A Kárpát-medence magyarsága az elmúlt két évtizedben minden korábbinál meredekebb létszámbeli zuhanást mutatott. A pusztán demográfiai fogyás, a közösségek elöregedése természetesen nem csak erre a népességre jellemző, ugyanez a helyzet a szomszédos többségi nemzeteknél, és nemkülönben az anyaországban is. A kisebbségi sorban vergődő nemzeti közösségek esetében ez az egyébként is súlyos veszteség kiegészül az asszimiláció révén elveszített lelkekkel. (Persze most sűrű bocsánatkérések mellett magyarázkodhatnánk, hogy tudjuk, szociológiai értelemben az asszimiláció nem okvetlenül negatív jelenség, hogy az lehet természetes, önkéntes stb. Egyesek szerint így valósulhat meg leginkább a nemzetek közötti híd, valahogy úgy, hogy a végén már a két part között el is enyészik a különbség… Azonban nem magyarázkodunk, mert a számok világosan azt mutatják, a magyar nemzeti közösségek vészjósló tempóban erodálódnak, és ha az egyén szintjén nem is ítélkezhetünk jó és rossz asszimiláció ügyében, annyi biztos, hogy a kritikus létszám alá csökkent csoportok megmaradt tagjai már nem dönthetnek szabadon saját és gyermekeik identitása dolgában. Mert ugyebár, ha megfelelő minimális létszám híján egy adott körzetben bezárják a magyar nyelvű iskolát, a maga és családja nemzeti identitását megőrizni kívánó szülő már kényszerhelyzetbe kerül, nem tudja anyanyelvén taníttatni a gyermekét, vagy csak kevesek által vállalható áldozatok árán teheti ezt.)

Vannak ugyan eszközök, amelyek bizonyítottan segíthetnek az anyanyelv, a kultúra és a nemzeti hagyományok megőrzésében (így a már említett anyanyelvű oktatás, a szervezett közösség, azon belül a szervezett kulturális élet, a hagyományápolás, a kapcsolatépítés az anyaországgal és más határon túli magyar közösségekkel stb.), de azt tapasztaljuk, hogy a globalizált világ diktálta életstílus éppen ezeket az eszközöket gyengíti, rombolja leginkább. A közösség összetartó ereje a legtöbb területen évtizedeken át elegendő volt, hogy az elszakított magyarság megőrizze integritását az – akár még jelentős társadalmi, gazdasági és politikai diszkrimináció ellenében is. Különösen igaz ez a hagyományos életet élő, elszigeteltebb közösségekre: Erdély magyarsága a kilencvenes évekig alig csökkent, a kárpátaljaiak még gyarapodtak is, míg például a Délvidéken már azokban az évtizedekben is komoly veszteségeket okozott a demográfiai fogyás, az elvándorlás és az asszimiláció. Ma, amikor a hagyományos értékrend és a rá épülő közösségi élet alapjaiban ingott meg, ezek a folyamatok valamennyi területen felgyorsultak. A rendelkezésünkre álló eszközök tehát többnyire továbbra is ugyanazok, ám hatékonyságuk erősen lecsökkent.

Viszonylag új eszköznek tekinthető ugyanakkor a média, amitől sokan sokat várnak ezen a területen is. A fél évszázaddal vagy akár csak két évtizeddel korábbi helyzethez képest a média rendkívül hatékonyan szőtte be mindennapjainkat, életünk egész vertikumát. Ugyanakkor a tényleges hatás kérdésében koránt sincs egyetértés a szakemberek között. Tény, hogy a mindennapok szintjén lépten-nyomon tapasztaljuk, hogy sok ember önálló vélemény megfogalmazása helyett az előző esti véleményformáló műsor állításait visszhangozza – sokszor ez alapján pontosan meg is lehet mondani, hogy melyik a kedvenc csatornája, műsora, műsorvezetője. Konkrét kutatásokban viszont ez a hatás már jóval nehezebben érhető tetten, ezért akadnak szép számmal olyan elemzők, akik szerint valójában a média nem képes jelentősen befolyásolni az emberek személyiségét.

Az elméleti vitákon túl, csupán a „józan parasztészre” hallgatva azonban nagyon is jól tudjuk, hogy egyáltalán nem mindegy, milyen nyelvű, tartalmú és minőségű médiát fogyasztanak az emberek. A határon túl, ahol anyanyelvű kommunikációból különben is sokszor deficit van, ez még inkább igaz. Éppen ezért, ez a momentum volt az egyik fő téma a Kárpát-medencei médiaműhelyek Esztergomban szerdán megkezdődött kétnapos találkozóján, amelyen a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alappal (MTVA) rendszeresen kapcsolatban álló külhoni tudósítók és televíziós műsorkészítők vettek részt.

Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója a Kárpát-medence magyarságának aktuális állapotáról szóló bevezető előadásában ismertette az általában létszámcsökkenést mutató népesedési adatokat. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy alapos felkészítéssel, jó oktatási és közösségszervező programok indításával, valamint összefogással meg kell próbálni változtatni a negatív folyamatokon. Mindezekre a sajtó is fel tudja hívni a külhoni magyar közönség figyelmét, azaz a média is segíthet a magyar közösségek szellemi gyarapodásában. Az érintett területeken tevékenykedő médiaműhelyek vélekedésére még visszatérünk.