A nepáli hatóságok erőn felül igyekeztek helyt állni a katasztrófa-elhárítás során, ám még úgy sem tudtak mindenhol segíteni, hogy a hadsereg közreműködését is igénybe vették.

„Látta valaki a anyukámat, aki az Annapurnán túrázott?”, „Keresem a nővéremet, akit Aude-nak hívnak, 28 éves, és a Langtangban túrázott”. A fenti üzenetek csak néhány abból a több százból, amelyek a Twitteren, a Facebookon és egyéb közösségi oldalakon jelentek meg, amióta április 25-én erős földrengés volt Nepálban, amely a legutóbbi hírek szerint 8000 áldozatot követelt.

A föld négy sarkán az eltűntek kétségbeesett hozzátartozói próbáltak új információkhoz jutni, ám a helyszínen igen nagy fejetlenség uralkodott, így nehéz volt híreket kapni akár a nepáli hatóságoktól, akár a nagykövetségektől.  Az érintett családok tehát kénytelenek voltak a rendelkezésükre álló eszközökkel kereséseket indítani, újra és újra megismételve és fáradhatatlanul megosztva az üzeneteket.

Bár azonnal létrejöttek válságkezelő egységek, ezek sokszor túlterheltek voltak és sokszor nem rendelkeztek érdemben új információval. A web kettes média sem volt azonban tétlen, segítő szándékú emberek létrehoztak olyan honlapokat, amelyek kifejezetten katasztrófa idején eltűnt emberekről szóló információk összegyűjtésével foglalkoznak, amilyen például a Google Person Finder, ahol azt is be lehet jelenteni, ha valaki keresi hozzátartozóját, illetve azt is, ha valakinek információja van egy eltűnt személyről.

A földrengést követően a Facebookon is létrehoztak hasonló céllal egy Safety Check nevű profilt, amelyen akár az eltűnt személy is könnyen életjelet adhatott. A Vörös Kereszt „Family Links” elnevezéssel üzemeltet internetes felületet az eltűnt személyekről szóló információ terjesztése érdekében. A legtöbb ilyen szolgáltató nem csupán az eltűnt személyek után történő kutatást teszi lehetővé, hanem annak publikálását is. Ezzel párhuzamosan az aggódó családtagok az olyan legnépszerűbb közösségi média felületeit közvetlenül is igénybe veszik, mint a Facebook, vagy a Twitter, mivel úgy vélik, azokon keresztül – különösen a sokszori megosztással - üzenetük sokkal több emberhez és gyorsabban juthat el. Azok, akik ezt az utat választják szeretteik felkutatására, úgy vélik, hogy az általános káoszban az internet sokkal gyorsabb út, mint a hatóságokon keresztül.

Ami a közösségi média korábbi katasztrófák idején betöltött szerepét illeti, elmondható, hogy már a 2008. évi Szecsuán-tartományban történt földrengés idején meglepte a kínai hatóságokat az a több ezer – az úgy nevezett web kettes felületek segítségével szerveződött –önkéntes, aki a túlélők segítségére érkezett, egy olyan országban, ahol az internet szigorú állami kontroll alatt áll. Szintén hamar megmozdult a közösségi médiát használó társadalom a 2010-es Haiti, majd a 2011-es japán földrengés idején is.

Megállapíthatjuk tehát, hogy bár a közösségi média sokszor nehezíti a 21. századi emberek életét, és olyan problémákat okoz, amelyek a régi korokban fel sem merültek, ugyanakkor katasztrófák idején – megfelelően használva – olyan, már-már közszolgálati, segítség lehetősége rejlik benne, amely a korábbi időkben elképzelhetetlen lett volna.