A rendszerváltozás politikai és gazdasági átalakulása, majd az elmúlt évtizedek digitális forradalma húsbavágó kérdéssé tette a szerzői jogok tárgykörét. A kilencvenes években újraéledt a hazai műtárgypiac, a kétezres évekre pedig a digitalizáció tömegek számára tette lehetővé a kulturális tartalmak jogtiszta és jogellenes többszörözését és felhasználását. Régóta megvolt tehát az igény egy olyan szakirodalom iránt, ami a vizuális művészetek jogi kérdéseit szakmai alapossággal, de nem csak a tudományos közeg, hanem az érintettek számára is hozzáférhető nyelven dolgozza föl. Az NMHH Médiatudomány Intézetének könyvtára 2019 végén jelentette meg Kiss Zoltán Károly A vizuális művészetek és a jog – 1. A képzőművészet szabályozása című kötetét, amelynek folytatását június 2-án mutatták be a Hold utcai Einspach galériában. A rendezvényen a szerzővel Einspach Gábor műkereskedő, a helyszínül szolgáló galéira tulajdonosa és Nyakas Levente, a könyvet kiadó NMHH Médiatudományi Intézetének vezetője beszélgetett. Az első kötet, amelyet a szerző lányával, Kiss Dóra Bernadettel közösen írt, elsősorban az olyan rendhagyó művészeti alkotások szerzői jogi kérdéseivel is foglalkozott, mint például a graffitik, a tetoválások vagy a mesterséges intelligencia közreműködésével létrehozott művek.

Egy művészi fotóról készült fénykép kinek a szellemi tulajdona?

Hasonlóan problémás, nehezen definiálható és egyszerre több jogi szakág ismeretét igénylő területtel is külön fejezetben foglalkozik a szerző legújabb könyve, A vizuális művészetek és a jog 2. kötete, Az építészet, a fotóművészet és az alkalmazott művészetek jogi szabályozása. Ahogy a cím is jelzi, a folytatásban hangsúlyosan szerepel a funkcionális, de művészi igénnyel megtervezett tárgyközpontú illetve design-alkotások szabályozása. A szerző a bemutatón elmondta: azért foglalkoztatja ez a terület, mert amellett, hogy rendkívül feldolgozatlan és sok a tennivaló, épp azáltal, hogy folyamatosan megújul: újabb és újabb műfajok, alkotási technológiák jelennek meg, amik rendszeresen újradefiniálják magát a művészetet is, az eredetiség pedig minden területen mást jelent.

Az érintett témák közül az építészet kakukktojásnak nevezhető: piaci súlyánál fogva is ez a legrészletesebben szabályozott ágazat. A fotózásról – napjaink egyik legfontosabb médiumaként – annál több szó esett a bemutatón. Jogilag speciális műfajt jelent annak egyik, a képzőművészetben kulcsfontosságú alkalmazása, a műtárgyfotózás. Ha ugyanis egy műalkotásról készült fotót publikálunk egy kiadványban, ott többszörös szerzői jogi feltételnek is eleget kell tennünk: az ábrázolt alkotás szerzője, a fotós , illetve a műtárgyat birtokló intézmény, gyűjtemény vagy személy is hozzá kell járuljon és mindegyiküket fel kell tüntetni. A gyakorlatban persze a galériák, múzeumok saját műtárgyfotósai általában lemondanak a szerzői jogaikról, így legtöbbször ez a helyzet valamivel egyszerűbb.

A hírközlési építmények és a szerzői jog

Hírközlési szempontból talán különösen érdekes lehet a műszaki építmények terveit illető jogvédelem. Itt hírközlési hálózatok és antennatartó tornyok terveit is vizsgálja a kötet szerzői jogi szemmel. Vajon mennyire érvényesül egy hírközlési hálózat tervében annak egyéni, eredeti jellege? A könyvben tárgyalt példa esetében ennek megállapítására a jogi eljárásban külső hírközlési szakértőket kellett bevonni. A kötetben feldolgozott szakvélemények megállapították: „a jogszabályok behatárolják a tervek tartalmát, ezen határokon belül azonban a tervező kreativitása sok esetben tetten érhető” – a szakértők tehát arra jutottak, hogy a konkrét terv ismeretében megállapítható a szerzői jog védelme.

A kötet a fentieken túl még számos olyan tervet is tárgyal, amelyekre nem gondolnánk automatikusan műalkotásként, mégis: a szerzői jogi szempontokat ezeknél is érvényesíteni kell. Ilyenek például a transzformátorolaj-keringtető szivattyúk vagy a szennyvízelvezetők tervei. A művek ugyanis nem a tartalmuk, hanem egyedi megformálásuk alapján részesülhetnek szerzői jogi védelemben: az oltalom feltétele nem a közölt tartalom, hanem a kifejezésmód eredetisége. A tartalom persze hat a kifejezés módjára, formájára is. Más szempontok alapján kell tehát megítélni egy művészeti alkotás és egy funkcionális mű esetében az egyéniség szempontját.

A műszaki tervdokumentációk tehát bizonyos szempontból kakukktojásnak minősülnek: összetett, több dokumentumból álló alkotások, egyes részeik leíró, alaposan szabályozott jellegűek, másoknál pedig van tere a kreativitásnak, az elbírálásnál pedig mindezt figyelembe véve az oltalom különböző szintjeit állapítják meg.

Kiss Zoltán Károly szerint a műszaki létesítmények oldaláról egyelőre nem jelentkezik igény arra, hogy a tervezők az építészekhez hasonló szintű védelmet kapjanak. Míg a technológiai megoldásokat a szabadalom védi, addig a műszaki építmények tervei szerzői jogi védelmet élveznek a vonatkozó törvényi feltételek mentén.

A kétkötetes munka egyik komoly tanulsága, hogy a szerzői jogi tudatosság számos, nem közvetlenül művészi szakterületen elmarad a kívánatos szinttől. Ezen első lépésként már a két kötettel való megismerkedés is segíthet, de a szerző a hosszú távú megoldást a kötelező kamarai tagságban, a jogosultsághoz kötött szakmai tevékenység gyakorlatában és a művek szerzői jogi státuszának megkérdőjelezhetetlenné tételében látja. Mivel a könyvek a Médiatudományi Intézet nonprofit sorozatában jelentek meg, mindkét kötet szabadon letölthető pdf formátumban az intézet honlapjáról.