A European Audiovisual Observatory médiakutató csoportja által, januárban közzétett adatok szerint a Netflix tavaly Európa második legnagyobb „televíziós” vállalata volt, alig 7,5 milliárd eurós (8,2 milliárd dolláros) bevétellel. Ezzel a Netflix olyan országos televíziós csoportokat is megelőzött, mint az ARD (7,5 milliárd dollár) és az RTL (7,2 milliárd dollár) Németországban, a BBC (6,9 milliárd dollár) az Egyesült Királyságban és a Vivendi tulajdonában lévő Canal+ (6,3 milliárd dollár) Franciaországban. Valóban nem tűnik jogosnak, hogy Európa egyik legnagyobb tévétársasága kevesebb adót fizessen és kevesebb szabályozással szembesüljön, mint nemzeti versenytársai.

 Másrészről azonban a Netflix javára kell írni, hogy a streamerek közül ő fektet be a legtöbbet európai tartalomba: 2022-ben, a globális streamerek által tartalom előállítására elköltött 4,9 milliárd euró 45%-a a Netflix kasszájából származott. A második fontos szereplő ebből a szempontból az Amazon Prime Video, aki a befektetések 22%-ért felel, míg a többi szolgáltató elenyésző mértékben járult hozzá az európai tartalomgyártáshoz.

A globális streamerek azzal érvelnek, hogy Európa-szerte széttöredezett és összetett pénzügyi kötelezettségek vannak érvényben, ami megnehezíti számukra a megfelelés biztosítását. Egyesek azt is kiemelik, hogy az eltérő szabályok azt eredményezhetik, hogy a streamerek tartalmi költségvetésük nagyobb részét olyan országokba fektetik be, ahol van plusz kötelezettségük, hátrányos helyzetbe hozva azokat, ahol nincs.

A teljes igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy a globális működésük és szemléletük miatt, a streaming szolgáltatások maguktól csak olyan nemzeti tartalomra költenének, amelyek regionális relevanciával bírnak. A regionalitás ebben a tekintetben nyelvi alapon értendő, azaz „angolszász nyelvterületek”, „spanyol nyelvterületek”, „francia nyelvterületek” stb. Globális működésükből adódóan, olyan tartalmak előállítása éri meg a globális szolgáltatók számára, amelyek több országban is érdeklődésre számíthatnak, azaz több országban is „használhatók”, s ez elsősorban a közös nyelv mentén valósulhat meg. Éppen ezért, bár jelentős előrelépés az AVMSD streamerekre vonatkozó rendelkezése, mégsem teljes siker, ugyanis a streaming szolgáltatók nem egyenletesen fektetnek be minden országba, hanem olyan országok tartalmait preferálják, amiket a későbbiekben máshol is használhatnak.

Így abszolút előnyt élvez az Egyesült Királyság, amelynek a tartalmai az angol nyelv miatt nemzetközinek számítanak, Spanyolország, amelynek a tartalmait Dél-Amerikában is fel lehet használni, Franciaország, amelynek tartalmait francia Afrika országaiban lehet „újrahasznosítani”, illetve Németország, amely már a televíziózás terén is kihasználta a közös nyelvet Svájccal és Ausztriával. A skandináv országok is megjelennek a prioritási lista alján a skandináv krimi egyedi műfaja miatt, amit a világ több részén is kedvelnek.

 A fentiekből látható, hogy a streaming szolgáltatókra kirótt kötelezettségek azoknak az országoknak segíthet, ahol a globális cégek egyébként nem gyártanának tartalmakat.

 Általános jelenség, és a streamerek érvként használják a nemzeti kötelezettségek bevezetése ellen, hogy a számukra előírt magas helyi beruházási kötelezettségek a gyártási költségek (például a bérek) növekedéséhez vezettek az adott országban, s így hátrányos helyzetbe kerültek a nemzeti televíziók és producerek, akik jelentősen megnövekedett bérigényekkel néznek szembe. Mindazonáltal az is igaz, hogy az utóbbi 3–4 évben az előfizetőszám gyors növelését megcélzó hajszában a streamerek túlköltekeztek, ezért – az utóbbi évek kedvezőtlen pénzügyi eredményei miatt –, maguk is elkezdték csökkenteni a tartalomgyártásra szánt összegeket, ami részben azt is jelenti, hogy a szakemberek béreit is kezdik a helyi piacok léptékeire igazítani.

A streamerek lobbitevékenysége működik, de egyre több nehézségbe ütközik. A törvényhozók megtapasztalták már a Google és a Meta, valamint a többi internetes cégóriás tevékenységének hatását a helyi reklámpiacokra, ezért most a legtöbb ország politikai elitje érti a globális médiacégek szabályozásának fontosságát, és igyekszik a megfelelő törvényeket hozni annak érdekében, hogy megvédjék a helyi audiovizuális médiát a teljes összeroppanástól. Az eddigi szabályozás sikeres, ám csak részlegesen az, ezért valószínűleg csak a folyamat kezdetét látjuk. Egyes országok máris felülvizsgálják meglévő jogszabályaikat annak érdekében, hogy a globális cégek még többet fektessenek be helyi tartalmakba. Ezen felül egy új front nyílik a harcban a szellemi tulajdonjogok kérdésében is. Sok európai vezető célul tűzte ki ugyanis, hogy az európai producerek által, a streamerek számára gyártott tartalmak jogai (amelyek közül sokat nemzeti alapok és adókedvezmények támogatnak) európai cégek kezében maradjanak.

 Az audiovizuális médiát egy teljesen feldúlt piac s kiforratlan üzleti modellek jellemzik jelenleg, ahol mindenki keresi a helyét, az érdekeit és a lehetőségeit.  Mindeközben az audiovizuális kínálat globalizálódik, s veszélybe kerül a nemzeti tartalmak előállítása. Érdekek és érvek, pro és kontra, de egy biztos: a helyi kormányok és a streaming szolgáltatások egymásnak feszülése feltehetően még hosszú ideig műsoron lesz.

A cikk első része az alábbi linken olvasható:

Megoldások az audiovizuális média globalizációja ellen. I. Jogi törekvések