A véleménynyilvánítás egyik legkorábbi magyar emléke a Boncompagno da Signa nyelvtankönyvében (Rhetorica novissima, 1235) található, János esztergomi érseknek tulajdonított levél, amiben az áll, hogy „Reginam occidere bonum est timere nolite et si omnes consenserint ego non contradico” (amire „A királynét megölni nem kell félnetek jó lesz ha mindenki egyetért én nem ellenzem” fordításban szokás hivatkozni) – az üzenet léte, keletkezésének dátuma és szerzője, valamint formája, célja, hatása és forrása is kétséges, így jól példázza a témával kapcsolatos szempontok általában kevéssé figyelembe vett csoportját, ami kiegészíti a körülményekből kikövetkeztethető, általában valamely norma alapján védett jogokét, értékekét. A fáma szerint János érseket Ince pápa e levél kedvező értelmezésével felmentette a Gertrudis királyné megölésére való összeesküvés vádja alól – aminek megalapozottsága mellett vizsgálhatnánk azt is, mi bizonyította volna, hogy valóban János volt az üzenet szerzője, hogy egy feltehetően magánlevél hogyan került nyilvánosságra, hogy a címzettek egyáltalán megkapták-e azt, és hogy milyen eszközökkel kezelték volna akkoriban a szerzői szándékot.

Amennyiben a véleménynyilvánításra valamilyen büntetést róttak, a közlők emlegették meg a dolgot, és nem is mindig maradtak életben: a brit szigeteken honos bírságoktól, testi torzításoktól, csonkításoktól és kivégzésektől a francia terror nyaktilóján át (pl. Robespierre) a vörös veszedelem amerikai üldözési mániájáig (l. pl. Abrams v. United States, Whitney v. California, később mccarthyzmus) az elvakultság vagy akár a brutalitás egyformán jellemezte az egyeduralkodó, a forradalmárok és a demokratikus kormány irányította országokat is. A kevésbé végletes példák sorában megbújnak az olyan jelentőségteljes, de nem szembeszökő tilalmak, mint amilyet pl. I. Napóleon vezetett be először a színművek ellenőrzésére, majd a színházak alapításának, végül számának korlátozására, nehogy az ott előadott darabokkal aláássák tekintélyét és uralmát.

Ahogyan sok klasszikus szöveg is megjelent, a téma újabb irodalma is termékeny: nemcsak kitűnő magyar műveket olvashatunk, hanem számos fontos, frissebb kötet fordítása is megjelent. Éppen ezért e kötetben azokat a nemzetközi és hazai szakirodalmakban gyakran hivatkozott, vagy mellőzött, de eszmetörténeti szempontból különös figyelmet érdemlő írásokat gyűjtöttük egybe, amelyek eddig magyarul hozzáférhetetlenek voltak, vagy a kiadás alacsony példányszáma miatt mára szinte beszerezhetetlenek, vagy csak részleteket közöltek a műből, illetve a mai értékeléshez szükségesek, ám az objektív szemléléshez időben már kellően távoliak. Reméljük, hogy e válogatással hozzájárulunk a szólásszabadság tárgyának átfogóbb, egyszersmind mélyebb megértéséhez, hogy sikerül eddig elhanyagolt, de nem kevéssé fontos területekre, problémákra, összefüggésekre és szerzőkre is felhívni a figyelmet.

A kötet megvásárolható a kiadó honlapján.