Amíg a valamilyen szinten érintett nemzetállamok igyekeztek a skót népszavazás sikertelenségét és az európai rend megbonthatatlanságát hangsúlyozni, addig a nagyobb önállóságra vágyó kisebbségek egészen másfajta tanulságokat, így a véleménynyilvánítás és a döntés szabadságát tartják a legfontosabbnak. A politikai cselekvés lehetőségei tehát egyelőre erősen leszűkültek, a küzdelem szinte teljes mértékben áttevődött a média világába. Itt nyílik ugyanis mód, továbbra is melegen tartani a témát és előkészíteni azt a szellemi konstrukciót, amit majd politikailag is artikulálni lehet, ha eljön az ideje. Az erdélyi magyar politikusok és publicisták nem is mulasztják el ezt a fontos lehetőséget és az elmúlt egy hét során számos cikkben taglalják a skót függetlenségi népszavazás levonható tanulságait.

„Nem az a fontos ebben a pillanatban, hogy mennyi az igen és mennyi a nem szavazat a skóciai népszavazáson” - mondta korábban a Kossuth rádió reggeli műsorában a székelyföldi autonómiáért küzdő Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke. Kelemen Hunor szerint sokkal erősebb üzenete van annak, hogy a skót közösség szabadon dönthetett arról, milyen utat választ, és mindezt konfliktusok nélkül, ami azt jelzi: nehéz, súlyos kérdéseket is meg lehet oldani, ami szerinte Közép-Kelet-Európában azért nem menne ilyen simán.

Kelemen Hunor a 180 percben beszélt a nemrégiben közvitára bocsátott autonómiatervezetükről is. A „legközelebbinek érzett” dél-tiroli autonómiamodellt román jogi környezetbe átültető statútummal a párt a román egységes és oszthatatlan állam keretében óhajt autonómiát biztosítani a - Maros, Kovászna és Hargita megyei településeket magába foglaló - Székelyföld Régiónak. A régió fővárosa Marosvásárhely lenne, a Regionális Tanács székhelye Székelyudvarhelyen, az adó- és pénzügyi hivatalok központja Csíkszeredában lenne, az autonóm régió többi végrehajtó szerve pedig Sepsiszentgyörgyön működne.
A statútum meghatározza azokat a jogköröket, amelyek regionális hatáskörbe kerülnének, leírja a régió pénzügyi működését (az adók mintegy fele helyben maradna), és az etnikai arányosság elvét érvényesítené a regionális intézményekben, közöttük az igazságszolgáltatás szerveiben.

Victor Ponta, román szociáldemokrata miniszterelnök is sietett közzétenni a médiában álláspontját, miszerint semmilyen szinten nem támogatja a magyarok autonómia tervezetét, sőt szerinte ebben minden román párt álláspontja megegyezik.

Ezen mit sem változtat, hogy az autonómia-tervezet bemutatásakor a magyar fél fokozottan hangsúlyozta, hogy az erdélyi magyarság nem akar szeparatizmust, csupán olyan, Európában létező autonómiát, amely biztosítja a megmaradását anélkül, hogy bármilyen módon megrövidítené a többségi nemzetet.    A skót függetlenégről szóló népszavazás óhatatlanul rányomta bélyegét erre a polémiára és mindenki feszülten várta a végeredményt. Az erdélyi magyar kisebbségvédelmi szervezetek, bár nem értenek egyet feltétlenül mindenben (így autonómia-ügyekben sem), azt hangsúlyozzák, hogy ez a fajta végkifejlet is pozitív hatással lehet törekvéseikre, hiszen a szabad véleménynyilvánítás és döntési lehetőség elvének előtérbe kerülése mellett, a többségi nemezetek szkeptikusai is láthatták, az autonómia törekvések nem járnak együtt okvetlenül az elszakadással. Sőt, továbbmenve, olyan következtetés is levonható, hogy amennyiben a többségi állam valódi szabadságot biztosít a kisebbségeinek, ez valójában a leghatékonyabb védelmi stratégia a szeparatizmus ellen.

Nagyon figyelemreméltó Martin Schultz, az Európai parlament elnökének reagálása, aki ugyan nagy megkönnyebbüléssel fogadta a skót népszavazás eredményét, egyik első nyilatkozatában azt is leszögezte, hogy ha az unióba való belépés és kilépés irányítására már kidolgoztak szabályrendszert, most jön a következő feladat, olyan eljárásrendszer kidolgozása, amely a tagállamokon belüli autonómiatörekvések számára is utat nyithat. „Ha Skócia az Egyesült Királyságon belül megfelelő, mindenkit kielégítő önállóságot kap, akkor a skót megoldás akár modellértékű is lehet az unión belüli más régiókban is felmerülő igények kielégítésére.” – mondta többek között.

Ezek pedig igen szépen csengő szavak a nagyobb önállóságra áhítozó európai kisebbségek, és minden bizonnyal riasztó eretnekségek a régi, elnyomó reflexeket ápoló nemzetállamok számára. Jól tudjuk azonban, hogy a malmok az Európai Unióban igencsak lassan őrölnek és kézzelfogható eredmények, politikai tettek még sokáig váratnak magukra, ebben a dologban is. Azonban a skót példa ráirányította a figyelmet az autonómia törekvésekre, olyan mértékben tematizálta a médiát, amit sem az érintett kisebbségek, sem az őket támogató anyaországok mindeddig nem tudtak elérni. Jól érzékelik tehát az erdélyi és egyéb kisebbségi médiaszereplők, hogy ezt a figyelmet fenn kell tartani és ahhoz, hogy majdan politikai eredményeket lehessen elérni, előbb a közbeszédet, a közvélekedést kell megváltoztatni.