A konferencián megtudhattuk, hogy az 1800-as években egyre inkább az időszaki sajtó vette át a könyvektől a vezető szerepet. Jókai Mór önkéntesekből álló hálózatot szervezett a különböző anekdoták gyűjtésére, hogy aztán a legjobbakat lapjában, az Üstökösben, esetleg külön kötetekben megjelentesse. A legeredményesebb gyűjtők ingyen kapták meg a lapot.

A Vasárnapi Ujság (1854–1921) című képes hetilap – angol mintára – kívánta a legkülönbözőbb (természettudományos, irodalmi stb.) ismereteket a szélesebb közönség felé közvetíteni. Schöpflin Aladár, a lap munkatársa az irodalom népszerűsítése terén fejtett ki óriási tevékenységet. Jó érzékkel ismerte fel a tehetséges magyar írókat és költőket, akik számára publikálási lehetőséget biztosított. Az irodalmi művekről írt igen jelentős számú recenzióival és bírálataival is hozzájárult az irodalmi élet eseményeinek a szélesebb közönséggel való megismertetéséhez.

Mivel a 19. században Pest és Buda lakói jelentős arányban német anyanyelvűek voltak, a német nyelvű újságok érthető módon fontos szerepet játszottak a város(ok) életében. A lapok egy része egyértelműen a hazai közönségnek szólt (pl. Neues Pester Journal), másik része viszont német nyelven írott magyar lap volt, amelyek a külföld felé közvetítették a magyarországi eseményeket (pl. Pester Lloyd). A német nyelvű lapokra egyaránt jellemző volt, hogy a német irodalom megjelentetése mellett – hasonlóan a magyar nyelvű újságokhoz – magyar írók műveit német fordításban rendszeresen közölték.

A polgárosodás terén különösen hátrányos helyzetből induló szlovákok értelmisége nagy jelentőséget tulajdonított a dualizmus korában bontakozó szlovák nyelvű sajtónak: egyenesen a szlovák nemzeti ébredés alapfeltételének tekintette a saját sajtóorgánumok létrehozását. A meginduló szlovák újságok azonban egymást is támadták, mindegyikük igyekezetett saját magát a szlovákság egyedül hiteles képviselőjének beállítani. Jellemző volt, hogy szlogenek szintjén valamennyien az oszthatatlan Szent Istváni állameszmét hirdették, függetlenül attól, hogy a magyar kormány támogatását élvezték („magyarónok”), vagy éppen ellenkezőleg: az államhatalom inkább ellenségesen viszonyult hozzájuk.

A modernizációt elutasító katolikus egyház számára a századfordulón egyre nagyobb gondot jelentett a hivatalos egyházi előírások és az attól eltérő népi „vallási hagyományok” összeegyeztetése. A jezsuita irányítással a szélesebb értelemben vett „nép” számára megjelentetett Jézus Szentséges Szívének Hírnöke és melléklapja, a Mária Kert című havilapok szerzői modernizálták a régi hagyományokat, új köntösbe öltöztették az eszmeterjesztést, a prédikációk érvanyagát népies hangú elbeszélésekben dolgozták fel. A Budapesten kiadott Mária Kongregáció pedig a hitbuzgalmi témák tárgyalása mellett már az egyesületek tagjainak társadalmi tömörítésére is nagy hangsúlyt fektetett, ami jelzi, hogy a katolicizmus megújulási törekvéseiben a hitéleti, társadalmi (és politikai) törekvések gyakran egymásra épülve jelentek meg.

A református sajtónak a hazai reformátusság identitásépítésében a XX. század első felében különösen jelentős szerep jutott. Csak 1881-ben jött létre az egységes magyar református egyház, a lakosság Budapestre történt nagymérvű beáramlásával a főváros lett a legnagyobb református közösség otthona, ugyanakkor az egyházi keretek kiépítése nem tudta követni ezt a gyors változást. A református felekezeti sajtóra hárult az a feladat, hogy legalábbis részben helyettesítse a prédikációt, a hitébresztést, a megújulást.

A két világháború között sajtó jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a közvéleményben az a kép alakulhasson ki, miszerint Horthy Miklós a magyar nemzet megmentője, az Istentől rendelt vezér, „Horthy apánk”. A Horthy-kultusz a kormányzóhoz kapcsolódó évfordulókon nyilvánult meg a legerőteljesebben. Ezekhez a napokhoz köthetően (budapesti bevonulás: november 16.; kormányzóvá választás: március 1.; június 18. és december 6.: Horthy születés- és névnapja) szinte valamennyi újságban méltató írások jelentek meg a kormányzóról, és beszámoltak a tiszteletére rendezett ünnepségekről.

A sajtó/médiatörténet a történettudomány egyik szerves része. Ebben nem egyedülálló, hiszen a társadalmi élet számos területének története is a történettudomány egyik részterülete. Amiben azonban speciális helyet foglal el, az az, hogy a sajtó és története a történettudomány egyik forrása is. A sajtóval való foglalkozás szűkebb értelemben annak feltárását jelenti, hogy az egyes sajtótermékek mettől meddig jelentek meg, milyen témájú és típusú közleményeket tartalmaztak, azokat kik, hogyan, milyen minőségben készítették el stb. A sajtótörténet ilyen szűkebb értelmű felfogását talán nevezhetjük sajtótermék-történetnek is. A társadalmi szerveződés egyik alapeleme a vélemények áramlása, a véleményszabadság, a gondolatok befolyásolása. Ebben a tekintetben a sajtó az egyik legfontosabb közeg. Az elmúlt korok véleményeinek, gondolatainak legfontosabb őrzőhelye ugyancsak az elmúlt korok sajtója. Ha ez igaz, akkor elmondhatjuk, hogy a sajtó rendkívüli fontosságú a tágabb értelemben vett kultúra közvetítésében. Ezt az előadások alátámasztották.