Legutóbb szót ejtettünk a közéleti érdeklődés intenzitásáról mint az első olyan közösségi értékről, amivel foglalkoztunk. A második tényező a közéleti aktivitás, amit leegyszerűsítve választási hajlandóságnak is nevezhetünk, és az „Amennyiben ezen a hétvégén parlamenti választásokat tartanának, Ön elmenne-e szavazni?” kérdés segítségével vizsgáltunk. A regionális átlagok ebben az esetben is igen közel állnak egymáshoz, ám a választásokon való részvétel tekintetében a „biztosan igen” opciót választók részaránya két régióban (Felvidék és Kárpátalja) már nem éri el az 50%-ot, minden, vagy több mint minden negyedik (Erdély) megkérdezett pedig a választásokon részt venni nem kívánók, valamint a bizonytalanok közé sorolható.

Ez a közösségi értékrend szilárdsága szempontjából erőteljes negatív tendenciákat is tartalmazó összkép az alkalmazott változók szerint a következő megoszlásokat mutatja: a választásokon való részvétel szempontjából leginkább passzívaknak a fiatalok és idősek, az általános iskolát végzettek és szegények, a kárpátaljai és vajdasági városlakók, valamint az asszimiláns rétegek tagjai bizonyultak. A regionális átlagok fölötti arányban aktívak közé ezzel szemben a középkorosztályhoz tartozók, a diplomások, az erdélyi és felvidéki nagyvárosok lakói, valamint a felső-közép osztály tagjai és a gazdag anyagi helyzetűek tartoznak.

Harmadikként a hazafogalomhoz és az autonómiaformákhoz való viszony volt a vizsgálat tárgya. Mindkét vonatkozásban kiemelkedően fontos értékrend-típusokról beszélhetünk, amelyek alapvetően meghatározók a vizsgált közösségek közéletének és kisebbségi érdekérvényesítésének szempontjából. A hazafogalomhoz való viszony tekintetében – amely inkább identitás-alapkategória, ám igen szoros közéleti kötődésekkel – régiók szerint az eddigiekben látottaknál jelentősen nagyobb szegregációs távolságokat tapasztaltunk.

A kérdéssel kapcsolatban, hogy „Ön mit érez leginkább hazájának?” – Romániát, Szerbiát, Ukrajnát, Szlovákiát (státus-identitás) vagy Erdélyt, Vajdaságot, Kárpátalját, Felvidéket, valamint a szűkebb szülőföldjét (lét-identitás) – először is az érdemel említést, hogy a két uniós ország polgárai nagyságrendekkel nagyobb arányban tekintik hazájuknak Romániát és Szlovákiát, mint a kárpátaljaiak Ukrajnát, illetve a Vajdaságban élők Szerbiát. E téren a közösséghez való kötődés szempontjából legelgondolkodtatóbb a felvidéki helyzet, ahol a megkérdezettek több mint egyharmada választotta Szlovákiát hazájának szemben a Felvidékkel, illetve szűkebb szülőföldjével, ám az erdélyiek körében is immáron minden hatodik válaszadó számít státus-identitásúnak. A helyzet Kárpátalján és a Vajdaságban merőben más, hiszen körükben mindkét régióban meghaladja a 90%-ot azok részaránya, akik az országgal szemben a szülőföldjüket tekintik hazájuknak.

Ugyancsak a közéleti értékrend kiugróan fontos aspektusát képezi az érintettek önrendelkezéshez való viszonya. Az egyes autonómiaformák támogatása/elutasítása terén régiók szerint számottevően eltérő megoszlásokat tapasztaltunk. Az autonómiához való viszony tekintetében a vajdaságiak álláspontja tér el leginkább a többi régióban tapasztaltaktól. Körükben a Vajdaság egészére kiterjedő multi-etnikus és kulturális autonómia támogatottsága elsöprő arányú, ami minden bizonnyal a még Nagy-Jugoszlávia keretein belül megvalósult előzményekre vezethető vissza, amikor a vajdasági magyarság legalább részben megtapasztalhatta az önrendelkezés mind kulturális, mind gazdasági pozitív kihatásait.

Noha a többi régióban ilyen közvetlen előzményekről nem beszélhetünk, a relatíve leginkább elfogadott autonómiaforma mindenütt a multi-etnikus/kulturális, amely azonban csupán meglehetősen korlátozott jogokat biztosítana az ott élő magyarok számára. Mindenesetre az ezt választók nyilvánvalóan óvatosabb álláspontra helyezkedtek azon kevesekhez képest, akik a területi autonómiára vonatkozó opciót választották. Az óvatosságra jellemző, hogy noha Székelyföldön egységes tömbben él az erdélyi magyarság abszolút többsége, a területi autonómia elképzelést ebben a régióban mégis mindössze 17,3% támogatta. Az autonómiához való viszony szempontjából úgyszintén lényeges mind az azt elutasítók, mind a bizonytalanok részarányának alakulása. E tekintetben egyértelműen a Felvidéken a legrosszabb a helyzet, hiszen körükben minden ötödik válaszadó bizonyult elutasítónak, a bizonytalanokkal együtt pedig csaknem kétharmaduk viszonyul negatívan, illetve elhárítóan a kérdéshez.

Bár a fenti megállapítások látszólag nem kötődnek a médiához és annak használatához, mégis elengedhetetlenül szükségesek voltak a médiahasználat közéleti értékrendet érintő vonatkozásainak további vizsgálata szempontjából. Ezek képezik ugyanis azt a viszonyrendszert amelynek segítségével feltárhatjuk az összefüggéseket: erre kerítünk sort a következő részben.