Az olasz bevándorló szülők egyetlen gyermekeként New Yorkban felnevelkedett Antonin Scalia (képünkön) a Harvard egyetemen szerezte jogi diplomáját, a University of Virginia, University of Chicago Law School és a Stanford Law School oktatója volt.

Nixon alatt a Telekommunikációs-politikai Iroda főtanácsadójaként a kábeltelevízióval kapcsolatos szövetségi politikán dolgozott, majd helyettes főügyésszé léptették elő. Reagan alatt kinevezték a Columbiai Kerület Szövetségi Fellebbviteli Bíróságára, mely gyakorlatilag belépőt jelent az Amerikai Legfelső Bíróságra.

Scalia ügyészként elévülhetetlen érdemeket szerzett konzervatív körökben, miután a „kormányzati privilégium” és az elnöki vétó jogi megalapozásával késleltette a Watergate-ügyet követően módosított információ szabadságáról szóló törvény elfogadását és a kormányzati dokumentumok nyilvánosságra hozatalát.

Scaliat az amerikai originalizmus és textualizmus egyik legkiemelkedőbb alakjaként tartják számon. Miközben a nyolcvanas években a Legfelső Bíróság elvont alkotmányos elvekre hivatkozással gyakorlatilag kitágította az alkotmányt és maga fejlesztette tovább az amerikai alkotmányjogot, Scalia az alkotmány szövegéhez és az alkotmányozó hatalom eredeti szándékához való visszatérést sürgette. Híressé vált mondata, miszerint „ha új alkotmányos jogokat akartok, módosítsátok az alkotmányt” jól tükrözi a textualista hozzáállást. Meglátása szerint a Legfelső Bíróság tagjai nem léphetnek a jogalkotó helyébe, hiszen senki sem hatalmazta fel őket arra, hogy az alkotmányt a változó időköz igazítsák. „Utálom az ‘élő alkotmány’ kifejezést. Az alkotmány nem egy élőlény. Az egy jogi dokumentum.” Habár a kilenc gyermekes Scaliat rendszerint a konzervatívok táborába sorolják, és számos ügyben, így például az abortusz kérdésében valóban ezt az irányt képviselte, ám az ő szavaival élve „az originalizmus kétélű fegyver”, amely nem garantálja, hogy a jogi elemzés végén minden esetben a konzervatív álláspont kerekedik felül. Így éppen az originalista megközelítés vezette arra, hogy az amerikai zászlóégetést a szólásszabadság által védett cselekménynek minősítse.

A híres Citizens United v FEC-ügyben a felperesek a politikai kampány-reform törvény azon rendelkezését vitatták, mely megtiltotta, hogy gazdasági társaságok és szakszervezetek „független” szereplőként kampányoljanak egyes jelöltek ellen vagy mellett. Szemben az alulmaradt liberális bírókkal a többség úgy döntött, hogy a szólásszabadság nem csupán az egyént, hanem más szereplőket is megillet. A társadalomnak joga van minden információt meghallgatni, a kampányfinanszírozási korlátozások pedig éppen ezt a jogot vonják el. A döntés hatására a televíziós műsorok egyre nagyobb hányadát töltötték ki a politikai hirdetések. Az ezzel kapcsolatos kritikákat Scalia azzal ütötte el, hogy „nekem aztán mindegy, ki hirdet – minél többen vannak, annál jobb. Az emberek nem hülyék. Ha már nem bírják hallgatni, úgyis kikapcsolják [a tévét].” Scalia kiemelte, hogy a döntés kapcsán burjánzó politikai reklámok és a jelöltek között növekvő egyenlőtlenségekért nem a Legfelső Bíróságot kell hibáztatni, hiszen annak csupán az a feladata, hogy eldöntse: a kérdéses szabályozás alkotmányos-e. „Ha őrültnek is tűnik a rendszer, ne a Bíróságot hibáztassák,” a jogszabályt ugyanis csak a jogalkotó módosíthatja.

Scalia azonban a kongresszusi nyomás és a C-SPAN csatorna felkérése ellenére sem támogatta a Legfelső Bíróság tanácskozásainak nyilvánosság felé közvetítését. Miközben a legtöbb ügy szerinte eleve unalmas, addig félő, hogy az olyan kényes kérdésekben, mint az abortusz, iskolai imádság vagy a melegek jogai a csatorna egyszerűen a maga szájíze szerint válogatja majd össze és adja le az elhangzott érveket. Scalia szerint azonban fontos, hogy a Bíróság megőrizze a tekintélyét és ehhez a kamerák kizárása is szükséges.

Érdemes végül megemlíteni Scalia bírónak az erőszakos videó-játékok betiltásával és a szexshopok, sztriptízbárok zónázásával kapcsolatos megközelítését. Több szerző sérelmezte, hogy a Legfelső Bíróság – többek között a videó-játékok gyermekekre való veszélyességét illető bizonyítékok hiányosságaira hivatkozással – megsemmisítette a kaliforniai tiltást, ehhez képest a felnőtteknek szóló áruk és szolgáltatások veszélyessége kapcsán elfogadta a hasonló súlyú bizonyítékokat. Scalia azonban rámutatott, hogy a bizonyítékok eltérő megítélése a két ügy különbözőségéből fakad: míg a videó-játékokat a megsemmisített jogszabály betiltani akarta, addig a szexshopokra, felnőtt bárokra csupán zónázás formájában fogadtak el jóval enyhébb korlátozásokat az érintett közösségek.

Scaliat sokat támadták konzervatív nézeteiért, a nőkkel és a melegekkel kapcsolatban tett megnyilvánulásaiért. Ám ő az elvek embere volt, miközben a tanácskozásokon és erőteljes különvéleményeiben határozottan képviselte álláspontját, sokat elmond személyiségéről, hogy egyik legjobb barátja éppen a Bíróság legliberálisabb bírója, Ruth Bader Ginsburg volt. Munkabírására jellemző, hogy egyszer azt nyilatkozta, 65 évesen nyugdíjba vonul, de aztán meggondolta magát: „Majd akkor hagyom abba, ha úgy érzem, már nem megy a munka.”