogy a fogyatékkal élő emberek részére a médiában több részvételi lehetőséget teremtsünk. Az akadálymentesítés monitorozása ehhez fontos és sikeres hozzájárulás. A műsorszolgáltatók számára ezzel kívánjuk világossá tenni, hogy a feliratozott programok mennyiségét továbbra is növelni kell, nem utolsósorban saját érdekükben is. A médiahatóságok tavaly ősszel „Fogyatékkal élő emberek médiahasználata” címmel készített tanulmánya alátámasztja ugyanis, hogy kínálatuk akadálymentesítése a műsorszolgáltatók számára is piaci érdek. A fogyatékkal élő emberek ugyanis a médiumok közül a leginkább a televíziót használják.”