2007 áprilisában egy török hetilap közzétett egy cikket a fegyveres erők vezérkari főnöke által „bizalmasnak” minősített dokumentumok alapján. A cikk egy olyan rendszerről írt, amely a médiumokat és az újságírókat aszerint sorolta be, hogy azok a fegyveres erők felé „barátiak” vagy „ellenségesek” voltak-e, és ez alapján bizonyos újságírókat kizártak a hadsereg által szervezett eseményekről. A vezérkari főnök feljelentését követően a katonai bíróság házkutatást rendelt el a magazin szerkesztőségében, hogy megszerezzék a magán és irodai számítógépeken, archívumokban tárolt fájlok elektronikus és papíralapú másolatait. Bár a hetilap kiadójának igazgatója átadta a kért dokumentumokat, a hatóságok ennek ellenére a magazin 46 számítógépén tárolt adatokat is átmásolták külső merevlemezekre.

A hetilap fellebbezett a házkutatási parancs ellen, amit a katonai bíróság azzal az indokkal utasított el, hogy a házkutatás és a lefoglalás csak a titkosnak minősített dokumentum nyilvánosságra hozatalának körülményeit hivatott felderíteni. A bíróság arra is rámutatott, hogy a büntető törvénykönyv bűncselekménynek nyilvánítja az olyan információk megszerzését, felhasználását, birtoklását vagy közzétételét, amelynek nyilvánosságra hozatala az állam biztonsága érdekében tilos, és ez alól az újságírók sem mentesülnek.

Az EJEB ezúttal is emlékeztetett arra, hogy az újságírói források védelme a sajtószabadság egyik „sarokköve”. Az újságírói forrás fogalmába nemcsak azok a személyek tartoznak bele, akik az újságíró számára információt szolgáltatnak, hanem a „forrás azonosítására alkalmas információk” is. Az EJEB gyakorlatában az újságírók munkahelyén elrendelt házkutatás sokkal drasztikusabb intézkedésnek számít, mint a források felfedését elrendelő határozat. A nyomozók ugyanis, akik igen széles körű vizsgálati jogkörrel rendelkeznek, egy előre be nem jelentett házkutatás során az újságíró valamennyi birtokában lévő dokumentumához hozzáférhetnek.

Az EJEB elismerte, hogy a „bizalmasnak” minősített jelentések közzététele, illetve a katonai érdekeket és a nemzetbiztonságot érintő információk közlése – amennyiben jelentős kárt okozhatnak az érintett állami szerveknek – bizonyos feltételek mellett a 10. cikk megsértése nélkül korlátozhatóak. Ugyanakkor a sajtószabadság nagyobb jelentőséggel bír olyan körülmények között, ahol az állam tevékenységét és döntéseit azzal mentik ki a demokratikus vagy bírósági vizsgálat alól, hogy azok bizalmas vagy titkos természetűek. Az EJEB hozzátette, a sajtószabadság és a bizalmas vagy titkos információk védelme közötti egyensúlyozás során a dokumentumok nyilvánossága a főszabály, és a minősítés a kivétel.

Ami a közérdekű bejelentő (whistle-blower) tisztviselők védelmét illeti, az EJEB elismerte, hogy az újságírók „kötelezettségei és felelőssége” magában foglalhatja azt, hogy ne tegyék közzé a közérdekű bejelentő által átadott információkat mindaddig, amíg utóbbi igénybe nem vette a belső közigazgatási eljárásokat, hogy felhívja felettesei figyelmét az aggályaira. Azonban a török jogszabályok nem írtak elő semmilyen ilyen eljárást. Az EJEB ezért úgy vélte, hogy az újságíróknak nem lehet felróni, amiért a vitatott információkat anélkül tették közzé, hogy megvárták volna, hogy a források és/vagy a bejelentők jelezzék aggodalmaikat a parancsnoki láncon keresztül.

Tekintettel a katonai ügyek bizalmasságára, az EJEB elfogadta, hogy a fegyveres erők belső szervezetére és működésére vonatkozó információk bizalmas természete alapvetően indokolt lehet, azonban ez a bizalmasság nem védhető minden áron. Meg kell vizsgálni, hogy a dokumentumok nyilvánosságra hozatala és a cikk közzététele jelentős károkat okozott-e az ország érdekeinek. A kormány pedig nem bizonyította, hogy a nyilvánosságra hozataluk valóban negatív következményekkel járt. A katonai bíróságok nem ellenőrizték, hogy a kérdéses dokumentumok „bizalmasnak” történő besorolása indokolt volt-e, és nem foglalkoztak azzal sem, hogy a bizalmasságuk fenntartásához fűződő érdek felülmúlja-e a nyilvánosság érdekét, hogy megismerje az egyes médiumok eltérő kezelését.

Az EJEB ezt követően megvizsgálta az újságírói források védelmének kérdését, és úgy ítélte meg, hogy a magazin telephelyén történő házkutatás és a számítógépek teljes tartalmának átvitele nagyobb mértékben ásta alá a források védelmét, mint ha egy végzéssel arra kötelezték volna a kérelmezőket, hogy fedjék fel az informátorok személyazonosságát. Az összes adat válogatás nélkül történő kimentése révén a hatóságok olyan információkhoz is hozzáfértek, amelyek nem kapcsolódtak az ügyhöz. Az EJEB szerint a beavatkozás nem csak az újságírók forrásaikkal fennálló kapcsolataikra van nagyon negatív következményekkel, de súlyosan dermesztő hatással van más újságírókra vagy állami alkalmazott bejelentőkre, és visszatarthatja őket a hatóságok bármilyen szabálytalanságának vagy megkérdőjelezhető intézkedéseinek jelentésétől.

Figyelembe véve az újságírói források védelmének szükségességét – akkor is, ha a forrás egy tisztviselő, és a munkahelyén tapasztalt megkérdőjelezhető magatartást vagy gyakorlatot jelez – a beavatkozás nem volt „szükséges egy demokratikus társadalomban”. Ennélfogva a 10. cikket megsértették.