2012 júniusában Ben Hammersley, a szakértői bizottság tagja azt ígérte, hogy igen radikális javaslatokat fog a jelentés tartalmazni. Ezen a szemüvegen keresztül nézve azt mondhatjuk, hogy egy visszafogott hangvételű, kiegyensúlyozott anyag született, határozott és ambiciózus javaslatokkal (az alig több mint ötven oldalas anyag harminc, témájában vegyes ajánlást fogalmaz meg), melyek, ha megvalósulnának, nagy mértékben csorbítanák a tagállami médiapolitika autonómiáját.

A jelentés „alaphangját” (a megfogalmazott javaslatok „összekötő anyagát”) a Bizottság azon elhatározása adja, hogy a jövőben – a médiaszabadság és -pluralizmus védelmében – mindenképpen szeretne mélyebben beavatkozni a tagállami médiapolitikákba. Az ajánlások tehát egy új, bővített és részletezett, pontosabban körül írt hatáskörű uniós médiapolitika tartalmi leltárának tekinthetők.

A jelentés szerint az EU alapvetően négy irányban tudja kibontakoztatni médiapolitikáját. Az első terület az alapvető jogok (véleménynyilvánítás szabadsága, sajtószabadság) érvényesíthetősége a tagállamokkal szemben, mely egyben a jelentés fent említett kiindulópontját is adja. A fő kérdés az, hogy van-e, és ha igen, akkor milyen mértékben van beavatkozási lehetősége a jelenleg tagállami hatáskörbe tartozó tagállami médiaszabályozásba és médiapolitikába az EU-nak. A szakértői bizottság jelentésében elfogadja a kiindulópontjának vitatott voltát, ugyanakkor felvázolja, hogy szerinte milyen jogi alapokon áll a beavatkozás lehetősége, melyeket egyébként maga is érveléseknek (argumentation) nevez (Jelentés 2.2.).

Az előkérdés mellett az is lényeges, hogy a szakértők az első területen belül milyen eszközöket adnának az Unió kezébe a tagállamokkal szemben, vagyis mi lenne a beavatkozás tárgya. A jelentés ellenőrzési jogosítványokat biztosítana EU-nak két tárgykörben: 1) a tagállamokban vizsgálható lenne, hogy mennyiben érvényesül a médiaszabadság és -pluralizmus; 2) a tagállami médiaszabályozó-hatóságok mennyiben felelnek meg az európai normáknak. Az ellenőrzés mindkét területen monitoring tevékenységet jelent, az annak eredményeképpen előálló megállapításokból származó következmények természete viszont eltérő a két területen. Az első esetében döntési alternatívát kínál a jelentés: vagy politikai (Európai Parlament), vagy tudományos szinten fogalmazódnának meg javaslatok a tagállammal szemben, attól függően, hogy milyen típusú szervezet végezné (politikai, vagy tudományos) az ellenőrzést. A médiaszabályozó-hatóságok működésének monitorozása esetében sokkal közvetlenebb, jogi természetű jogosítványban gondolkozik a jelentés: maga a Bizottság végezné a vizsgálatot és a normák kikényszerítését.

Az anyag az EU-s médiapolitika második beavatkozási területeként az egységes piacon belüli határokon átnyúló tevékenységeket jelöli meg (Jelentés 2.3. pont). Ez nem meglepő, hiszen lényegében ez adja ma is az EU médiapolitikájának magját, a határon átnyúló audiovizuális szolgáltatások egységes piacának kialakítása mentén jött létre a mai közös szabályozás. Sokkal érdekesebb viszont, hogy ezen a területen belül is bővíteni szeretné hatáskörét az EU. A jelentés azzal az újdonsággal áll elő, hogy az EU terjessze ki az uniós médiaszabályozás jogharmonizációját az online média adatvédelmi és annak személyhez fűződő jogokkal (rágalmazási jog) kapcsolatos, valamint a szabályozóhatóságokra vonatkozó szabályozás egységesítésének kérdéseire.

Harmadik területként a versenypolitikát jelöli meg, ezen belül is a médiakoncentrációk kezelését (Jelentés 2.4. pont).. Egy több évvel ezelőtti elemzésünkben rámutattunk arra, hogy az EU médiapolitika nem igazán tudott mit kezdeni közösségi szinten a médiapiac nagyfokú koncentráltságával, éppen azért, mert ebben jelentős ellenérdek mutatkozott az erős hazai médiavállalkozásokkal bíró tagállamok oldaláról. A jelentés, úgy tűnik, hogy talán ezért is alapvetően a tagállami szinthez fordul most, és két eszközt bevezetésére tesz javaslatot: a tagállami versenyhatóságok készítsenek felmérést a médiapiacokról, melynek kiemelt szempontja, hogy milyen veszélyek mutathatók ki a médiapluralizmus tekintetében. Ezen túl szeretné elérni, hogy mind a tagállami, mind EU-s szinten a versenyhatóságok a szabályok kikényszerítése során vegyék figyelembe a médiapluralizmus értékét.

Végül, de nem utolsó sorban az EU médiapolitikájával ki szeretne lépni a regionális keretek közül, és az EU határain kívül is ki szeretné terjeszteni az európai értékeket (Jelentés 2.5. pont). Ezt két területen látja megvalósíthatónak: egyrészt az EU-hoz csatlakozni kívánó államoknak csatlakozási előfeltételként szabná a szabad és plurális médiakörnyezetet, másrészt bármely, az emberi jogokkal foglalkozó nemzetközi fórumon fel kíván lépni az újságírók szabadságáért.

Az EU médiapolitikáját bővítő törekvések egyértelműen kiolvashatók a jelentésből. A javaslatok bizonyosan jelentős vitát fognak generálni a tagállamok és az EU között, sőt az is könnyen megjósolható, hogy a vitán belül a legérzékenyebb kérdéskörök az alapvető jogok érvényesíthetőségét, a médiaszabályozás végrehajtásáért felelős médiaszabályozó-hatóságokat, valamint a tagállami médiastruktúrát érintő kérdések lesznek.