A vitaestet a Journalismfund.eu elnevezésű független nonprofit újságíró szövetség rendezte, amelynek korábban Hans Martin Tillack bíráló bizottsági tagja volt. Tillack volt egyébként az az újságíró, akinek munkahelyén és otthonában is házkutatásokat végzett a belga nyomozó hatóság, melynek során dokumentumait és munkaeszközeit lefoglalták (tizenhat rekesznyi papírt, kétdoboznyi aktát, két számítógépet, négy mobiltelefont és egy iratszekrényt). Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) feljelentése alapján ugyanis felmerült a gyanú, hogy Tillack megvesztegetett egy köztisztviselőt, és 8000 eurót fizetett a belső nyomozással kapcsolatos bizalmas információkért cserébe. Az újságíró ugyanis az Eurostat körüli állítólagos korrupciós ügyeket tárta fel egy cikksorozatban, 2004 márciusában. Az esetet az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) is vizsgálta (Application no. 20477/05., 2007. november 21-i ítélet). Döntésében megállapította, hogy a nyomozás célja egyértelműen a forrás azonosítása volt, és ez megvalósítja az újságírónak az EJEE 10. cikkében szereplő forrásvédelemhez való jogának sérelmét. Az EJEB azt is hozzátette, hogy az érintett döntése arra vonatkozóan, hogy felfedi forrását vagy sem, nem függhet attól, hogy informátora törvényesen járt-e el.

A moderátor, Kristof Clerix arra volt kíváncsi, hogy manapság érdemes-e inkább az újságírónak különböző titkosítási módszereket elsajátítania ahhoz, hogy megvédje információforrását. Az előadók egyet értettek abban, hogy ezek a megoldások kevésbé fontosak helyi ügyekkel foglalkozó újságírók számára, a komolyabb horderejű eseteknél pedig valószínűsítik, hogy a titkosszolgálat megfigyeléseivel szemben ez lehetőség nem jelent védelmet. Tillack azt javasolta, hogy az oknyomozó riporterek használjanak telefonfülkéket, közös e-mailcímet és el nem küldött üzeneteken keresztül kommunikáljanak, lehetőleg internetkávézókból. Hozzátette azonban azt is, hogy nem kell paranoiddá válni, a munka nagy része ugyanis elvégezhető hagyományos módszerekkel is.

Dirk Voorhoof inkább a jogosultság erejében bízva közelítette meg a kérdést, és az Európai Unió jogalkotó szerveinek szerepét illetően arra helyezte a hangsúlyt, hogy nem elegendő a forrásvédelemre vonatkozó szabályokra koncentrálni, hanem különös figyelmet kell fordítani az ún. whistleblower-ekre, ők azok, akik megkongatják a vészharangot, ha törvénysértést észlelnek, továbbá az információszerzés szabályai tekintetében is világos és átlátható törvényi biztosítékok létrehozását sürgette.

Az Európai Unió szerepe az újságírói források védelme tekintetében egy dokumentumban érhető tetten. Az Európai Parlament 1993-ban fogadta el a források titokban tartásáról szóló nyilatkozatot . Az állásfoglalás elismerte, hogy az információ titokban tartásához való jog fontos tényező a nyilvánosság tájékoztatásában, a gyakorlatban növeli a döntéshozatali eljárás átláthatóságát, hozzájárul a közösségi és kormányzati szervek demokratikus működéséhez a tagállamokban, és tágabb értelemben a véleménynyilvánítás szabadságát is erősíti.

Az újságírói források védelmét az Emberi Jogok Európai Egyezménye 10. cikkében garantált véleménynyilvánítás szabadságának egyik alapvető feltételeként jelöli meg számos nemzetközi dokumentum, különösen az ET Miniszteri Bizottsága által 2000-ben kibocsátott, az újságírókat megillető, a forrásaikra vonatkozó titoktartási jogról szóló ajánlása. és a véleménynyilvánítás szabadságának alapfeltételeként, sarokköveként említi több strasbourgi ítélet is (L. Goodwin v. the United Kingdom, application no. 16/1994/463/544., 1996. február 22-i ítélet; Roemen and Schmit v. Luxembourg, application no. 51772/99., 2003. február 25-i ítélet; Voskuil v. the Netherlands, application no. 64752/01., 2007. november 22-i ítélet; Sanoma Uitgevers B.V. v. the Netherlands, application no. 38224/03., 2010. szeptember 14-i ítélet; Nordisk Film & TV A/S v. Denmark, application no. 40485/02., 2005. december 8-i ítélet; Ressiot and and Issartel v. France and Labbé and others v. France, application no. 15054/07., 15066/07, 2012. június 28-i ítélet.)

A világ nagyságrendileg száz országában védik jogi eszközökkel az újságírók forrásait. Közel húsz állam alkotmányában biztosítja a titoktartási jogot, és több mint kilencven ország fogadott el a forrásvédelemre vonatkozó ágazati jogszabályt. Az így biztosított védelem terjedelme jogszabályonként eltérő. A forrásvédelem csak néhány államban alkotmányos (alapvető) jog, általában a hierarchia ennél alacsonyabb fokán álló ágazati törvényekben szabályozott. Ugyanakkor az alkotmányban történő elismerés nem garancia a jog védelmének magasabb szintjére, sőt, akár önszabályozási megoldás is vezethet a jog megfelelő érvényesüléséhez. Két uniós tagállam Hollandia és Görögország azonban egyáltalán nem ismeri el a forrásvédelemhez való jogot.

A forrásvédelemről szóló rendezvény anyaországa mintaként emlegetett privilégiumrendszert állított fel az újságírók számára. Az egyik legmodernebb újságíró fogalmat ugyanis a forrásvédelemről szóló belga szövetségi törvény (Loi du 7 avril 2005 relative á la protection des sources journalistiques) vezette be, amely szerint „bármely önállóan vagy nem önállóan foglalkoztatott személy és bármely jogi személy, aki a köz érdekében rendszeresen és közvetlenül foglalkozik információk beszerzésével, szerkesztésével, feldolgozásával és terjesztésével valamilyen médiumon keresztül, újságírónak minősül.” A belga Alkotmánybíróság egy 2006-os döntésében pedig kiterjesztette a törvény személyi hatályát a nem hivatásos újságírókra is (például bloggerekre is, tulajdonképpen bárkire, aki részt vesz közvéleménynek szánt információk beszerzésében, szerkesztésében vagy terjesztésében). A belga szabályozás újdonsága nem csak abban rejlik, hogy tágan értelmezi a forrásvédelem alanyainak, az újságíróknak és a szerkesztőknek, valamint a védendő adatoknak és információknak a körét, hanem abban is példaértékű lehet más európai államok számára, hogy csökkenti a forrás felfedésére irányuló intézkedések lehetőségét. Ezért érdemes odafigyelni a belga szakértők által megfogalmazott javaslatokra.