A Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap szerkesztősége – egy Mohamedről készült karikatúra miatt – ellen 2015. január 7-én elkövetett – összesen 12 halálos áldozatot, valamint 11 sebesültet követelő – terrortámadás egész Európát megdöbbentette.

Bár abból sokan közülük eltérő következtetéseket vonnak le, a hivatalos francia sajtót és politikát – régen nem tapasztalt – egységbe kovácsolta az év elején történt Charlie Hebdo elleni véres merénylet. Képviselőik szólás- illetve a véleményszabadság melletti kiállásuknak a „Je suis Charlie” („Charlie vagyok”) szlogen kitűzésével adtak hangot.

Franciaországban is megjelentek azonban olyan hangok, amelyek – bár a barbár merénylet ellen szót emelnek –, különböző okokból határozottan úgy nyilatkoznak, a hetilappal nem vállalnak közösséget, ők tehát „nem Charlie”-k, azaz vallják: „je ne suis pas Charlie” („Nem vagyok Charlie”). Ez azonban nem jelenti azt, hogy a terrornak ezt a formáját ne ítélnék el. Annak jártunk utána, hogy a francia nyelvű internetes felületeken ez miként jelenik meg.

A szélsőségesen jobboldali, jelenleg meghatározó politikai erőként számon tartott, Nemzeti Front vezetője, Marine Le Pen, akit saját állítása szerint mélyen megérintett 12 honfitársa halála (annak ellenére, hogy tisztában volt azzal, politikai beállítottságuk az övétől gyökeresen különböző volt), azt mondja, elnézést kér, de egyáltalán nem érzi magáénak az anarchista - trockista Charlie szellemét, ezért ő a maga részéről „nem Charlie”. Álláspontja szerint egyébként a merénylet a tömeges bevándorlás engedélyezésének következménye. A közelmúltban végzett reprezentatív közvélemény-kutatás alapján, ha most tartanának választásokat, a Nemzeti Front győzne.

A tiszteletbeli címmel rendelkező Orléáns-i Károly-Fülöp Anjou herceg blogján közzétett közleményében szintén úgy foglal állást a kérdésben, hogy nem csatlakozik a « je suis Charlie » mozgalomhoz. Véleménye szerint az érintett Charlie Hebdo hetilap vulgáris, az övétől eltérő véleményeket semmibe veszi, agresszív, aki kihasználja a vallások közötti gyűlölködést, fajra, bőrszínre, vagy vallásra tekintet nélkül a népek és az emberek közötti tisztelet és testvériség ellensége. A herceg ezzel együtt kifejezi őszinte együttérzését az elhunytak családjainak, valamint hozzátartozóiknak, azzal, hogy a szerkesztőségben történtek minősítése szavakban nem kifejezhető. Tiszteleg tehát ki az áldozatok előtt, a Charlie Hebdo előtt azonban nem.

A közösségi médiában is megjelent az a tömeg, akik önmeghatározása szerint „nem Charlie”. Ők nem fogadják el a rasszista, szexista, iszlamofób publikációkat, amelyeket a hetilap közölt, mélységesen megdöbbentek a gyilkosságokon, valamint a muzulmán közösség elleni megbélyegzés továbbgyűrűzésén. Az oldalnak a jelen cikk megírásakor több mint 38. 000 követője van.

Franciaország tehát egységes, ami a terror-ellenességet, és a sajtó-szabadságot illeti, van azonban véleménykülönbség – és ez meg is jelenik – arra vonatkozóan, hogy az egyén vélemény-szabadsága meddig terjed, illetve, hogy ennek melyek a szükséges és a lehetséges következményei. Olivier Roy, a politikai iszlám nemzetközi hírű francia szakértőjének álláspontja az*, hogy Európának újra kell gondolnia a muszlim bevándorlókkal és utódaikkal történő együttélést. Véleményünk szerint az, hogy ezen fiatalok mélyen gyökerező identitásválsága, és az ezen keresztül a szélsőséges ideológiák iránti fogényonysága miként kezelhető, a jövő politikai vezetőinek feladata.