A jogirodalomban a személy és a személyiség értelmezése gyakran tárgyalt kérdés, de a mai napig adós a jogtudomány a személy pontos jogi megfogalmazásával, amelynek kapcsán külön kihívást jelent annak elfogadása, hogy jogi személyeket is megillethetnek személyhez fűződő jogok. Ez a megközelítés a személyiség védelmének az emberhez kötött koncepciójába csak komoly logikai törések árán illeszthető. A kötet ahhoz kíván hozzájárulni, hogy tovább kutassuk, vajon a személyiség védelmére vonatkozó szabályok egységes rendszert képezhetnek-e, vagy valójában csak az elmélet az, amely próbál ilyen egységes képet alkotni. A szerkesztők reményei szerint közelebb jutottunk annak meghatározásához, hogy az egyes jogágakban a személyiség védelmére vonatkozó szabályok és gyakorlat mely érdekeket és értékeket véd, hogy ezek az érdekek és értékek milyen jellegű és mértékű diverzitást vagy egységet mutatnak.

A kötet kiindulópontja annak a kérdésnek a vizsgálata, hogy mit jelent Magyarországon a személyiség védelme a magánjogban, a büntetőjogban, az alkotmányjogban, a médiajogban vagy az orvosi jogban: a személyiségvédelem hogyan jelenik meg a szabályozásban és a dogmatikában. Milyen emberfelfogásra, személyképre építenek és milyen jogilag definiált személyiségfogalmakkal operálnak a különböző jogterületek? Hogyan valósul meg a személyiség védelme? Ha „párhuzamos valóságokat” látunk a különböző jogágakban, akkor ezek a különböző valóságok hogyan képződnek le az adott jogági szabályozás szintjén? Egységesen kell-e gondolkodnunk a jogban az emberről/személyről és a személyiségi jogok védelméről? Ha igen, az alkotmányjog, az alkotmány alapján definiálható ember/ személy milyen szerepet tölthet be a jogegységesítésben? Milyen mértékig és mélységig foglal/foglalhat állást az állam ezekben a kérdésekben? A kötet szerzői és szerkesztői e kérdésekre keresik a választ.