A tanácsköztársaság kormánya, a Forradalmi Kormányzótanács már 1919. március 22-ei első ülésén foglalkozott a sajtóval. A sajtóügyeket Göndör Ferenc elnökletével a sajtódirektórium irányította. Március 25-én megszüntette az Alkotmányt, a Budapesti Hírlapot, a 8 Órai Újságot, továbbá néhány kisebb napilapot, április 7-én pedig 223 időszaki lap megszüntetéséről döntött. (József Farkas: A Magyar Tanácsköztársaság sajtója. Budapest, Tankönyvkiadó, 1969. 51–52.)

Vágó Béla népbiztos azt javasolta, hogy minden népbiztos állítson föl sajtóirodát, és ezeknek szervezzenek egy központot. Szorgalmazta a sajtótermékek árusításának központosítását.

Kunfi Zsigmond közoktatásügyi népbiztos a háború alatt működő Hadifelügyeleti Bizottság újbóli felállítását javasolta. Helytelenítette a lapok uniformizálását, szerinte szükséges, hogy a lapoknak hitele legyen. Az erős centralizáció mellett „bizonyos individualizmust” kért a lapoknak. „Nem elég, hogy a sajtó élére vasmunkást teszünk, energia mellett hozzáértés is kell”. Kun Béla külügyi népbiztos a polgári lapok betiltása mellett érvelt. „A feudális sajtót el kell tiltani, de a pártban meg kell engedni az elvi és elméleti alapon álló kritikát.” Hevesi Gyula szocializáló népbiztos a papírgazdálkodás nagyon rossz helyzetére tekintettel a polgári lapok felszámolása mellett szólt. Ezt az álláspontot képviselte Lukács György közoktatásügyi népbiztos is. Kun Béla indítványt tett arra, hogy minden magánvállalkozásban levő újságot, minden olyan újságot, amely nem a Magyarországi Szocialista Párt (1919. március 21-én a Kommunisták Magyarországi Pártja és a Magyarországi Szociáldemokrata Párt egyesítésével létrejött kommunista párt.) vagy nem a proletárállam kiadásában jelenik meg, be kell szüntetni. A Kormányzótanács végül arról határozott, hogy az összes polgári lapot, Az Est és a Pester Lloyd kivételével megszünteti. Utóbbiak nem hivatalos lapjai voltak tanácskormánynak, csak felügyelete alatt álltak. (A Kormányzótanács ülése 1919. április 8-án. Gábor Sándorné – Hajdu Tibor – Szabó Gizella (összeáll. és szerk.): A Magyar Munkásmozgalom Történetének Válogatott Dokumentumai. 6/A kötet. (továbbiakban: MMTVD 6/A) Budapest, Kossuth, 1959–1960. 167–169. József i. m. 54.)

A Közoktatásügyi Népbiztosság „Mit adott a forradalom?” című kiadványa így írt a sajtóról: „Forradalmi időben, amikor a harc életre-halálra megy, az ellenségtől el kell venni a fegyvereit. Ilyen fegyver a sajtó, az egyesülés és a gyülekezés szabadsága. A proletárállamnak ellensége a burzsoázia, a burzsoáziától tehát el kell venni sajtóját, egyesületeit, gyülekezeteit.” (Idézi József i. m. 55.) Ennek értelmében folytatódott a polgári lapok likvidálása. Május 15-től nem jelent meg a Világ, a Pesti Napló, a Magyar Hirlap, Az Est, a Friss Újság, Kis Újság, Az Ujság, Magyarország stb. Május végére Budapesten – részben a papírhiány következtében – már csak öt napilap jelent meg: a Budapesti Hírlap székházát elfoglaló kommunista Vörös Újság (délután jelent meg), a Népszava, amely a hivatalos reggeli napilap lett, a német nyelvű Volkstimme, a Világszabadság és a német nyelvű Pester Lloyd. (A Külügyi Népbiztosság sajtóosztály adta ki a Külföldi Lapszemlét, amely a világsajtóból hozott szemelvényeket.) A német nyelvű Pester Lloyd megmaradását az magyarázza, hogy a lap jelentős külföldi tekintélyét kívánta a bolsevista kormányzat külföldi propagandája számára felhasználni. A vidéki lapokat is államosították, gyakran új címet adtak nekik, hogy elnevezésükben is jobban megfeleljenek a bolsevista propagandának. Az addigi kőnyomatos sajtótudósítók helyébe, az újságok tartalmi irányítására létrehozták A Munka című kőnyomatost, amely szinte kész vezércikkekkel, elemzésekkel látta el a lapokat. (Gratz Gusztáv (szerk.): A bolsevizmus Magyarországon. Budapest, Franklin, 1921. 735–736. József: i. m. 56. Siklós András: A magyarországi sajtó a forradalmak időszakában 1918–1919. Magyar Könyvszemle, 1963/1–2. 81.)

Valamivel kevésbé mostohán jártak el az irodalmi, ifjúsági és női lapokkal. Továbbra is megjelent pl. a Nyugat, a Vasárnapi Ujság Schöpflin Aladár szerkesztésében, a vicclapokat viszont megszüntették. (Buzinkay Géza – Kókay György: A magyar sajtó története I. A kezdetektől a fordulat évéig. Budapest, Ráció, 2005. 202.)

A közoktatásügyi népbiztosság április 19-én kelt 9. K. N. számú rendeletével létrehozták a Szellemi Termékek Országos Tanácsát, amely átvette a megszüntetett Sajtódirektórium szerepét. A Tanács engedélye nélkül nem volt szabad – a napi sajtó és a politikai lapok kivételével – sajtóterméket megjelentetni. Csak az engedély birtokában volt megkezdhető a többszörösítés, majd a terjesztés.

A Közoktatásügyi Népbiztosság 1919. május 6-án kiadott, a könyvtárakról szóló 22. K. N. sz. rendelete köztulajdonba vett minden olyan tudományos és közművelődési könyvtárat, amely a hivatali kézikönyvtár kereteit meghaladta. (MMTVD 6/A: 349–350.)

  A korlátozások érintették a külföldi lapok forgalmát is. A Kormányzótanács utasította a Vörös Őrség illetékes kerületi szerveit, hogy kísérjék figyelemmel a határszéli forgalomban legsűrűbben behozott külföldi lapokat, és amelyeknek tartalma alkalmas a „közrend és köznyugalom megzavarására”, azoknak a Tanácsköztársaság területéről való kitiltásáról tegyen előterjesztést. (Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, K26 1208. cs. III. t. 2642. sz.)

A tanácsköztársaság alkotmányát a szövetséges tanácsok országos gyűlése 1919. június 23-án fogadta el. A új alkotmány 8. §-a szólt a sajtóról: „A Tanácsköztársaságban a dolgozók véleményüket írásban és szóban szabadon nyilváníthatják, de megszűnt a tőkének az a hatalma, amellyel a sajtót a kapitalista gondolkodásmód terjesztésének és a proletáröntudat elhomályosításának eszközévé alacsonyította. Megszűnt a sajtónak a tőkétől való függése is. Minden nyomtatvány kiadásának joga a munkásságé, és a Tanácsköztársaság gondoskodik arról, hogy a szocialista eszme az egész országban szabadon terjedjen”. (MMTVD 6/A: 215.)

A sajtó szabadsága a bolsevista eszméknek a hatalom birtokosai által megszabott módon való terjesztésére degradálódott.