Ez a téma-meghatározás talán túl általánosnak tűnhet, rögtön érdekesebbnek találjuk azonban, ha megtudjuk, hogy valójában a román nyelvű média érdeklődési területének beszűküléséről és a hazai (erdélyi) magyar sajtó kapcsolatteremtő szerepének háttérbe szorulásáról folyt a diskurzus. Mi ugyanis az anyaországból, illetve más régiókból kitekintve nem tudjuk, hogy a román nyelvű média érdeklődése beszűkült, avagy sem, általában annyit látunk, figyelünk belőle, amennyit ez a média magyar vonatkozásokkal foglalkozik. Ez a viszonyulás pedig olyan, amilyen, megszoktuk, hogy a hangnem a békülékenytől, az ún. magyar kártya kijátszásáig nagyon változó, azonban mindebből nehéz következtetni a román média általános jellemzőire. Nos, többek között erről szerezhettünk információt az említett beszélgetésen, ahol az erdélyi újságírók úgy vélekedtek, a bukaresti sajtó egyre kevésbé nyitott a nagyvilág dolgai irányában, fontos külpolitikai eseményeket elbagatellizál, nem követi kellő figyelemmel a szélesebb régió és a nemzetközi politikai színtér történéseit. Véleményük szerint az erdélyi magyar sajtó, a maga sokkal szerényebb eszközeivel jóval nagyobb rugalmasságról és fogékonyságról tesz tanúbizonyságot. Ennek pedig nyilvánvalóan megvan az illető médiát követő, fogyasztó közösségek szintjén is a lecsapódása. (Eszembe jut például, hogy korábbi értékrend-kutatásaink során – még Románia EU csatlakozása előtt is – az erdélyi magyarok jóval nyitottabbnak és tájékozottabbnak bizonyultak az európai integrációt illetően, mint a többség. Ebben nyilván jelentős szerepet játszott a mindenkori média.)

A másik jelenség, amellyel a kerekasztal foglalkozott már korántsem örvendetes: Szabó Csaba, a Médiaklub alapítója saját felméréseire hivatkozva elmondta, hogy „Tízezrével vannak Erdélyben már olyan magyarok, akik nem igénylik a hazai magyar információt, és vagy a főváros (Bukarest), vagy – jobbik esetben – Budapest »információs holdudvarába« kerültek.”

Felettébb érdekes megállapítás. Saját, médiafogyasztást vizsgáló kutatásaink (Médiatanács Médiatudományi Intézete, 2012) szintén ezt támasztják alá. A helyi információk iránti igény a határon túli magyar régiókban – így Erdélyben is – drasztikusan csökken. Ez pedig nem kevesebbet jelent, mint a saját közösségtől és értelemszerűen annak (az identitást is meghatározó) értékrendjétől való eltávolodást, végső soron elszakadást. És abban is igaza van Szabó Csabának, hogy ebben az értelemben az anyaországi média kizárólagos fogyasztása csak a kisebbik rossz, de mindenképpen rossz. Jó, hogy legalább anyanyelvi, jó a tájékozódás iránya is, azonban a szűkebb közösség történései iránti érdektelenség a fentebb már kifejtett okokból mindenképpen aggasztó jelenség.

Megállapítást nyert továbbá, hogy a hazai magyar média kapcsolatteremtő funkciójának háttérbeszorulása többek között azzal magyarázható, hogy az erdélyi magyarság szekértáborok laza kapcsolatrendszerében él, az egyik közösség nem tudja, mit csinál a másik. A médiaintézmények nemigen keresik az együttműködés útjait, ezért elsősorban ezen kell változtatni és közös kiszállásokkal, téma-feldolgozásokkal kell erősíteni a kapcsolatokat. A média egyes elemeinek szorosabb együttműködése ugyanis az elszigetelődő közösségek közeledését is eredményezi.

Már konkrét, pozitív példa is akad: bebizonyosodott. hogy a Szórványtengely-mozgalom által beindított együttes újságírói fellépések (közös kiszállások „nehezebb témák” együttes feldolgozására) jó eredményeket hoztak. A Népújság és a Kolozsvári TV egy korábbi közös oktatási riportja „megoldássá dagadt”, azaz lényeges változásokat hozott a régió oktatási stratégiájában. Ezt valójában az egész erdélyi magyar média sikereként is fel lehet fogni.

Végül a tanácskozáson megegyezés született: azok az újságírók, akik szeretnének „közös témákat” együttes erővel feldolgozni, keressék a Fehér Holló Médiaklubbal a kapcsolatot. Mi pedig sok sikert kívánunk.