Szögezzük le rögtön, sajtóspekulációkról van szó, amelyek azonban érzékelhetően szaporodnak és nem korlátozódnak okvetlenül a térségi médiára, alkalomadtán az EU környékéről is érkeznek hasonló jelzések. Meg aztán talán a média fantáziája sem okvetlenül teljesen irracionálisan lódul meg időről-időre, valamiféle létező társadalmi érdeklődés, igény mégiscsak lappanghat a háttérben. A Jugoszféra és a Balkáni Benelux fogalmak mindenesetre meghonosodtak, és ilyen-olyan tartalommal és vonatkozásban gyakran szerepelnek a médiában. Mindez azzal hozható összefüggésbe, hogy úgy tűnik, az Európát sújtó gazdasági válság és az újfajta politikai realitás a régióban mindinkább újabb integrációk felé tereli a JSZSZK széthullásával keletkezett államokat.

Így történhet meg, hogy húsz évvel az egykori testvérek véres szétválása után mind gyakrabban hangzik el a „Jugoszféra” kifejezés – van, aki „Balkáni Benelux” néven emlegeti ugyanezt –, amely az egykori szétszabdalt Jugoszlávia tagköztársaságait fogná össze. Állítólag ez az elképzelés az európai hatalmi központoktól, de egyes regionális vezetőktől sem idegen. Elemzők és történészek arra emlékeztetnek, hogy Jugoszlávia széthullása után szinte azonnal felmerült a balkáni államokat tömörítő Euroszlávia megalapításának gondolata.

Szerbiában igen népszerű az a vélekedés, miszerint az egykori Jugoszláviát nem saját expanziós politikája, hanem a Nyugat aknamunkája robbantotta szét. Logikusnak tűnhet tehát – a szintén a médiában felvetett – kérdés: akkor miért is erőltetné az újbóli integrációt? Erre az egyik válasz, hogy noha Brüsszelben nem szívesen beszélnek erről, tisztában vannak azzal, hogy sokkal könnyebben elboldogulnának egy egyesült Balkánnal. A legolvasottabb szerb napilap, a Novosti azonban azt a kérdést próbálta körüljárni, hogy vajon Szerbiának milyen haszna válna egy efféle integrációs folyamatból. A megkérdezett történészek és elemzők meglehetősen ambivalens válaszokat adtak. Egy részük úgy véli, hogy egy ilyen egyesülés alapjában véve Szerbia jogfosztását jelentené.

„Itt a politikai tömbösítéséről van szó annak a régiónak, amelyet korábban felaprítottak, hogy a szerbeket megosszák, és megfosszák őket jogaiktól, ez az »egyesülés« pedig azt szolgálná, hogy államként is jogfosztottá váljon, bármilyen kicsi legyen is” – mondta a Novostinak Čedomir Antić történész. Megítélése szerint az az elképzelés, hogy az egykori Jugoszláviát valamilyen módon megújítsák, alapjában véve egyes német és brit politikusok és értelmiségiek rosszindulatának a kifejeződése a balkáni népekkel szemben.

„Ha Jugoszlávia jó volt, akkor az EU és az USA miért nem segítette a demokratizálódásban és a modernizálódásban? Miért segítették és hirdették a megsemmisítését? – teszi fel a kérdést Antić. – A független államok létrehozása ebben a térségben az alapvető egyenjogúság megteremtését jelenti. Szlovénia és Horvátország független, az EU-hoz tartozó tagállam, segítséget kaptak ahhoz, hogy a kisebbségeik jogait csorbíthassák, Macedóniát és Boszniát erővel igyekeznek független államként fenntartani, Szerbiától elrabolták Koszovót, Vajdaság is nyílt kérdés, és akkor most ahelyett, hogy független államként csatlakozna az Európai Unióhoz, valamiféle közösségbe akarják kényszeríteni Zágrábbal. Cinizmus, képmutatás, talán sovinizmus is ez egyes európai politikusok részéről.”

Hogy az ex-jugoszláv térség megújítása nehezen elképzelhető, de mégsem kizárt, erről Dragan Petrović történész így nyilatkozott: „Elméletileg ez lehetséges, különösen ha egy ilyen projektum mögé a nagyhatalmak is felsorakoznának.” Történelmi tényekre hivatkozva a Novostinak nyilatkozva Petrović azt hangsúlyozta, hogy Jugoszlávia egész fennállása alatt, a hét évtized alatt gyakorlatilag minden jelentős változás a nem szerb tényezők erősítése és a szerb tényezők gyengítése jegyében zajlott.” Vélekedésében odáig ment, hogy már az Osztrák–Magyar Monarchia idejében komolyan foglalkoztak a trializmus projektumával, ami alatt az értendő, hogy Bécs és Budapest mellett a harmadik központ esetleg Zágráb lehetett volna. A leendő Jugoszféra egyik „újdonságaként” egyes elemzők azt emlegetik, hogy ennek központja az előző két Jugoszlávia fővárosa, Belgrád helyett Zágráb lenne. Ezzel együtt a német hatás is döntővé válna.

Talán még ezeknél is érdekesebb az a tavaly felröppent elképzelés, miszerint Albánia, Koszovó, Montenegró és Macedónia társulhatnának egy, a Benelux államokhoz hasonló közösségbe azzal a céllal, hogy javítsák politikai és gazdasági kapcsolataikat, és felgyorsítsák az unióba vezető folyamatot. Az ezt fejtegető szöveg az EU Observer-ben látott napvilágot Günther Fehlinger, egy Albániában élő ausztrál és Ekrem Krasnici, egy Brüsszelben élő albán tollából. Az elképzelés azonban éles kritikákat váltott ki, mert úgy vélték, ez voltaképpen a Nagy-Albánia létrehozását célozza. A gyanú – tegyük hozzá – nem teljesen alaptalan, hiszen az említett régiókban az albán nemzetiségű lakosság demográfiai expanzióban van, és egy ilyen formációban vagy azonnal, vagy belátható időn belül abszolút többségbe kerülne. (Más kérdés, hogy a különböző államalakulatok és szövetségek mennyiben befolyásolhatják ténylegesen ezt a folyamatot.)

A találgatás, az „országcsinálás” tehát nagyban folyik a balkáni sajtóban. A történelmi példákat ismerve, nem igazán tudhatjuk, hogy ezek a mediatizált viták mennyiben jelzik a tényleges politikai szándékokat és folyamatokat, illetve, megfordítva a lehetséges hatást, mennyiben befolyásolhatják majd a tényleges hatalmi törekvéseket. A régi jó dilemmához jutottunk tehát ismét: vajon a média csupán a „valóság” (egyik) vetülete vagy ténylegesen, aktívan alakítja az eseményeket?