Az elmúlt évtizedben a hírfogyasztás jelentősen átalakult. A Reuters Intézet évente kiadott tanulmányai rendre arra világítanak rá, hogy a megkérdezettek többsége már nem a hagyományos médiát tekinti elsődleges hírforrásnak, hanem jóval inkább a közösségimédia-platformokat. A 2024-es jelentés szerint a válaszadók mindössze körülbelül egyötöde (22%) jelölte meg a klasszikus híroldalakat vagy alkalmazásokat fő hírforrásként, míg a többség már közösségi médiát, keresőmotorokat vagy híraggregátorokat használ az online hírekhez való hozzáféréshez.

Mivel azonban a közösségimédia-platformoknak nincs szerkesztői felelősségük, felmerül a kérdés, hogy miként biztosítható az ezen felületeken megosztott tartalmak megbízhatósága. A Reuters Intézet által megkérdezettek 60%-a például komoly aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az interneten megjelenő hírek valóságtartalma nem mindig ellenőrizhető. A válaszadók szerint különösen nagy bizonytalanság tapasztalható a TikTok és az X platformokon megosztott tartalmak esetében, ahol a megbízható és megbízhatatlan hírek közötti megkülönböztetés nehézségei a legszembetűnőbbek.

Az elmúlt évek tapasztalatai továbbá arra is rávilágítottak, hogy a tartalomhitelesség kérdése nem csupán a szöveges hírek, hanem a képek esetében is felmerülnek: az elmúlt években például a deepfake-ek száma fél évente megduplázódott. Előrejelzések szerint 2025-ben már 8 millió deepfake kerül majd megosztásra, míg 2023-ban ez a szám mindössze félmillió volt. Bár a mesterséges intelligencia által létrehozott felvételek sok esetben kizárólag a  szórakoztatás célját szolgálják, azok könnyen a társadalmi visszaélések eszközeivé válhatnak – gondoljunk csak a választásokat befolyásoló deepfake felvételekre vagy Angela Raynerről, illetve Taylor Swiftről megosztott digitálisan manipulált szexuális képekre.

Bár az Európai Unió több kísérletet is tett az utóbbi években a deepfake-ek platformokon keresztül való terjedésének megakadályozására, a valóságban ezen probléma továbbra is számos jogi és gyakorlati kihívást vet fel. Egyrészt a deepfake-felvételek sok esetben sértik a rajtuk ‘szereplő’ egyének képmáshoz való jogát – és így jogellenes tartalomnak minősülnek –, másrészt az Emberi Jogok Európai Bíróságának joggyakorlata értelmében az Emberi Jogok Európai Egyezményének 10. cikke által garantált véleménynyilvánítás szabadsága a hamis véleményekre is vonatkozik, ezért a szabályozás nem vezethet a szólásszabadság korlátozásához (chilling effect), és nem gátolhatja az információk szabad áramlását. Harmadrészt pedig a szabályozásnak képesnek kell lennie arra, hogy a jogellenes deepfake-ek terjedését megakadályozza, miközben egyidejűleg figyelembe veszi a platformoknak a tartalomterjesztésében betöltött egyedi szerepét.

Jelen monográfia célja annak átfogó értékelése, hogy vajon az online platformokat szabályozó jelenlegi (európai) szabályozási keret8 a gyakorlatban hatékony védelmet nyújt-e a képmáshoz való jogában megsértett egyénnek. E fő kutatási kérdés megválaszolása érdekében az alábbi alkérdéseket kívánom monográfiámban részletesen elemezni:

 A jog jelenleg milyen megközelítés alapján szabályozza az internetet, illetve ezen belül az online platformokat?

A #PizzaGate összeesküvés-elmélet keretében Hillary Clintonról terjesztett hamisított képmás sértette-e a volt külügyminiszter képmáshoz való jogát?

A DSA hatékony védelmet biztosít-e a képmáshoz való jogában megsértett Hillary Clinton számára akár a hamisított képmás tárolásában és nyilvánosság felé való terjesztésében közreműködő platformok felelősségre vonása, vagy ezen platformokkal szemben előírt kellő gondossági kötelezettségek kikényszerítése útján?

 (Zanathy Anna: Bevezetés)

 A kötet az alábbi link segítségével ingyenesen letölthető.